1. A gyilkos (sebesítő, csonkító) tartozik megtéríteni áldozatának az ápolási költségeket, a betegség s munkaképtelenség folytán felmerült kárait. El kell tartania az áldozat szüleit, feleségét s gyermekeit, ha azokról különben gondoskodva nincs; ámde hitelezőinek kielégítésére nem köteles, még ha azoknak kárát előre látta is. A temetési költségeket sem ő viseli, amelyek előbb-utóbb amúgy is a családra háramoltak volna. Az áldozat a saját magát illető tartozásról nagylelkűen lemondhat, de nem engedheti el övéinek jogos követeléseit azzal szemben, aki őket természetszerű, szükséges támaszuktól megfosztotta.
2. A párbajozók, amennyiben önként s szabadon vállalkoztak erre az Isten s Egyház által annyira tiltott merényletre, igazságtalanságról egymást nem vádolhatják s így sem ők, sem családtagjaik kártérítési igénnyel nem léphetnek fel.
3. A hatodik parancs megsértéséből (a paráznaságból) is támadhat visszatérítési kötelem.
Maga a tisztaság, de főleg a szüzesség sokkal nagyobb s magasabb rendű kincs, hogy azt bármi mulandó dologgal kárpótolni lehetne, ámde ha annak megsértéséből gyermek is származik, a természetes apa van kötelezve, hogy annak eltartásáról gondoskodjék.
Sőt, ha a leány erőszaknak esett áldozatul, azt is joggal igényelheti, hogy a férfi őt elvegye vagy legalább is oly hozománnyal lássa el, mellyel tisztességesen férjhez mehet. Ezenfelül a vétkes a szülőket is tartozik kielégíteni, ha azok leányuk erőszakos beszennyezése folytán anyagi kárt is szenvedtek.
Ha a nőnek többekkel is volt viszonya s így az apaság kétséges, voltaképpen egyik bűntárs sem köteles a gyermektartás terhét magára vállalni.
A magyar jog, eltérőleg némely külföldi jogtól, ugyancsak egyedül a természetes apára hárítja a törvénytelen gyermektartási terhét, az anyára csak akkor, ha a természetes apa erre képtelen. A szülési, gyermekágyi, keresztelési költségeket, valamint a nő munkamulasztásával járó károsodást azonban a férfi csak akkor köteles megtéríteni, ha a nőt házassági ígérettel, tehát csábítással bírta rá a bűnre. (C. I. G. 280–1897. stb. stb.)
4. Ha a házasságtörésből, melyet közös beleegyezéssel hajtottak végre, gyermek származik, mindkét vétkes fél s pedig egyik a másik helyett is köteles megtéríteni a férjnek mindama költségeket, melyeket vélt gyermekére fordít és a törvényes gyermekeknek, amit a törvénytelennel való osztozkodás folytán vesztenek. Ha pedig az egyik házasságtörő fél csupán csalásnak vagy erőszaknak esett áldozatul, az összes visszatérítési kötelesség a másik felet terheli.
Ez az erkölcsi szabály azonban ritkán juthat teljes mértékben érvényre.
A bűnös anya ugyanis nem köteles férjének elárulni vétkét. Nem is tehetné ezt anélkül, hogy a családi tűzhely feldúlásának s számtalan baj s szerencsétlenségnek ne legyen okozója. De a törvénytelen gyermeknek sem tartozik felfedezni származását. Amúgy is ez a vallomás haszontalan volna, minthogy a gyermek nem köteles egyetlen tanúnak hitelt adni, még ha anyja is az illető tanú. Így tehát nincs egyéb hátra, minthogy a bűnös asszony komolyan vezekeljen, aztán szorgalom, takarékosság s a törvényes gyermekeinek saját vagyonából tett nagyobb adományok által az igazságosság mérlegét lehetőleg helyrebillenteni igyekezzék.
De legtöbbnyire a házasságtörésben bűnrészes férfi sem eszközölhetne visszatérítést anélkül, hogy magát el ne árulja s így becsületét s életét a legnagyobb veszélynek ki ne tegye. Szóval a jóvátétel reája nézve is majdnem mindig erkölcsi lehetetlenség.
Jegyzet: Hogy az állam iránti kötelezettségeink, nevezetesen az adózás és katonáskodás kapcsolatos‑e s mennyiben a visszatérítés kötelmével, a Negyedik parancsban már eléggé rámutattunk.