Jézus nevenapja

a) „Hivaték az ő neve Jézusnak…” (Luk. 2,21). Az Isten nevei milyenek a végtelen, a fölséges, a független, a csodálatos, az Úr, nem vonzották a népeket, nem voltak varázs-szavak füleiknek, mert nem érezték ki belőlük azt az akcentust, melyen szívesen elmereng graecus és barbarus, dominus és servus; – nekünk mindnyájunknak üdvözítő Isten kell, s azt jelenti a szó: Jézus. Ime ilyen lett Jézus neve, nagy név, mely öt betűjében öt világrésznek volt szánva s kifejezte az üdvözülés édes reményét, mely borókák közt épúgy, mint pálmák alatt képes szíveket boldogítani. Jézus, vagyis hogy az Isten üdvözít: ez a név az, mely legtöbbször van kivésve grániton, márványon, mely ércszárnyakon röpül ki legtöbbször naponként a nyomdák gépei közül, melyről legtöbbet írtak, beszéltek, melyért harcoltak, vérzettek! Ez való nekünk, mert az üdvözítő s boldogító szeretetet jelenti – kedvesen folyik angyalajkról… s erőteljes, mint az Isten ereje, melyet jelez az angyal: „mert ő üdvözíteni fogja népét”. Isten nevei közül Jézus a legkedvesebb nekem; zene a fülemnek, méz az ajkamnak, kincs s erő a szívemnek.

b) Az egész istenség ég és forr e névben s e tényben: az üdvözítésben; az üdvözítés az Isten műve, mely mindent átfoglal és felölel, melynek alapzata az Isten teremtő mindenhatósága, koronája pedig az örök dicsőség, az istenült lelkek boldogságában. A teremtés s a megdicsőítés közt pedig az inkarnációnak titka fekszik összes színeivel és kellemével, lágy az érdes, mosolyog és véres változataival az egészre rá van írva: Jézus. Jézus neve izzott az Isten homlokán, mikor teremteni akart: Jézus vagyis üdvösség… mert hisz végre is boldogítani akart. A Fiúisten nemzése szükséges folyamat, a Szentlélek örök eredése hasonlóképen, ott a szabadakaratnak dolga nincs; de igenis szabadakaratból teremtette a világot, s ez a szabadakarat mindent, amit teremtett, boldogítani is akart. A világgal szemben tehát üdvözítő akarata van az Úrnak. Ó áldott és imádott legyen az Úr, aki boldogítani akar, aki éjjel-nappal teremt új lelkeket, s örök üdvösségre teremti őket. A teremtés párkányához lépve szemléljük az örökkévalóság mélységeit, e mélységből látjuk kiemelkedni a világokat, onnan jött néhány évvel ezelőtt az én lelkem is! S mi emelte azt ki onnan? Az ő teremtő s engem boldogítani kívánó akarata.

c) De az Isten sokféleképen boldogíthat. Boldogíthat úgy, hogy a világ végén megtisztult földön, fájdalmak nélkül, teljes életerőben halhatatlanul éljünk, de őt nem látva; ez volna a természetes s boldog halhatatlanság. Ezt keveselte, s természetfölötti boldogságba, saját dicsőségébe, fényébe akart öltöztetni; a teremtett lélek istenülésébe fektette a teremtés célját! Ez aztán üdv… Jézus! Ezt a természetfölötti életet s dicsőséget jelenti a kegyelem s a megtestesülés. A megtestesülés hirdeti igazán, hogy „diligis omnia”. A megdicsőülés reményünk tárgya, s hogy isteni életünk lesz, azt Krisztusban jelképezve látjuk, ki ember és Isten is, hogy mi is, kik emberek vagyunk, egykor isteni boldogságban éljünk. Jézus által van mindehhez reményünk és jogunk, bizalmunk és erőnk. Nemcsak nekünk, hanem minden nemzedéknek. Akiből, mint szőlőtőből a venyige, életét szívja minden lélek; általa jár a bánatnak Isten irgalmas bocsánata, az imának meghallgatás, legcsekélyebb cselekedeteinknek örök bér. Ő varázsol földi életünk minden viszonyaiba áldást és boldogságot s halálunk síri éjében ő kelt ragyogó napot.

d) Gondoljuk el, hogy percenként hány ezren támadnak lelki halálból életre. Pillanat alatt változik el a bűn sötétsége illatos, derűs pálmás kertté, s a lélek, melyet azelőtt az Isten haragja üldözött, ismét gyermekévé lesz. Akár a keresztség vizében, akár a penitenciatartásban minden éledés, minden fejlődés, növekedés Jézusból való. S a lelkek e nemes vértől belső szépségbe öltöznek és isteni erőtől duzzadnak, s bár külsőleg szolgálók, mesterlegények, hivatalnokok, tanítók, parasztok, inasok, munkások, belül menyegzői ruhába öltöztetve, Isten kedvtelésének tárgyai. Ez éledés és ébredés, e fejlődés és szellemi iparkodás Jézus neve alatt megy végbe! Nincs erkölcsi irányzat több ilyen! Mindenütt megy végbe: kórházakban, templomokban, fogházakban, hajókon, vérpadokon, utcákon és mezőn, a műhely zakatolása s a gyár zúgása közt… Gyermekajkon és vén gonosztevők fogatlan állkapcsai közt zsong e név. Minél több érzéssel mondjuk, annál jobb; s a legjobb, ha a Jézus neve van homlokunkra (gondolataink világára), szívünkre (jószándékainkra), karunkra (tevékenységünkre) írva, s úgy írva, hogy következetesen át is éljük azt.