„Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” (Jn 20,25).
„Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek…”
Szent Tamás apostol életét kutatva Tamás apostol háromféle tulajdonságát ismerhetjük meg az evangéliumból: a lelkest, a kérdezőt és a kételkedőt. Kezdettől szerepel az apostolok névsorában, de meghívásának történetét nem ismerjük.
A lelkes Tamás buzdít:
– „Menjünk, mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11, 16)
A kérdező Tamás az utolsó vacsorán vezeti be Az Út kinyilatkoztatását:
– „Uram nem tudjuk, hova mész, hogyan ismerhetnénk hát az utat? Jézus válasza egyértelmű: Én vagyok az út, igazság és az élet. (Jn 14, 5)
A kételkedő Tamás a húsvéti örömnek a hitre vonatkozó tanulságával gazdagít:
– „Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek…” (Jn 20, 24-29)
A Mester a Jordánon túli vidéken járt. Ott, ahol azelőtt János keresztelt. Meg akarták kövezni Jeruzsálemben; de még nem érkezett el az ő órája, és nem adta magát a zsidók kezére. Pár hét … azután majd beteljesedik, ami mondva van felőle.
Most még körülötte van a tizenkettő. Bizalmas, édes közelségben. És emlékeznek az elsők, hogy először itt látták meg. itt indultak utána. A nép meg emlegeti, hogy mégis csak igaza volt Jánosnak, Zakariás fiának. Igazán az Isten Báránya ez. Az anyák gyermekeiket hozzák, s a Mester megáldja őket. Csupa szeretet, megértés, békesség, boldogság minden. Nem kell hozzá kincs, városi cifraság. Elég, hogy köztük a Krisztus.
Nem tart sokáig. Hírnök jön Betániából: Lázár beteg. Mi lesz most? Szereti a Mester, bizonnyal látni akarja még… És ott vannak a zsidók!
Két nap aggódó várakozás. Akkor megmondja az Úr, mit akar: «Menjünk ismét Judeába». Csendesen, nyugodtan mondja, de akik hallják és szeretik, megremegnek a szóra. Zsongó méhkas, amint tárgyalják az ügyet. „Rabbi! most akartak téged a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy?”
Az Úr lezárja a vitát: „Lázár meghalt; és örülök tiértetek, hogy nem voltam ottan, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzája”.
Lekonyult fejjel hallgatnak erre, míg Tamás, ki kettősnek mondatik, meg nem szólal:
„Menjünk mi is, hogy meghaljunk vele”
Szent Tamás apostol
Szent Tamás apostol a galileai Panszada városban született és halászattal foglalkozott. Meghallván Krisztus tanítását, mindent hátrahagyott és követte Őt. Az Üdvözítő 12 tanítványa közé tartozott.
Most mutatja be őt az evangelista, most a harmadik esztendő végén. Előbb csak a névsorban említi a többi tizenkettővel együtt. De hát az Úr Jézus Krisztus evangéliumát írja. Persze embersorsok is kapcsolódnak ehhez a Krisztushoz, az Emberfiához. Azért jött, hogy mindent magához vonzzon.
Tamást is vonzotta, ezt a nagyon emberi galileai halászt, aki most is a halálra gondol, Mestere halálára. Látta ő a jeleket, hallotta Péter vallomását, és az ő szívéből is szólt:
„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”.
De mégis mintha az ütközéseket, az emberi veszedelmeket érezné jobban. Azt, hogy ellenségei vannak az Úrnak, akik halálra keresik. És náluk a hatalom.
Azonban ez a nagyon emberi aggodalom is még inkább Krisztushoz kapcsolja. Vele akar menni, hogy együtt haljon meg. Fogadkozás… emberi… Mi lesz belőle, mikor majd „megverik a pásztort!”, Tamás is elszéled, mint a többi.
De talán akkor érzi legjobban, hogy mennyire a Krisztusé, mennyire hozzánőtt lelkének minden rostjával. Éppen mert annyira forrongó, kialakulatlan, tapogatódzó. Csak vele lenni, tőle el nem szakadni! Akkor sem, ha itt vannak a zsidók halálos gyűlöletükkel. És akkor sem, ha itt van a saját ingadozó szíve.
…A Szentírás tanúsága szerint, nem hitte el, amikor a többi tanítvány Krisztus feltámadásáról beszélt neki: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” (Jn 20,25).
