A szerződéshez elsősorban anyag kell, vagyis az, ami felett a megegyezés történik. Csupán lehetséges, tisztességes s oly dologban lehet szerződni, ami hatalmunkban áll. Éppen ezért nem kötheti le magát senki szerződésileg bűnös, erkölcstelen cselekedetre, pl. hogy más vétkes kívánságát kielégíti, felebarátját meggyilkolja, szavazatát méltatlan vagy alkalmatlan egyénre adja. Aki ilyesmire már eleve pénzt fogadott el, azt mint teljesen önkéntes ajándékot tekintheti; megtarthatja anélkül, hogy ígérete teljesítésére kötelezve volna. Miután azonban a vétkes cselekedetet végrehajtotta, a kialkudott bért joggal követelheti.
Továbbá szerződést csupán erre képes egyén köthet. A természetjog szerint képtelen a szerződésre az, aki beszámíthatatlan állapotban van. (Pl. őrült.)
Az emberi jog szerint képtelenek vagy csupán korlátoltan képesek a kiskorúak, a feleség, az ünnepélyes fogadalmasok s általában véve mindazok, akiket a törvény vagy minden, vagy egynémely szerződés megkötésétől kifejezetten eltiltott.
Itt megint csak kinek-kinek tulajdon hazája törvényeire kell tekintettel lennie.
A magyar törvények értelmében az ember 1–12. évéig teljesen cselekvőképtelen s így szerződést egyáltalán nem köthet.
A 12–24. év között vagyis az ún. „törvényes” korában már korlátoltan cselekvőképes. Szerződést is köthet, de csak atyja vagy gyámja jóváhagyásával. Az enélkül kötött szerződései semmisek, illetőleg megtámadhatók, de csak az ő érdekében (sántító jogügylet). Törvényes képviselőjének beleegyezésével szabadon vállalhat szolgálatot s keresetéről is szabadon rendelkezik, ha ugyan fenntartásáról maga gondoskodik.
A teljes cselekvőképességét az ember akkor éri el, ha betöltve a 24-ik életévét, vagy egynémely más esetben előbb is a törvény színe előtt nagykorúvá válik. (Lásd a „Negyedik parancs”-ot, 58. oldal.)
Házasságkötés szempontjából a férfi a 18-ik, a nő a 16-ik életévében válik cselekvőképessé, a nő egyben mint feleség nagykorúvá is. (1894: XXXI. t.-c. 6. §.)
A nőnek a magyar jog – a külföldi jogoktól eltérően – a szerződéskötésben majdnem teljes szabadságot enged, a váltójogot kivéve. „A nő ugyanis, még ha egyébként nagykorú is, a szenvedő váltóképességet akkor nyeri el, ha 24-ik életévét betöltötte, vagy ha önálló ipart űz.” (1874: XXIII. t.-c.)