„És mondá nekik: Jertek külön egy puszta helyre s pihenjetek meg egy kissé; s hajójába szállván, egy puszta helyre menének külön” (Márk 6,31).
a) Jézus vonzása: jertek, menjünk, ki a tengerre s ott túl a felénk intő csendes partokra, az Isten-közelségbe… jertek el a világ piacáról, a fölületes gondatlanságból, hol csupa bénult, szokások s emberi tekintetek láncát csörgető szenvedők járnak, – jertek el e fáradt, hervadt, elvirágzott, elnyűtt arcú emberek köréből, – e folytonos érdekkeresésből s mégis általános önfeledésből, – e heccből s a hiúságok vásárából… el, el e piszokból, e fülledt, miazmás légkörből; csattogjon az evező, mélyedjenek tengerek közénk, menjünk! – Isten hív, teremtőnk, megváltónk, örök bíránk; hív a Mindenható, az irgalmas; mily kegyelem ez, s hogy kell szívrepesve indulnunk az elvonulásnak, a magánynak, a lelkigyakorlatoknak ünnepeire!
b) „Külön gyertek”… Van egy világ, hol semmi sincs, csak Isten és én! Csak? Hisz Isten minden s végtelen világok ős valósága! Tehát ő meg én! Ott van világossága, ereje, teremtő s újjáalkotó hatalma, tisztító, olvasztó, képét rám lehelő lelke, s ott lelkem ellágyul, megsemmisül s mégis végtelenbe nő; folytonos ébredéseim a reggel üdeségét s erejét hozzák rám; elhomályosul s elborul a lelkem öntudatom vádjaitól, de annál átlátszóbban s tisztultabban kel föl. – Ez az Isten világa, az ő háza; itt fakadnak kegyelmi forrásai; e csendben hallatszanak léptei s hívó szava. Vesd le saruidat, ez az a szent föld; térdelj le, borulj arcra; ez az a föld, hol prófétákat és szenteket nevel az Isten. Legyen ez a te szülőfölded is. Becsüld, szeresd!
c) „S pihenjetek.” Ha megpihentek, s elcsendesül a lárma s izgalom lelketekben, akkor ébredtek majd éltetek titokzatos voltára s azon veszitek magatokat észre, hogy zárt, örök kapuk előtt álltok, s nem gondoltatok rá, hogy azokat megnyissátok. Istent keresitek; s ő nem mutatkozik, de folyton elmegy mellettetek; ti arcot vártok, de az ő arca az élet tartalma hitben, reményben, szeretetben, tisztaságban; át kell éreznetek, hogy benne éltek s lélekzetek. Ezt a tudatot mélyítsétek ki, és szentek lesztek. Ébredjetek öntudatára, hogy ma és mindig halhatatlan életet éltek, s következőleg, hogy lépten-nyomon ti adtok ez érthetetlen világnak értelmet s lelket. – Ébredjetek öntudatára a lélek elrejtett, belső világának s fejlesszétek azt ki. Erre csak a hit s az alakító szeretet ősereje képes. Itt elmélkedem, megtörődöm, egyesülök Istennel; itt dolgozom ésszel, szívvel, érzéssel, akarattal. S fölhasználom ezt az „egy kevéssé”-t, ahogy a kárhozottak használnák, ha ez az „egy kevéssé” megadatnék nekik, hogy jóvá tegyék az elvesztett életet.