A Feltámadást követő nyolcadik napon, az Úr megjelent Tamás apostolnak és megmutatta neki sebeit:
„Én Uram én Istenem!” – kiáltott fel Tamás…..
Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.
Tamás, aki egykor hitében gyengébb volt a többi apostolnál – mondja Aranyszájú Szent János, – Isten kegyelméből erőteljessé lett, buzgóbb és eltántoríthatatlanabb a többinél annyira, hogy szinte az egész világot bejárta prédikációival, nem rettenve vissza attól sem, hogy a vad nemzeteknek is hirdesse Isten szavát.
Az Egyház hagyománya szerint, szent Tamás apostol Palesztinában, Mezopotámiában, Etiópiában és Indiában alapított keresztény közösségeket. Az Evangélium hirdetését vértanú halálával pecsételte le.
Az indiai Melipur város kormányzójának felesége és fia, keresztény hitre való térítéséért, börtönbe zárták, kínzásokat szenvedett, majd végül, lándzsával átszúrták, miután az Úrhoz költözött.
Szent Tamás apostol ereklyéi Indiában, Magyarországon és Áthosz szent hegyén nyugszanak…..(Szentek Élete)
Hogy hallgatja, amint az utolsó vacsorán búcsúzik az Úr!
„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, énbennem is higgyetek. Atyám házában sok lakóhely van … Megyek helyet készíteni számotokra. És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És ahova én megyek, tudjátok, az utat is tudjátok.”
A Mester lát, mert fölülről jött, fölfelé néz. Tamás még lenn van, nem tud tájékozódni. „Uram, mondja, nem tudjuk, hová mégy; miképpen tudhatnánk az utat?”
Most még nem tudja… És mégis tudja. Mert hogy mi lesz, azt nem érti. Hogy hová megy az Úr, mit csinálnak vele a zsidók, hogyan végződik a velük való megütközés, hol az Atya háza: mindezt nem tudja. De azt igen, amit tovább hall a Mestertől:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához másképp, mint énáltalam”. Ezt tudja Tamás és az életét teszi rá.
Azért olyan keserű, mikor elveszik tőle Krisztusát. Látja a fára szögezve, halálra válva. Oda van az Élet! Honnét merítsen most az ő lelke? Hol talál útra és vezérlő, fényeskedő igazságra? … Nem tudta még akkor, hogy ott a fán győzte meg Krisztus a halált.
S mikor a többiek már boldog izgalomban tárgyalják, hogy megjelent Magdolnának, meg az emmauszi két tanítványnak, azután az apostoloknak, addig Tamásról ki tudja, merre jár? Szomorú reménytelenségében még a régi bizalmas társakat sem bírja talán elviselni. Hogy azok már látták a Mestert a húsvétvasárnap dicsőségében? Föltámadott? … Neki ugyan beszélhetnek! Neki nem elég a mások látása, még a magáé sem.
„Hacsak nem látom az ő kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem bocsátom, és kezemet az ő oldalába nem teszem, én nem hiszem.”
Tamás meg akarja tapogatni, mert különben annak a rettenetes halálnak az emlékét nem tudja kiverni a fejéből. Most csak azt érzi, vége mindennek. Mert neki mindene volt az Úr. De éppen mert mindene volt a Krisztus, azért érezhető még ezen a tamáskodásán keresztül is, hogy mennyire sír utána a lelke. Ha mégegyszer láthatná! … Ha igaz lenne, amit a többiek beszélnek! És meglátta.
…Szent Tamás apostol ünnepe, a húsvéti idő kegyelmeire emlékeztet, hisz apostolként életének legmeghatározóbb eseménye a Feltámadott Krisztussal való személyes találkozás volt. Életéről annyit tudunk bizonyosan, amennyit az evangéliumokban olvasunk róla. A tizenkettő közé tartozott.
Mégis valami oknál fogva húsvét vasárnap este, amikor Jézus megjelent a tanítványoknak nem volt ott az utolsó vacsora termében. Ennek pontos okát nem tudjuk.
Akár egyéni elfoglaltság, vagy más érdek tarthatta távol. Az evangélium nem szól erről. Mindenképp kívül maradt. Eltávolodott Szent Tamás az apostoli közösségtől, nem csak fizikailag hiányzott, hanem lelkileg is távol volt, mert hitetlenkedve azt mondta, „amíg nem látom a szegek helyét, amíg nem tapintom, addig nem hiszek”. A többiek elbeszélése nem győzte meg őt… (Szentek Élete)
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. És Tamás is velük. Akkor eljött Jézus. A zárt ajtón jött át. Megállt a középen és szólott hozzájuk: „Békesség nektek!”
