Mennyit?
A kölcsönös igazságosság alapelve: a kiegyenlítés. Kinek-kinek tehát annyit kell megtérítenie, amennyi igazságtalan kárnak valóságos és vétkes okozója. Halálos bűn terhe alatt pedig annyira köteles, hogy a maradék kár ne üsse már meg azt a mértéket, amely – mint fent kifejtettük – a VII. parancs súlyos sérelmét jelenti.
Kinek?
A kárt annak kell megtérítenünk, aki azt valójában szenvedte. Ez azonban nem mindig azonos azzal, akinek azt közvetlenül okoztuk. Ha a kárvallott meghalt, akkor a kárpótlás törvényes örököseit illeti meg. Nem elég tehát az elhunyt megkárosítottért szentmisét végeztetni, kivéve az esetet, ha minden valószínűség szerint ez volt az ő szándéka.
Ha a kárvallott ismeretlen, akkor a rosszhiszemű birtokos a visszatérítés összegét a szegényeknek vagy jámbor célok javára juttassa; a jóhiszemű birtokos azonban, akinek az idegen jószág saját hibáján kívül jutott kezébe, azt, mint talált jószágot, nyugodt lélekkel megtarthatja.
A kereskedő, ki apró csalásokkal vevőközönségét károsította, ugyanazt a közönséget – árcsökkentés vagy bővebb mérték által – köteles kártalanítani. Ha vevői már egészen mások, mint akik a kárt szenvedték s egyébként nem kárpótolhatok, akkor a helység szegényeire kell az igazságtalanul szerzett pénzt fordítania.
Hogyan?
A visszatérítés történhetik:
a) titokban, pl. színlelt ajándékozás által is. Ámde ily esetben vigyázni kell, nehogy a „hálás megajándékozott” jelentékeny viszontszolgálatokat tegyen. Sőt történhetik magának a kártevőnek tudtán kívül is. Így oly visszatérítési kötelemnél, mely a szegényekkel szemben teljesíthető, minden, a kötelem beállta után tett alamizsna a jóvátételbe beszámítható, még ha a jóvátételre kötelezett az alamizsnaosztáskor erre nem is gondolt volna.
b) Eleget lehet tenni oly munkák ingyen vállalása által, melyekért fizetés járna. Ezzel egyértelmű a kötelező munkaidő megnyújtása.
c) Eszközölhető a visszatérítés személyesen vagy pedig teljesen megbízható egyén által, aminő pl. a gyóntató. Ha a kárttevő a megtérítendő értéket erre vagy a kárvallott által megjelölt egyénre bízta, jómaga a további felelősséget magáról elhárította.
d) Az államnak vagy biztosító- (magán) társaságoknak okozott károkért a gyakorlatban úgyszólván mindig a szegényeknek nyújthatjuk a kártérítési összeget.
Hol?
A jóhiszemű birtokos a tulajdonost egyszerűen figyelmezteti, hogy jószága elszállításáról gondoskodjék. A rosszhiszemű birtokos azonban az idegen jószágot saját költségén s a saját veszélyére tartozik a tulajdonos kezéhez juttatni. Ha a természetben való visszaszállítás túlságos költséggel járna (pl. kétszerannyiba kerülne, mint amennyit az idegen jószág ér), a jóvátétel egyenértékben (pl. pénzben) is történhetik.
Mikor?
A visszatérítésnek lehetőleg azonnal meg kell történnie. Súlyos bűnről azonban nem vádolható, aki azt komoly okból – a kárvallott újabb jelentékeny hátránya nélkül – bizonyos időre elhalasztja. Ritkán menthető azonban a halálos bűntől azok eljárása, akik a jóvátételt egész halálukig szándékoznak kitolni. De ha már megtörténnék, végrendelet által vagy egyéb alkalmas módon feltétlenül gondoskodni kell, hogy a visszatérítés legalább a halál után biztosan megtörténjék. Annak a hiedelemnek azonban, hogy a lélek még a másvilágon sem nyughatik addig, míg kötelezettségei itt a földön kiegyenlítve nincsenek, biztos hittani alapja nincs. Isten ugyanis a lélek sorsát aszerint intézi el véglegesen, amily állapotban azt a halál óráján találja. Lehettek azonban esetek, midőn tisztuló lelkek jelentkeztek, hogy elhanyagolt kötelességeik kipótolását sürgessék s rettentő szenvedéseik által a kiegyenlítést sürgető isteni igazságosság szigorát hirdessék.
