a) „Ki fedd meg engem közületek a bűnről? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem?” (Ján. 8,46). Az alázatos Jézus, ki minden tiszteletnyilvánítást visszautasít, aki a hegyre fut, mikor királlyá akarják kikiáltani, aki még az általa meggyógyítottaknak is megtiltotta, hogy ne mondják tovább, itt a legnagyobb fölségben s erkölcsi méltóságban mutatkozik be, s követeli, hogy mindnyájan elismerjék, hogy ő bűntelen és szent. – Pedig ez a legnagyobb fölség. Mennyire mered ki Krisztus a szegény, bűnös világból, mely tele van a test, a szemek kívánságával s amellett az élet kevélységével! De hát ez a fölség jár az Istenfiának, ki azért jött, hogy levegye rólunk a bűnt. – Istenem, mily kristályos mélységek nyílnak a tiszta lélekben, melyek tele vannak Istennel, békével, örömmel; ezekkel szemben zsenialitás, hatalom, gazdagság csupa külsőség, amitől boldog és édes nem lesz az élet. Törekszem igazi szívtisztaságra; arra, hogy Isten ne feddjen engem a bűnről; ha a világ nem teszi, az még nem elég.
b) „Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert az Istentől nem vagytok.” Lám a nagy tapasztalati tény: aki Istentől való, az húz hozzá, annak érzéke van iránta, az beszél vele; aki nincs tőle, az idegen vele szemben; de annak, hogy idegen, őmaga az oka. Isten mindenkinek adja magát; kegyelmével megelőzi, fölvilágosítja s vonzza a lelkeket; ha nem tenné, senki sem mehetne hozzá; a baj azonban ott van, hogy vagy visszautasítjuk az Úr kegyelmét, vagy nem működünk vele közre. – Ó Uram, mily sokat rontunk a te műveden! Hogyan bántam el kegyelmeddel s fölvilágosításaiddal, – hogyan bánok el most is még illetéseiddel! Imádkozom, hogy finomabb lelkű legyek Istennel szemben. Mily csodálatos indulatokkal szolgál e részben a 118. zsoltár. „Teljes szívemből kereslek téged; ne hagyj eltévednem parancsolataidtól. Szívembe rejtem a te beszédeidet, hogy ne vétsek ellened.”
c) „Felelé Jézus:… Én nem keresem dicsőségemet; van, aki keresse és megitélje. Bizony mondom nektek: ha ki beszédemet megtartja, halált nem lát mindörökké.” Dicsőséget tőletek nem keresek; mit is kaphatnék emberektől, kik nem értenek Istent, lelket, világot, életet. De azért ti nagyra vagytok nézeteitekkel, s kritizáltok, támadtok s vádoltok. Egyetlen egy kritériumot állítok mindezzel szembe: nálam csak oly szó és beszéd esik latba, mely halált űz s életet ad. Ti gáncsoskodtok és kritizáltok; de attól senki sem lesz jobb, szentebb s bizóbb, magatok sem; ellenben aki az én beszédemet megtartja, halált nem lát; ki az én beszédemet megtartja, annak erkölcsisége Istenen alapszik, szíve, meleg ereje el nem fogy, lelke mindig tavaszban áll. Ez az ítélet nem szó, hanem tett. Ezt tapasztalom; hát mit disputáljak? Inkább élek.