a) A keresztségnek első hatása, hogy – miként ezt a szentségi jel, a mosás is elárulja – lemossa, eltörli az összes bűnöket s az értük járó büntetéseket.
Az isteni kinyilatkoztatás rendkívül éles választóvonalat von az embernek keresztség előtti s utáni állapota között. A régi ember alámerül – szerinte – a keresztvíz hullámsírjába s új ember támad fel abból. Nem az tehát Isten szemében, aki volt s így bűne s felelőssége a múltért is megsemmisült.
„Eltemettetvén ővele (Krisztussal) a keresztségben – mond Szent Pál – ő benne fel is támadtatok …” (Kol 2,12)
„Eltemettettünk vele a keresztség által a halálba, hogy valamint Krisztus feltámadott halottaiból… úgy mi is az élet újságában járjunk.” (Róm 6,4) Nagyon világos, hogy a Szentatyák, a hagyomány eme szócsövei, sem beszélhetnek másként. „A keresztség – mondja Szent Ambrus – eszközli az átmenetet a földiből a mennyeibe, a bűnből az életre, a vétekből a kegyelemre, a tisztátalanságból a szentségre. Aki ezen a vízen átmegy, nem hal meg, hanem életre támad.” Szent Özséb pedig így tanít: „Íme a gonoszság, melyet a pokol örök tüze alig tudott volna megemészteni, a szent forrás által rögtön megsemmisült s a rövid kis fürdővel ki van egyenlítve az örök büntetés. Bemártják az embert a keresztség forrásába s a pillanatig tartó fürdés által megszabadul az ősszülők örökölt bűnétől. A víz alatt marad, ami az örök tűzre volt méltó”.
Szent Ágoston nem győz áradozni a vigasztalástól, midőn a keresztségnek ezt az első hatását, a tökéletes lelki megtisztulást önmagában szinte érzékelhetőleg is tapasztalja: „Megkereszteltek – írja Vallomásainak könyvében – és ezzel eltűnt minden bánkódás előbbi bűnös életem felett. Ó, minő napok! Nem tudtam eltelni, ó, Isten, az emberi nem megmentéséért művelt csodáid bámulatától. Hogyan sírtam híveid gyülekezetének énekei alatt! És e könnyekkel beszivárgott a szívembe a te igazságod. Isteni félelem kapott lángra bennem. Könnyeim folytak és mégis oly jól éreztem magamat”. (Confess. 9. 2.)
b) A keresztség második hatása, amely az előzőnek, a tisztulásnak egyben oka is, a megszentelő malasztnak szétáradása bennünk. Ez királyi pompával, egész fényes kíséretével tartja bevonulását. Kigyullad erre a lélekben az új, isteni élet, mely azt kifejezhetetlenül széppé, boldoggá, szerencséssé teszi s hallatlan magas rangra emeli. Minderről azonban az első, általános részben oly bőven szólottunk, hogy a további fejtegetéstől ehelyütt felmentve érezzük magunkat. Világosítson mégis a dologra néhány példa:
Szent Lajos királyról beszéli a történelem, hogy különös kegyelettel volt eltelve ama hely iránt, mely őt keresztényi méltóságára emlékezteté. Poissy városában gyakran felkereste a várkápolnát, hol megkeresztelték s órákig eltérdelt ott a keresztkút mellett, melyből fejére önték az üdvösség vízét. Ki is jelenté barátai előtt, hogy e hely drágább neki, mint a rheimsi székesegyház, ahol királlyá koronázták, mert „ott – mondá – csak atyám mulandó koronájával ékesítettek fel s földi uralkodóvá kentek, míg ellenben itt Poissyban Jézus Krisztus fejékével díszítettek s a megváltás szent olajával Isten fiává kentek. Rheimsben földi trónra nyertem jogot, melynek értéke s fénye a halállal megszűnik, Poissyban a keresztség által a mennyek országára kaptam reménységet, Isten fiává s az ég örökösévé váltam”.
