Vannak nem kevesen, akik a szűzi állapotban csak a negatívumot, vagyis azt látják és ismerik, amit az nélkülöz, amitől megfoszt, eltilt. Éppen ezért szánakoznak felette, lesajnálják, sőt kigúnyolják azt. Ellen Key, a házaséletről lemondókat a szerelem műkoplalóinak nevezi, „akik az emberiség életértékének emelése szempontjából jelentéktelenek”. Ez utóbbi szempontból találóak is e szavak azokat illetőleg, akik csak azért nem akarnak férjhez menni, házasodni, mert féltik kényelmüket, függetlenségüket s az élveket, amelyeket a szabad élet biztosít számukra. Ha az ilyenek azt vélik, hogy ők valamivel többek, mint a gondokkal küzdő, gyermekneveléssel vesződő családapa, családanya, ám akkor nagyon tévednek. Kétségkívül nem ezekről szól az Írás, hogy „jobban cselekszenek” és „boldogabbak lesznek”; nem az ilyeneket magasztalják a Szentatyák s övezi tisztelettel s dicsőséggel Isten Egyháza. Az effajta nőkről méltán mondja ugyancsak Ellen Key, hogy „az asszony gyermek nélkül: fa gyümölcs nélkül, élet tartalom nélkül”.
Ez volt már a régi pogányság felfogása is. Sophokles Antigonéja folyton csak azon kesereg, hogy menyegző nélkül, szüzességben kell az árnyak birodalmába átköltöznie. Euripides az ő szegény Hippolytusát, Artemis barátját, szűzen engedi a sírba szállni. Mikor ez haldokolva édesatyját arra kéri, hogy sápadt arcát borítsa szemfödővel, egyben feljajdul azon, hogy hiába maradt életében tiszta és erős, s szerelem s élet dolgában megcsalottan kell hádesznek (az alvilágnak) küszöbét átlépnie A római polgár is, bár tisztelte a vesztaszüzet, de irtózott mégis attól a gondolattól, hogy tulajdon leányát ennek a hivatásnak szentelje s tetemes összegeket áldozott, hogy azt ettől a kiváltságos, de terméketlen állapottól mentesítse.
Ámde a keresztény felfogás szerint a szüzesség nemcsak negatívum, nem csupán nélkülözés, lemondás és áldozat. Van benne egy pozitív elem is s az a leglényegesebb. Világosan rámutat erre Szent Pál, mikor azt tanítja: „Aki feleség nélkül vagyon, azokról szorgoskodik, melyek az Úréi, mint tessék az Istennek. Aki pedig feleséges, azokról szorgoskodik, melyek e világéi, mint tessék feleségének és megoszlott. A férjtelen asszony és a szűz azokról gondoskodik, melyek az Úréi, hogy szent legyen testében és lelkében. Aki pedig férjnél van, azokról gondoskodik, melyek a világéi, mint tessék férjének”. (1Kor 7,32–34) És valóban, mint már Szent Ágoston is megjegyzi, „mi nem azt magasztaljuk a szüzekben, hogy szüzek, hanem hogy Istennek szentelt, jámbor önmegtartóztatást gyakorló szüzek”.
Még magában a szűzi Istenanyában, minden szüzek anyjában s királynéjában sem annyira azt ünnepeljük, mert minden szeplőtől mentes, hanem mert hittel, reménnyel, szeretettel, az Úr iránt odaadással teljes. A mi szemünkben – mint mondja Szent Bernát – az ő ruhája azért oly fehér, mert a szíve oly melegen ver Istenért.
A keresztény szüzet tehát főképp a Krisztussal való lelki eljegyzése teszi azzá, ami. Ezért ad neki az Egyház fátyolt s gyűrűt. A feltétlen testi tisztaság ennek a lelki eljegyzettségnek csupán természetszerű velejárója.