Minthogy a tulajdonjog megsértése sokféle mértékben, igen különböző módon s körülmények között történhetik, nehéz s fontos feladat a bűn súlyának megállapítása az egyes esetekben.
A kettős vezérelv, mely szerint e kérdés tisztázásában igazodnunk kell, a következő. Súlyosnak kell minősítenünk azt a lopást, károsítást, amely egyes embertársunk anyagi egzisztenciáját lényegesen megtámadja; továbbá azt, ami az egész emberi társadalom békéjét s rendjét veszélyeztetné, ha súlyos bűn terhe alatt tiltva nem volna.
Ha az első szempontból mérlegeljük a lopás s károsítás súlyát, tekintetbe kell vennünk a kárvalló anyagi helyzetét, amely a szenvedett kárt többé vagy kevésbé teszi elviselhetővé. Ami ugyanis a szegény embert nagyon érzékenyen érinti, a gazdagnál még alig észrevehető.
Viszonylagosan súlyosnak kell tehát minősítenünk azt a kárt s következőleg az azt előidéző bűnt is, amely a kárvallott családot körülbelül egynapi ellátásától fosztaná meg. Ez pedig az erkölcstani írók nagy többségének véleménye szerint középsorsú családoknál 10 aranykorona értéknek felel meg. (Régi tízkoronás arany.) A szegényeknél leszállhat ez az összeg 1–2 koronára, a gazdagoknál viszont felemelkedhetik 15, sőt a dúsgazdagoknál egészen 30 koronáig.
Ezt nevezi tehát az erkölcstan viszonylagosan (relatíve) súlyos értéknek vagy „anyagnak”.
Annak a kárnak értékét pedig, mely gyakrabbi ismétlődés esetén a társadalom közrendjét aknázná alá, általában 30 koronára teszik. Ez tehát az ún. feltétlenül (abszolúte) súlyos érték vagy „anyag”. Ily értékben való károsítás tehát még a kincstárral szemben is halálos bűn.
Nagyon világos, hogy ezeket a megállapításokat a folyó pénzértékre kell átszámítanunk vagyis valorizálnunk.