Szent Katalin eljegyzése, ez a bájos jelenet, melyet kiváló mesterek ecsetjükre méltó tárgynak találtak, szintén a keresztségben kapott megszentelő malasztot jelképezi. A minden tudományban kiválóan jártas pogány szűz álmában látja a mennyek szépséges Királynőjét kisdedével karján. Jézuska elfordítja arcát: Katalin nem szép, mert nincs megkeresztelve. Katalin felébred s álmának, de még inkább Isten csodálatos kegyelmének hatása alatt megtér s felveszi a keresztséget. Erre újra álmot lát. Szemléli ismét az Istenanyját gyermekével, aki most már édesen mosolyog reája s gyűrűt húz ujjára. Mikor a szűz felébredt, a gyűrűt csakugyan ujján találja. Erre magát, örök tisztaságát Krisztusnak felajánlja. A szüzesség koronájához csakhamar a vértanúságét is megszerzi.
„Ismertem egy jámbor nőt – írja Bourdon –, ki szegény volt földi kincsben, de annál gazdagabb a lelkiekben. A városkában, ahol lakott, templomépítésre gyűjtöttek. Nagylelkűen – ami éppen a szegényeknél nem ritkaság – felajánlja megtakarított vagyonkáját, egy tallért a szent célra. A plébános nem akarja elfogadni azon címen, mert az ilyen szegény a pénzre maga is nagyon rászorul. „Mit, én szegény? – kiált fel az asszony. – Nem vagyok‑e én megkeresztelve s így nem vár‑e reám egy boldog ország öröksége?”
Minthogy azonban a Gondviselés jelen rendjében bánat nélkül nincsen bűnbocsánat, aki személyes bűneinek megbánása nélkül venné fel a keresztséget, azoktól s az értük járó büntetéstől nem szabadulna s – amennyiben vétke halálos – a megszentelő malasztban nem részesülne. Mindazonáltal a keresztség előtt elkövetett vétkek sohasem tehetik a gyónás anyagát. Elég ezeket egyszerűen – legalább tökéletlenül – megbánni, hogy az ember – az érvényesen felvett keresztségnek ereje által – azok bocsánatát, az értük járó büntetések elengedését s a megszentelő malaszt természetfeletti ajándékát, annak minden járulékaival együtt teljes mértékben megnyerje.
c) A harmadik hatása a keresztségnek az a jegy, melyet a lélekre nyom s amely az embert valamiképpen Krisztus képére formálja, titokzatos testébe, az Egyházba bekapcsolja s a szentségek felvételére képessé s alkalmassá teszi.
Mivel pedig ez az isteni pecsét a lelken eltörölhetetlen, az érvényesen felvett keresztséget megismételni nem lehet és nem szabad. Minden ily kísérlet érvénytelen s hatástalan maradna. Szépen megvilágítják ezt az ősi katolikus tant Szent Ágoston szavai:
„Két születés van: az egyik földi, a másik mennyei, az egyik testi apától s anyától, a másik Istentől s az ő Egyházától. Sem azt, sem ezt nem lehet ismételni. Nikodémus voltaképpen a testi születésre gondolt (mikor ti. csodálkozva kérdé, vajon születhetik‑e az ember újból) és úgy, miként Nikodémus a testi születést érté, értsd te a lelki születést… Ádámtól születtem már, Ádám nem nemzhet engem ismét; Krisztustól is születtem már, Krisztus sem nemzhet engem ismét. Miként nem ismétlődhetik az anyától való születés: úgy a keresztség sem”.
Vonjunk le mindjárt az elmondottakból egynémely gyakorlati következtetést.
Minthogy a keresztség a Krisztus egyetlen igaz Egyházába való hivatalos belépés, nagyon világos, hogy mindaz, ki érvényesen veszi fel azt, ezzel az Egyház jogara alá kerül s annak törvényeit megtartani köteles. A protestánsok tehát, kik érvényesen vannak megkeresztelve, az Egyház parancsainak, törvényeinek jog szerint szintén alá vannak vetve, hacsak azok egynémelyike alól az Egyház őket bölcs s jóságos okokból nyíltan vagy hallgatagon ki nem veszi.
Az eretnekek által érvényesen megkereszteltek (főleg a gyermekek) voltaképpen mind katolikusoknak tekintendők, míg csak az Egyház keblét öntudatos cselekvénnyel el nem hagyják. (Konfirmáció!)