Azután Tamáshoz is szólt: „Tedd ide ujjadat, és nézd kezeimet; és nyújtsd ki kezedet, és tedd az én oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő”.
Minden szó sebet üt az apostol lelkén. Hogy is tudott ő hitetlen lenni? Hogyan gondolhatta, hogy a Krisztust el lehet venni, örökre sírba lehet zárni? … És minden szó gyógyító balzsam; mert a Mester szájából szól, őt bizonyítja: itt van, él. Van hát, aki fölemeljen, tartson, erőt adjon. Odaborul elébe. S elmondja vallomását, súlyos tanúbizonyságát: „Én Uram, és én Istenem!”
…Az, hogy kitartott az apostoli közösségben, hogy hű volt az eredeti lelkülethez, nagyban hozzájárult ehhez az élményhez. Most már megerősödött hittel képes volt teljesítenie apostoli küldetését, visszatalált az apostoli közösséghez, visszatalált az élő Krisztushoz.
A hagyomány szerint Indiában hirdette az evangéliumot, és ott halt vértanúhalált… (Szentek Élete)
Az ingadozások, tapogatódzások ideje elmúlt. Tamás is kész apostol. Azzá érlelődött az első találkozások lelkesedésében, a nagypéntek gyötrelmeiben, kétségeiben és a húsvét dicsőséges ragyogásában; de mindig a Krisztus közelében. Most csak a Szentlélek pünkösdi megpecsételése, indítása kell, hogy teljesedésbe menjen mindaz, amire így nevelődött.
Jön is az a Lélek és küldi Tamást, hogy vigye győzelmes hitét azokhoz, akik nem láttak, de mégis szomjasak az igazságra, utat keresnek, s a halálon keresztül is a diadalmas élet kell nekik.
Az első Húsvét óta az apostoli egyház legfőbb gondja, hogy élő maradjon a kegyelem. Valójában minden szentmisén húsvétot rendez, a feltámadott Urat ünnepli. Közösségbe hív meg bennünket, hogy Urunk halálát és feltámadását ünnepeljük. Jézus velünk akar maradni, meg akar erősíteni, azt akarja, hogy kereszténységünk örömet jelentsen.
Ha kétely támad is szívünkben, Szent Tamás apostol megtanít arra, hogy kitartsunk az Egyház közösségében, és ezzel Jézus közelében maradjunk. Ő majd megadja nekünk a bizonyosságot.
Nem maradhatunk távol a templomi közösségtől, mert ezzel önmagunkat szegényítjük, nekünk van belőle veszíteni valónk. S ha valami miatt távol lettünk volna, akár fizikailag, akár lelkileg, térjünk vissza, mint Szent Tamás.
Így a krisztusi kegyelemben és a közösség megtartó erejében bízva reményünk van arra, hogy támaszt találjunk hitünkben a küzdelmeinkhez, vagy éppen nehézségeinkben. Biztosak lehetünk, hogy így lehetőségünk van arra, hogy legyőzzük azt, ami idegen a keresztény névhez, és Jézus megajándékoz a lélek békéjével.
Igen, az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva megfutamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése — ez mind benne van.
Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne, ahogy a szenteket is azért emeli oltárra az Egyház, hogy nekünk mutasson velük példát.
A Tamásnak tett szemrehányás nekünk is szól:
Hittél, mert láttál. De mit kezdjenek azok, akik majd ezután élnek, így eleve nem láthatnak, csak arra lesznek utalva, amiről ti, a tanítványok tanúságot tesztek?
Nem, te nem azért vagy boldog Tamás, mert láttál.
Azért vagy boldog, azért vagy szent, mert hittél!
Mert boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!
Mindenható Istenünk!
Kérünk, add, hogy örömmel üljük meg Szent Tamás apostol ünnepét, és benne közbenjáróra találva, a hit által életünk legyen Fiadban, Jézus Krisztusban, akit ő Urának vallott.
„Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!”
A 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták arról tudósít, hogy az apostol Indiában hirdette az evangéliumot. Előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória.
Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: „Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!”.
