„Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába” (Máté 18,3).
a) Kétféle naivitás van: az érzület s az ismeret naivitása. Az ismeret naivitása nem erény s nem előny, s minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy minél teljesebb s gazdagabb s igazabb ismeretben fölülemelkedjünk a gyermekkor tudatlanságán. Szent Pál szerint: „Míg gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek…; mikor pedig emberkorba jutottam, felhagytam azokkal, mik gyermeknek valók” (1. Kor. 3,11). De a naiv lelkületet, azt az egyszerű, igénytelen, egyenes, őszinte érzületet, ápolnunk kell, erre tanít Krisztus, mikor pl. tanítványainak lábait mossa. Nem úgy kell gyermekeknek lennünk, hogy az ismeret alacsony fokán álljunk, hanem hogy a legragyogóbb ismeretben is készséges hódolattal viseltessünk az Úr s az ő szent akarata iránt.
b) A gyermeki érzület továbbá az élet ártatlansága s a szolgálatkész szeretet igénytelensége. Ismét mondja Szent Pál: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemre nézve”: a gonoszságra nézve lehettek ugyan kisdedek; de az értelemre nézve tökéletesek legyetek (1. Kor. 14,20). Az Úr Jézus épen azt akarja, hogy minket a lelki életnek egyre magasabb fokára emeljen s minket szellemben szabad lelkekké neveljen. Szomjazom az örök szeretetet s a szép szabadság szellemét; tiszta, tisztult akarok lenni.
c) A gyermeki érzület egyszersmind bizalom. Gyermekszemmel nézek Isten s jövőm s örök célom szent homályába. Sötét szobákon szaladok végig Atyám karjaiba… beszaladok mint a templomtéren játszó gyermek a templomba egész az oltárlépcsőig, és ott elbeszélgetek Jézusommal s csókot hintek feléje. A sötétség nem nyeli el a gyermeklélek bizalmának sugarát.