Keresztelő János tanítványainak elmenetele után pedig „kezde Jézus szólani a seregnek Jánosról: Mit mentetek ki a pusztába látni? széltől hányatott nádat-e?… lágy ruhákba öltözött embert-e? Tehát mit mentetek ki látni? prófétát-e? Sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat” (Máté 11,7,9).
Megdöbbenve olvassuk e fölséges dícséretet. Jézus szíve kigyullad, mikor ily ragyogó lelket lát, szereti s lelkesülésének hevével megtiszteli. Mily dícsérő, s mily dícséret! A puszta embere nem sás, hanem tölgy, s a király pompája elfakul lelkének méltóságától. Ez a tölgyember királynál több, ha teveszőr-övet visel is!
a) Tölgy, nem nád! Világ, emberi tekintet, divat, hangulat – ez a lengő nádas – az ő lelkében nem zizeg; benne elvek, jellem, következetesség, akaraterő uralkodnak. Hite, érzülete, buzgósága, eljárása nem benyomások szerint változnak. Keménynek s kegyetlennek látszik, de ez a keménység s kegyetlenség az elvek következetessége s lelkének édes s fölséges stílszerűsége. Az elvek kegyetlenek, amennyiben mindenben érvényesülni kívánnak; magasztosak s ugyanakkor lenyúlnak az élet s az érzés apróságaiba is; stílszerűséget sürgetnek, vagyis követelik, hogy az élet a legapróbb részletekig egységesen s harmonikusan legyen kidolgozva. Olyanok, mint a napsugár, mely a magas égből ragyog le hozzánk, de azután beleszövi magát minden levélkébe, minden fűszálba, s beleég a futonc s a gyík zománcába. Ah, ne kiméljük csapongó, lengő kedélyünk szeszélyességét, hangulataink zsarnokságát, lelkünk ködbe, apáthiába merülő nehézkességét; ettől lesz csúnya, következetlen, megbízhatatlan lelki világunk; föl a napsugárhoz, a magas elvekhez; föl lelkünk értékének öntudatához, a minket környékező, bennünk megnyilatkozó Istenhez, az evangélium fölségéhez, az Oltáriszentség hitéhez! Lent a szív érzelmeinek nádasa leng; tudjuk, hogy a nádas nem tölgyerdő, s hogy míg nádas, addig ide-oda leng is, de mi nem lengünk vele, hanem lelkünket s jellemünket rendületlen elvek szerint alakítjuk; ha nincs is hangulatunk, akkor is akarunk és teszünk, – ha nincs is édes áhítatunk, akkor is erősen hódolunk, – ha elsötétül is lelkünk, akkor is erősen megtartjuk irányunkat. Az ilyen lélekben az elvek oly hatalommá fejlődnek, hogy az érzelmeket is megindítják, s hogy elvek, érzelmek s az akarat egységesen működnek. Az ilyen lélekről igazak az Irás szavai: „Termő, szép, gyümölcsöző olajfának mondta az Úr nevedet” (Jer. 11,16); „oszlopul teszem őt az én Istenem templomában”; „mert megtartottad az én tűrésem igéjét, én is megoltalmazlak téged a kísértet órájától” (Jel. 3,12,10).
b) Független, hatalmas lélek. Királyi paloták, puha, csipkés ruhák, szőnyeg, kerevetek nem imponálnak neki; sőt ellenszenve van ellenük; kevés lelket lát a puha életben. Teveszőrruhájának érdességében hirdeti a lélek szabadságharcát. Királyának ruhája ez; annak az Úr szőlőjében kapáló erőteljes munkásnak zubbonya. Penitenciát tartsatok; feszüljön meg a lélek bennetek, mert a mennyek országa erőszakot szenved! Segítsük magunkat a lélek magaslataira penitenciánk s önmegtagadásunk által. Követeljük az önmegtagadásban a szellem adóját a túltengő testtől! S tegyünk mindent a mi szép, szebb, erősebb egyéniségünkért. Pro libertate! Szemünk, képzeletünk, ösztöneink, ínyünk fegyelmezettségében teljék örömünk! Ó, nyíljék meg szemünk, hogy lássunk, lássuk öntudatunk nemes, bűntelen, tiszta, korrekt tartalmában Istenünket, kincsünket, mindenségünket. Dolgozzunk rajta, hogy ez öntudat tisztult, kristályos, mélységes, fényes, bűvös tengerszem legyen, virágzó partoktól, titokzatos erdőktől, az örökkévalóság hegyeitől környékezve, s ne csak tükrözzék rajta, hanem merüljön el benne a mennyország! Szószerint igaz, hogy a hívő s szerető lélek szépségében s erejében nyilatkozik meg az Isten-közelség.
c) Az ilyen lélek szükségképen Istennel teljes, Istentől lelkesített, vagyis próféta. Az örökkévalóság hegyvidéke az ő hazája, s mikor onnan lejön, megérzik rajta, hogy a magasból való, az Isten angyala. „Ez az, kiről írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed előtt, ki elkészíti előtted a te utadat” (Luk. 7,27). Az Isten kegyelme kiséri, s számtalan lelket boldogít. Az Isten jár nyomaiban, s az Úrjövet jellemző alakja lesz, „készíti az Úr útját”. Minden prófétai lélek Adventen, Úrjöveten dolgozik. Buzdítja, inti, emeli az embereket, hogy Istenhez közeledjenek; egész egyénisége, buzgalma és szelleme e nagy szolgálatban áll, hogy öntudatunkban több legyen Istenből, vagyis több az Isten gondolataiból, több az ő világosságából, több a bizalomból, az élet erejéből, a lelki szépségből, több a lélek ruganyosságából s ifjúságából; hogy többet s mélyebben tudjunk örülni, biztosabban megpihenni, Istennel közvetlenebbül érintkezni, magunkban reá találni. Lelkek, ezek az Isten érintései s – legédesebb örömeink.