HIMNUSZ
Apostolok karában élsz, vakító fény ragyog körül,
Tamás, fogadd jóságosan téged dicsérő énekünk.
A fényes égi székeken Krisztus szerelme ad helyet,
te is szeretsz, és vágyva vágysz Uraddal együtt halni meg.
Gyötör szerelmed szent heve, s beszélnek bár testvéreid,
biztosságot kívánsz: az Úr sebét hogy érintsd, látva lásd.
Fénylő örömre gyúlsz legott, hogy látod Krisztus nagy kegyét,
Uradnak vallod hittel őt, s imádja boldog, hű szíved.
Látás nekünk nem adatott: hitünk most tőled fog tüzet,
erős lesz, s égig szárnyaló, az Úr szívét keresni száll.
Krisztusnak áldás, tisztelet, s imádra adja meg nekünk:
hitünk bár botlik még sokat, lássuk meg színről színre őt.
Amen.
…A keresztény hagyomány szerint Tamás egészen Indiáig jutott el, ott hirdette az evangéliumot.
Az Úr Jézus megjelenése után Tamásnak megváltozott a szemlélete, ahogy a „csak látható” dolgokban való hittől eljut a láthatatlan misztérium megvallásáig, a magasabb rendű, transzcendens valóságig.
A már nem látható dolgokban is hívő Tamás így tanítja az indiai gyülekezetet:
„És most a hitünk nagyobb a félelmünknél. Vegyünk egy kis búzamagot. Elpusztul a földben. De új növény születik belőle, és növekszik, beérik. Ezért ne csak arra vessük a tekintetünket, amit látunk, hanem inkább legyen hitünk abban, amit még nem láthatunk. Mert a látható dolgok egy pillanatig tartanak. Míg az, amit még nem látunk, örökké tart.”…
Tamásnak Cézáreában látomása volt, így tudta meg, merre kell indulnia. Ezt mondta neki az Úr:
„India királya, Gundaphar elküldte követét, hogy keresse meg neki a legjobb építészt, aki számára palotát építsen. Ezért kelj föl, téged küldelek neki”.
Az indiai követ rátalált Tamásra, és felismerte benne a világ legjobb építőmesterét. Hajóra szálltak tehát, és átkeltek a tengeren. Amikor megérkeztek a királyhoz, Tamás pompás palotát tervezett neki. Gundaphar tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát — a tervnek megfelelően — építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz.
Amikor húsz esztendő elteltével a király hazatért, sem a palotának, sem a Tamásra bízott aranynak nem találta nyomát, ezért Tamást a börtön mélységes fenekére vetette, és meg akarta büntetni.
De meghalt a király testvére…
Néhány nap múlva azonban — élve — a király elé járult, és ezt mondta neki:
Tudd meg, hogy az az ember, akit te meg akarsz kínozni és el akarsz égetni, Isten barátja. Az angyalok elvezettek a Paradicsomba, és ott mutattak nekem egy pompás palotát. Ezt a palotát építette Tamás a testvérednek — mondták —, de méltatlanná vált rá, hogy benne lakjon!
Gundaphar tüstént szaladt a börtönbe, és arra kérte Szent Tamást, bocsásson meg neki, és fogadjon el tőle ajándékot. Azt is megkérdezte Tamástól, miként lehetne az övé az égi palota.
Tamás elmondta neki:
Nagyon sok palota áll az égben készen, hittel és alamizsnával lehet őket megszerezni. Hagyd hát, hogy megkereszteljelek, a kincseid pedig használd fel helyesen. Engedd, hogy előtted menjenek mennyei otthonodba.
– Másutt, India északi részén is hirdette Tamás az evangéliumot. Főleg az istenfélő asszonyok hallgatták szívesen. Nagy hatással volt rájuk Tamás képekben gazdag beszéde, mert sok mindenhez hasonlította az Isten szavát: olyan, mint valami szemkenőcs, amitől lelkünk szeme látóvá válik, olyan, mint az orvosság, amelytől akaratunk megtisztul a bűnös vágyaktól, olyan, mint a sebtapasz, amelytől begyógyulnak bűneink okozta sebeink, olyan, mint az étel, mert isteni szeretettel táplál bennünket.
