a) „Jézus megfenyegeté a tisztátlan lelket, mondván: Siket és néma lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle… s kiméne belőle” (Márk 9,24). Fönt a Táboron a dicsőséges Krisztus a lélek ünnepét üli, mely a földre mennyországot varázsolt, s lehozza közénk a szenteket, Mózest, Illést; lent pedig a lelki erőtlenség s a testi nyomorúság gyötri az embereket; a lélek megfúl, a szellem elborul. Érezzük mindkettőt. A kontraszt óriási. De ki segítsen a mélységekben küzködő világon? Az apostolok ott állnak, de vállat vonnak, nem birnak a nyomorúsággal, pedig Jézus tanítványai. – Igy vagyunk mi is; szemben állunk sötét hatalmakkal; Jézus tanítványai is volnánk, s nem birunk velük; megalázódunk és tűrünk. – Azután jön Jézus parancsszava: „Siket és néma lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle”, s győzünk általa. Legyünk arról mindig meggyőződve, hogy sokat el is kell tűrni, nem változtathatunk rajta; de azért a jóról nem mondunk le, s ez alázatunkban is mienk az Isten.
b) „Midőn aztán bement a házba, tanítványai kérdék őt titkon: Miért nem űzhettük mi ki azt? És mondá nekik: Ez a faj semmi által ki nem mehet, hanem csak imádság és bőjtölés által.” Rozsdás a kard, nem alkalmas győzelmes harcokra; gyönge a lélek, azért nem tudja az Isten erejét kellőleg érvényesíteni a világban. Kettő kell: imádság Istennel szemben, hogy töltekezzem vele, és önmegtagadás, bőjt, hogy tudjak kivetkőzni magamból s a világból. Ez úton jártak azok, kik a lelkiekben nagyot tettek; az ellenkezőn azok, kik az istenit kompromittálták a földön. Avasson föl minket a lélek imában és bőjtben az Isten harcaira.
c) Sok jó, buzgó pap kell. A mi korunk sok szívet von el Istentől s anyagba fojtja a lelket. Imádkozzunk s bőjtöljünk, a kántorbőjtben elsősorban, jó papokért. Szenvedjünk ezért. Szent István vértanú kiesdette a világ számára Szent Pált, Szent Alfonz Rodriguez Szent Péter Clavert. Miért nincs több szent papunk? Az Úr erre azt felelte valakinek: „Mert nem kéritek eléggé.”