Azok a nehézségek, melyeket a gyermekkeresztelés ellen felhozni szoktak, valóban alaptalanok s könnyen megoldhatók. Az egyik Szent Pálnak a zsidókhoz írt levele egyik helyébe fogódzkodik (11,6), mely szerint „hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél, mert az Istenhez járulónak hinnie kell…”
Igen, mi is elismerjük, hogy a hittel indul meg a természetfeletti élet, az Istenhez fordulás, és éppen azért a kisded sincs annak kötelezettsége alól kivéve. És majd fogja is azt teljesíteni, amint teheti. Erről kezeskedik az Egyház, a keresztszülők, kik a kisded lelkében elültetett természetfeletti életcsírát ápolni fogják. „A kisdedeket, mint mondja Szent Ágoston, a kegyelem átvételére nem annyira azok viszik, kik karjaikon hordozzák, hanem a hívők s szentek közössége.” Ez elég biztosíték arra, hogy a gyermek hitbeli kötelességének, mikor majd képes lesz arra, meg fog felelni. Lehetetlenre senki, tehát Isten sem kötelezheti.
Egy másik ellenvetés megint azt hangoztatja, hogy senkinek sem lehet saját beleegyezése nélkül, sőt akarata ellenére oly súlyos terheket a vállára róni, mint aminőkkel a keresztség kapcsolatos. Miért – Erasmus véleménye szerint – a megkeresztelteket, ha felserdülnek, legalább is meg kellene kérdezni, vajon hajlandók‑e önként teljesíteni, amit keresztszülőik nevükben megígértek… Ez a kifogás, amily tetszetős, éppen oly helytelen s igazságtalan. Az Egyház a tridenti zsinaton kifejezetten el is ítélte. A keresztség ugyanis az embert nem olyasmire kötelezi, amire nem mindenki hivatott, hanem oly dolgokra, melyektől minden ember örök üdvössége függ. Ha pl. a kisdedet valaki visszaéléssel pappá szentelné, felnőtt korában az Egyház nem kötelezné akarata ellenére, hogy a nőtlenséget megtartsa, hanem megengedné, hogy világi pályán, világi ember módján éljen. Hogy azonban a keresztény ember kötelezettségei egészen más természetűek, bővebb magyarázatra nem szorul.
De meg azután hányszor és hányszor vállalnak a szülők s gyámok a kiskorú gyermek nevében s annak javára kötelezettségeket, csinálnak szerződéseket, amelyeket az nagykorában természeti s állami jog alapján teljesíteni köteles. Miért ne képviselhetnék tehát a keresztszülők a gyermeket oly ígéretben, melynek betöltése őt a legborzasztóbb katasztrófától, a pokoltól menti s a legdúsabb örökséghez, a mennyországhoz juttatja?!
És végül megkérdeztek‑e minket, vajon akarunk‑e e világra születni? És íme mégis számtalan emberi kötelesség terheli vállunkat. Miért volna tehát igazságtalan, ha Isten és Egyház bennünket – megkérdezésünk nélkül – az újjászületésre meghív s az ezzel járó kötelességeket tőlünk megköveteli. Ez az utóbbi nehézség, melyet főképp Erasmus vetett a világba, nem egyéb, mint a magát Istentől minden áron emancipálni akaró emberi gőgnek találmánya.