Már ősidőktől fogva a keresztség kiszolgáltatásánál keresztszülők szerepelnek. Első nyomukra – úgy látszik – azokban a kezesekben akadunk, kik a zsidó s pogány megtérők őszinte szándékáról a püspök előtt szavatoltak. Később aztán ugyanezek a keresztségnél is segédkeztek s a keresztelőmedencéből kilépő lelki újszülöttre a jelképes hosszú fehér ruhát reáadták.
A keresztény közvélemény idők folyamán ennek a kezesi tisztnek mind mélyebb értelmet s jelentőséget tulajdonít. Főleg a gyermekkeresztelésnél lép előtérbe fontos hivatásuk. Isten s Egyház előtt képviselik az öntudatlan kisdedet, nevében leteszik a hitvallást s a keresztségi fogadalmat s ettől fogva lelki kalauzai lesznek az egész életben.
Már Szent Ágoston így nyilatkozik róluk: „Az Anyaszentegyház, ez a gondos anya, mások lábát adja a gyermekeknek, hogy jöjjenek, mások szívét, hogy higgyenek, mások nyelvét, hogy vallást tegyenek”. Kötelmeiket pedig keresztgyermekeikkel szemben így fejti ki: „Intsétek őket a tiszta élet követésére, a bűn kerülésére, a katolikus hithez való ragaszkodásra, az Isten igéjének szorgos hallgatására, a béke szeretetére, a papok s szülők őszinte tiszteletére”.
Ez a lelki viszony a keresztszülő s a keresztgyermek között végre az Egyház által is szentesített lelki rokonsággá fejlődött, mely mint a testi rokonság közeli fokai, házassági akadályt létesít.
A keresztgyermek tehát bizonyos értelemben keresztapja, anyja hatalma alá kerül. Ezeknek szent joguk és kötelességük lelki gyermeküket a jóra oktatni, vallás-erkölcsi életüket ellenőrizni s keresztény neveltetésükről is gondoskodni, főleg ha a szülők azt elhanyagolnák, vagy elhalnának. A dolog fontosságából következik, hogy ez a kötelesség igazi, valóságos és súlyos természetű. Egyrészt tehát nagy megtiszteltetés, ha valakit a keresztszülői tisztségre felkérnek, de másrészt hálára érdemes jócselekedet azt nagylelkűen elfogadni, arra vállalkozni.
Az 1898-ban Genfben tragikus véget ért Erzsébet királynénk egy alkalommal a tiroli Kampiglio vidékén tett kirándulást. Terebélyes fa árnyékában pihen, mikor észreveszi, hogy egyik közeli ház ünnepibe öltözött lakói lótnak-futnak s szemlátomást nagy zavarban vannak. Megtudja, hogy újszülöttet kellene keresztvízre vinni, de az idő eljár s a keresztszülő nem érkezik. A királynő, akit senki sem ismert meg, erre nagylelkűen vállalkozik a keresztanyai tiszt betöltésére. A jó emberek a neve iránt érdeklődnek, hogy azt az újszülöttnek adják. „Ó az én nevem – felel a nagyasszony – ezen a vidéken szokatlan, adjuk inkább neki a legszebb nevet, mit ember viselhet, legyen a neve Mária.” Úgy is lett. Mikor aztán a szent cselekmény végbemente után a saját nevét a plébánia anyakönyvébe beírta, a plébános csodálkozva látja, hogy a keresztanya nem kisebb, mint Erzsébet, Ausztria császárnéja.
A keresztszülői tisztség nagy fontosságából egyben az is, szorosan következik, hogy arra a szülők csupán nagyon megbízható, vallásos, buzgó egyént válasszanak.
Szép példát adott erre a szász Henrik herceg, aki midőn 1526. július 31-én másodszülött fia, Ágoston született, keresztapának nem valami magas rangú egyént, hanem a jámborságáról híres chemnitzi apátot, tehát tulajdon alattvalóját szólítá fel. A következő levelet intézte hozzá: „Miután kegyelmed iránt különös hajlandósággal viseltetünk, felkérjük szeretettel, hogy Mária mennybemenete után való szombat estéjére nálunk Freiburgban megjelenni s aztán vasárnap fiúnkat keresztény szokás szerint a keresztvízre tartani s így a mi és kedves nőnk komája lenni szíveskedjék. Henrik”.
Midőn pedig az apát a keresztelés után – szegénységére hivatkozva – egy aranyat ajánlott fel keresztfiának ajándékul, a herceg így válaszolt: „Nem ilyesmire voltam én tekintettel, hanem egyedül az ön buzgó imájára s hogy igazi jámbor keresztapát keressek fiam számára”.
A keresztszülők helyes megválasztásában Egyházunk azzal is segítségünkre akar lenni, hogy megállapítja az érvényes és megengedett keresztapaság s -anyaság feltételeit.