A keresztség Isten városának nagyszerű, hatalmas portája, melynek maga az Egyház véste a homlokzatára: A szentségek közül első helyen áll a keresztség, a lelki élet kapuja. Általa leszünk Krisztus tagjai s az Egyház testének része. Mióta az első emberben mindnyájan elvesztünk, azóta az Igazság igéi szerint a mennyek országába be nem mehetünk, ha csak vízből s Szentlélekből újjá nem születünk.1
És ezzel nagy vonásokban meg is van adva a keresztségnek természete s jelentősége. Az őskereszténység nem fogy ki a keresztség bámulatából s magasztalásából s fontosságához mért ünnepélyességgel szolgáltatta azt ki. A leglényegesebb szertartásáról, a Krisztus által rendelt szentségi jelről, a görög s latin nyelven baptizmus vagy baptizma a neve, ami alámerítést, megmártást, mosást, tisztítást jelent, de nevezik a régiek – hatásai miatt – „az újjászületés szentségének”, „szülő víznek vagy hullámnak”, „megvilágosításnak”, „pecsétnek” is. A mi „keresztség” szavunk szláv eredetű s kereszténnyé tevést fejez ki. Ama néhány szentség közül való, melyeknek szentségi jellegét a protestantizmus s a talaján buján tenyésző szekták sem merik elvitatni, habár fogalmát meg is hamisították s hatásait le is tagadták.
1 Decret. pro Arm. Denz. 696.