Előgyakorlatok
1. Ádvent annyi, mint Úrjövetel. Az Úr háromféle módon jön hozzánk: saját személyében, más személyében, kegyelmével. Eljövetele saját személyében vigaszteljes, de félelmetes is. Jelenleg vigaszteljes eljöveteléről elmélkedünk.
2. Elképzelem magamnak, mintha az ószövetség igazai társaságában vágyakoznám és epedezném a Megváltó eljövetele után.
3. „Egek, harmatozzatok onnan felől, és a föllegek csöpögjék az igazat, nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt!” (Adv. imádság. Iz 45,8)
I. Az Úr személyes és vigaszteljes eljövetele megtestesülése által
Az Úr személyesen akkor jött el hozzánk először, amikor emberi természetünket magára vette és megjelent köztünk a földön. Mennyire vágyódott utána a bűnbe és nyomorba süllyedt emberiség: a pátriárkák és próféták hosszú serege, a pogányok bölcsei, de mindenekelőtt a Boldogságos Szűz, aki önmaga ugyan tiszta és szeplőtelen volt, de annál inkább epedett a világ megváltása után, epedett a boldog pillanat után, melyben isteni Gyermekét keblére szoríthatja. Az egész világ eleven kifejezése volt az Exultet1 e szavainak: Mit is használt volna születnünk, ha nem adatott volna, aki a bűn nyomorától megváltson és üdvözítsen!
Erre az első eljövetelre mi már nem készülhetünk, nem vágyódhatunk utána az ószövetség szentjeivel; mi ennek az eljövetelnek és a rá való készületnek csak emlékét ülhetjük meg: ez a mi ádventünk. De amilyen nagy volt akkor a vágy az eljövendő Üdvözítő után, oly nagynak kell lennie most hálánknak eljövetele miatt. Ez a hála nem annyira szavakban, mint inkább a megváltás kegyelmeinek buzgó felhasználásában mutatkozik saját magunk és embertársaink megszentelésére. És nem is lehet nehéz ez a hála, ha arra gondolunk, hogy mi is lett volna belőlünk, ha az Üdvözítő el nem jő.
Mily könyörületes volt eljövetele! „Nehogy az ördög csalárdságának áldozata legyen az egész földkerekség, szeretettől indítva orvosszere lettél a beteg világnak” – zengi az ádventi himnusz. Töltsön el bennünket is a vágy az orvosszer, a megváltás gyógyító kegyelmei után! Ez a mi ádventünk. „Hogy a világ közös vétségét kiengeszteljed, a szűzi hajlék szentélyéből tiszta áldozatként indulsz meg utadon a kereszt felé.” (Ugyanott.) „Íme az Isten báránya, ki elveszi a világ bűnét.” (Jn 1,29)
II. Az Úr személyes és vigasztaló eljövetele az Oltáriszentségben
Orvosszer és áldozat az Úr második személyes eljövetelében is, az Oltáriszentségben: áldozat a szentmisében és orvosszer a szentáldozásban. Erre az eljövetelre készülnünk kell, ez is ádvent. „Áldott, aki az Úr névében jön” (Mt 21,9) – így énekli az Egyház, mielőtt végbemegy az oltáron a nagy titok, az átváltozás, és az Úr kenyér és bor színe alatt megjelenik közöttünk. Az Úrfelmutatás előtti miserész igazi ádvent, hasonló a 4000 éves ádventhez, mely alatt az emberiség az Úr első eljövetelére készült; hasonló ahhoz az ádventhez, melyben a Szent Szűz készült az isteni Gyermek befogadására szűzi méhébe és látható megjelenésére a betlehemi istállóban. Minden előkészület a szentáldozásra is ádvent, teli vágyakozással, teli reménnyel és bizalommal: a lelkek nagy orvosa, égi jegyese jön. Íme, odalépek a szentséghez,
„mint beteg az élet orvosához, mint tisztátalan az irgalom forrásához, mint vak az örök világosság fényéhez, mint szegény és szűkölködő az ég és a föld Urához”. (Aquinói Szent Tamás imádsága.) A vágy a fődolog a szentáldozási készületnél. Kövessük ebben a szentek példáját és egyes újonnan megtért népek buzgóságát (Alacoque Szent Margit; az észak-amerikai indiánok). És ha az oltár szolgálatára hív az Isten, az előkészület az első szentmisére életünk legszebb, legboldogabb ádventje lesz, amint az előkészület első szentáldozásunkra is ily boldogító ádventi idő volt.
III. Az Úr személyes és vigasztaló eljövetele a mennyei boldogság napján
Ennek az eljövetelnek előképe maga a szentáldozás. „Add, Uram, – mondja az Egyház – hogy istenséged örök élvezetével beteljünk, melynek előképe drágalátos testednek és vérednek ideiglenes vétele”, és „az ajándék, melyet e földi életben nyújtottál, legyen lelkünk gyógyulása örökre”. (Missale Rom.) Már itt a földön, ha a megszentelő kegyelem állapotában vagyunk, meglátogat minket az Isten, mert „aki engem szeret, – mondja Krisztus – azt szeretni fogja Atyám és hozzá jövünk és lakást szerzünk nála”. (Jn 14,23) Ez az Isten lakozása a lélekben a megszentelő kegyelem által. De még nem látjuk őt színről-színre, jelenléte még nem tökéletesen boldogító. Ott a mennyországban, ott teljesen betelünk látásának boldogító élvezetével. Ez után kell vágyódnunk, epednünk ebben a földi életben, ez egész életünk nagy ádventje; „Föloszlani vágyódom, hogy Krisztussal lehessek.” (Fil 1,23) Ez volt a szentek vágyakozása. Ez a vágy fölemel minden földi viszontagság és vágy fölé. Aki megízlelte az Istent, annak nem ízlik már a világ. „Mily rút a föld, ha az égre tekintek” – mondta Loyolai Szent Ignác. Ha ez a vágy még nem oly hatalmas szívünkben, legalább úgy éljünk, hogy minden gondolatunk és cselekedetünk, egész életünk előkészület legyen a mennyországra; az igazi vágy a mennyország után nem meddő érzelem, hanem tettekre ösztönző erő. „Megkezdtük az örökkévalóságot” – mondja egy istenfélő lélek (M. de Smet), mert az élet előkészület az örökkévalóságra, az örökkévalóság ádventje. (Tit 2,11-13)
Imádság
Vágyakozás a megváltás kegyelmei, a szentáldozás és a mennyország után. A vágy a mennyország után nemcsak saját boldogságunk óhajából, hanem Isten szeretetéből is fakadhat.
1 Egyházi örömének nagyszombat napján.