A férfiak megharagudtak hitük miatt az asszonyokra, akik közt egy királynő is volt, és a király elé hurcolták az apostolt, s különféle kínzásoknak vetettek alá. Szent Tamásnak azonban nem lett semmi baja az izzó vaslemezen, mert Isten hűs forrást fakasztott; a tüzes kemencében is hűs szellő lengedezett, amikor belevetették.
Végül arra akarták Tamást kényszeríteni, hogy egy ércbálvány előtt mutasson be áldozatot. Ő letérdelt, és ezt mondta: „Imádlak, Jézus Krisztus!” Ebben a pillanatban elolvadt a bálvány, mintha csak viaszból lett volna. A szentély papja azt gondolta, hogy bosszút kell állnia istene nevében, ezért kardjával átszúrta az apostolt.
A hívők — a hagyomány szerint azoknak a Tamás-keresztényeknek az ősei, akik Indiában még ma is élnek — eltemették Tamás holttestét.
Később a szír keresztények engedélyt kértek rá, hogy ereklyéit a maguk városába, Edesszába vihessék, azzal az indoklással, hogy nekik levelük van Krisztustól, amelyben az olvasható, hogy ők Szent Tamás különös oltalma alatt állnak. Valahányszor Edesszát ellenség fenyegette, lakói a város kapuja elé állítottak egy gyermeket, hogy olvassa fel ezt a levelet. Erre az ellenség minden alkalommal elvonult…”
Hogyan járt ebben a küldetésben Tamás, és hogy mi lett apostolkodásának a vége, azt röviden összefoglalja a mai Martirologium:
„Kalaminában (lndia) volt Szent Tamás apostol vértanúsága. Hirdette az evangéliumot a pártusoknál, azután lndiába ment. Mikor itt már sok népet térített a kereszténységre, az egyik király lándzsával agyonszúratta. Földi maradványai először Edesszába jutottak, innen később Ortónába (ltália) vitték”.
Mindenható Istenünk, Szent Tamás apostol Urának és Istenének vallotta Fiadat. Segítsen minket az ő példája, hogy hitét követve mi is életet nyerjünk Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
NAPI IMA
Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség
Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség,
Kenyér- és borszínben elrejtezett emberség,
Noha itt nem láthat, meg nem tapasztalhat
Az emberi gyöngeség.
Isteni erődet elrejtéd a keresztfán,
Testi gyarlóságnak homályával takarván.
Itt emberi tested előlünk elrejted,
Színek alatt titkolván.
Noha szent Tamással sebed helyét nem látom,
Uram, igaz hittel jelenléted megvallom.
E vallásban tarts meg, szent színedet add meg
Égben egykor meglátnom.
Váltságomnak ára, száradt szívem ereje,
Szegény bűnös lelkem megtisztító fürdője,
Szomjú, fáradt lelkem megvigasztalója,
Üdvösségem záloga.
Aquinói Szent Tamás szentáldozás előtti imája
Mindenható, örök Isten, íme egyszülött Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak szentségéhez járulok. Úgy közeledem, mint szegény, egyszerű teremtmény az ég és föld Urához. Kérlek azért végtelen irgalmadra, légy kegyes betegségemet meggyógyítani, tisztátalanságomat megmosni, vakságomat megvilágítani, szegénységemet gazdagítani, hogy az angyalok Kenyerét, uralkodók Urát oly hittel vegyem magamhoz, mint az lelkem üdvösségére a leghasznosabb. Engedd, hogy a kenyér színe alatt rejtőző kedves Fiadat, kivel most földi vándorlásomban egyesülni akarok, egykor az örökkévalóságban színről színre is megláthassam. Ki Veled és a szentlélekkel él és uralkodik, mindörökkön örökké. Amen.
Üdvözlégy, Áldott légy
Üdvözlégy , örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelenlévő Isteni Fölség!
Isten és ember, Krisztus Jézus, minden áldás és élet kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok és szentek imádnak az égben, mi is imádunk téged az Oltáriszentségben.
Hálát adunk neked Istennek fia, aki emberré lettél, aki az üdvösségünkért áldozatul adtad önmagadat a kereszt oltárán, és minden szentmisében részesítessz minket e megváltó áldozatban.
Hittel valljuk, hogy aki e kenyérből eszik, örökké él, hiszen azért adtad magadat lelkünk eledeléül, a szentáldozásban.
Engedd urunk, hogy sohase vegyünk téged ítéletünkre, hanem a szeretet e szentsége váljék lelkünk üdvösségére. Ámen!