„Ne véljétek, hogy békét jöttem hozni a földre; nem jöttem békét hozni, hanem fegyvert” (Máté 10,34).
a) Békét is, fegyvert is. „Békesség a földön a jóakaratú embereknek” – énekelték az angyalok; „békémet adom nektek”, mondja másutt; de fegyvert is hoz, hogy az ember harcban fejlődjék jóakaratúvá s a békét élvezhesse. A jóakarat erős akarat, s annak sokat kell küzdenie test, vér, világ ellen, míg a jóságot s az isteni akaratot önmagában győzelemre juttatja. Tehát mivel a békét szeretem s jóakaratú akarok lenni, azért fogok fegyvert s küzdök mindazzal, ami az igazán jó, korrekt, hű akarat ellen van.
b) A haladás mindenütt törésföldön jár. Míg az ember nem töri meg s nem hódítja meg a természetet, addig nincs kultúrája; ez akkor lesz, mikor kőre, fára, vasra az ember ráönti gondolatát; s ehhez eke, kalapács, kard, tehát harc kell; abból áll elő a Parthenon s a kölni dóm. – Mi az Isten gondolatait, Krisztus vonásait visszük át az ösztönös, durva, érzéki emberre. Akarjuk a szép, tiszta lelkivilágot – ezt az igazi kultúrát – megteremteni. Az ideál előttünk ragyog; hát csak faragjunk, simítsunk, olvasszunk a térdenálló művészet áhítatával s szorgalmával. Örülök, hogy különb embert alakíthatok magamból.
c) Tehát helytelen mondás az is, hogy „vissza a természethez”, ha az alatt a kultúra nélküli életet, az ösztönök s szenvedélyek féktelen világát értjük. „Fegyvert hoztam”, azaz előre kell mennetek s nem visszafelé. Fektessetek bele természetetekbe sok munkát, de ne rontsátok el, hanem fejlesszétek. Az erőt ne gyengítsük, hanem adjunk neki formát. A kultúra sokszor kivetkőztet természetes erőnkből, s az baj; de az erény tartsa meg az erőt s nemesítse azt. – A tiszta, önfegyelmezett, mértékletes s okkal-móddal önmegtagadott élet nem gyöngíti, hanem erősíti s egészségessé teszi az embert. A fegyver, melyet Jézus hozott, nem öl soha; ez a harc mindig a több-életért folyik.