Az emberi törvényhozás, hogy az anyagi javaknak, némely jogoknak s szabadságoknak birtoklása, élvezete biztos legyen, s messze visszamenő kereseteknek, pereknek eleve útját vágja az ún. elévülés által gondoskodik.
Az elévülés abban áll, hogy úgy az egyházi, mint a világi törvény bizonyos időn át birtokolt javakat, jogokat, szabadságokat a birtokosnak ítéli oda s nem engedi meg, hogy azok élvezésében bárki őket háborgassa.
Hogy azonban az elévülés érvényes legyen, bizonyos feltételeknek kell érvényesülniük.
a) A dolog legyen alkalmas az elévülésre.
Így pl. egyik község útja, hídja, birtoka csupán másik község (nem pedig magánegyén) javára, illetőleg kárára évülhet el.
b) Szükséges a jóhiszeműség, vagyis az erkölcsileg biztos, jóllehet tévedésen alapuló vélemény, hogy mi jogos birtokosok vagyunk. Az utólag felmerülő kétség az elévülést nem akasztja meg. A jóhiszeműség megszűnése azonban az elévülést megszakítja. Az elévülés ideje összegeződhetik is, ha többen egymásután jóhiszeműleg birtokolnak.
c) A szóbanforgó tárgyra, jogra legyen meg a legalább látszólagosan törvényes jogcímünk, minők pl. a vétel, ajándék, örökség, melyekre hivatkozhatunk, ha birtoklásunkat igazolni kell. Hosszas zavartalan, jóhiszemű birtoklás maga is már jogcím lehet.
d) Kell, hogy az elévülés bekövetkeztéig a tárgyat tényleg birtokoljuk, illetőleg a jogot gyakoroljuk.
e) Végül a törvény által kiszabott időnek le kell telnie.
Nagyon fontos kérdés, vajon az elévülés által csakugyan a lelkiismeret színe előtt valóságos tulajdonosokká válunk‑e, illetőleg mentesek bizonyos terhektől avagy talán csupán a törvény nem jár el már többé velünk szemben.
Kétségtelen, hogy az emberi törvény is megteheti azt, hogy a közjó érdekében a jóhiszemű birtokosra a tulajdonjogot egyszerűen átruházza. Hogy pedig mi ebben a törvényhozás szándéka, vajon a tulajdonjogot akarja‑e átszármaztatni, avagy csupán a keresetet, pert akarja‑e elutasítani, ezt az erkölcstani írók rendesen az elévülésre kiszabott idő tartamából szokták megállapítani.
Ha az elévülésre a törvény némely esetben néhány hetet vagy hónapot állapít meg, nagyon világos, hogy ezzel csak a keresetnek, pernek vágja útját, de a lelkiismeretet kötelezettsége alól felmenteni nem szándékszik.
Ha az elévülésre néhány (2–3) év van megállapítva, a dolog kétséges s így ki-ki a saját javára magyarázhatja. Ha pedig az elévülés a törvény szerint csak nagyon hosszú idő alatt (pl. 20–30 esztendő) következik be, ez rendesen a tulajdonjog átruházását is jelenti.
A magyar jog e tekintetben megkülönbözteti az ún. elbirtoklást és az elévülést, melyet mentesítő (tehertől, kötelezettségtől mentesítő) elévülésnek is nevezhetünk.
Az elbirtoklást a magyar jog tulajdonjogszerzési forrásnak elismeri, de nem a tehertől mentesítő elévülést. Ez utóbbi csupán a végrehajtástól szabadítja meg azokat, kik az elévülésre kifejezetten hivatkoznak.
Hazánkban tehát az adós tartozását bármily hosszú idő múltán is lelkiismeretben megfizetni köteles, ha a hitelező követelésének jogosultságát igazolni tudja.
Az elévülésre a magyar jog már az Anjouk ideje óta általában a 32 évet, az egyházra nézve 40 évet, a kincstár számára pedig 100 évet állapítja meg. De ezenkívül törvényeink más és más esetekre rövidebb elévülési határidőket is határoznak, egészen 8 napig. Táblázatos összeállításukat a Magyar Jogi Lexikon III. k. 241. lapján találhatjuk.
Elévülés az egyházjogban
Az elévülés érvényét és pedig úgy az elbirtoklásra, mint a mentesítő elévülésre vonatkozólag az egyházjog is elismeri.
Elsősorban meghatározza a tárgyakat, jogokat, melyekkel szemben elévülésnek helye nincs. Ilyenek pl. Istennek a természetbe írt vagy kinyilatkoztatott törvényei, az Egyháznak lelki hatalmai, az egyházmegyék, plébániák határai, misemondási kötelezettségek stb. stb.
Felszentelt tárgyak, mint pl. kelyhek, egyházi ruhák, melyek már világiak birtokában vannak, elévülés által más tulajdonába mehetnek át; profán célokra azonban csakis akkor használhatók, ha szentelt jellegüket már elvesztették, darabokra törtek, részeikre bomlottak. A patronátusi jog ellen szintén érvényesülhet magánegyének javára is elévülés, mert hiszen ezt a jogot ők is birtokolhatják. Oly szent dolgokat azonban, melyek magányosok, főleg világiak birtokát nem alkothatják legfeljebb csak egyházi testület tulajdoníthat magáénak elévülés által, pl. temetőt, templomot vagy egyházi javadalom adományozási jogát.
Az elévülés ideje a Szentszékkel szemben 100 év. Ugyanennyi kell, hogy a ciszterci renddel vagy a koldulószerzetekkel szemben valami elévüljön. Szent Benedek rendje kárára pedig az elévülés ideje 60 év. Egyéb egyházi testületek javai, jogai 30 év alatt évülhetnek el. Azok az egyházi egyének, kik bizonyítani tudják, hogy valamely egyházi javadalmat három éven át jóhiszeműleg háborítatlanul birtokoltak, elévülés folytán annak minden esetben érvényes birtokosai maradnak, kivéve, ha ahhoz – akár tudtukon kívül is – simonia útján jutottak.