A tisztaság szent törvényének a házasélet küszöbén sem szabad megtörnie. Az elv: „kívánságod alattad leszen és te uralkodjál rajta” (Ter 4,7), épp úgy kötelező a házasokra, mint a nem házasokra, csupán érvényesülése módosul a cél s állapot szerint.
Azért is, úgy véljük, nem teljesítenők kitűzött feladatunkat, ha hallgatnánk a házas tisztaságról; annál is inkább, minthogy a tapasztalás szerint, igen nagy azok száma, kik házasságra lépnek s abban élnek, anélkül, hogy állapotbeli kötelességeik eme fontos kitevőjéről tájékozva volnának.
Könnyen érthető okokból csak a leglényegesebbekre szorítkozunk. Bővebb felvilágosítást – ha az szükségesnek mutatkoznék – legalkalmasabban a gyóntatószékben kereshetünk.
A házas viszony megengedettsége
Hogy a házasélet Isten szent szándékai szerint van s így megengedett, hitünk tévmentes igazságai közé tartozik. Az ellenkező tant Egyházunk mint eretnekséget bélyegezte meg mindenha.
Isten ugyanis maga teremti a kétféle nemet s áldását adja szent viszonyuk termékenységére: „Növekedjetek – úgymond – és sokasodjatok s töltsétek be a földet”. (Ter 2,8)
Jézus Krisztus a házas viszonyt szentségi méltóságra emeli s világosan a nemi életre célozva mondja: „ketten egy testté lesznek”.
Szent Pál ki is hirdeti a természetjogi s egyben szentségi szerződésből eredő (súlyos bűn alatt kötelező) kölcsönös kötelezettséget: „A férfi, amivel feleségének tartozik, adja meg, hasonlóképpen az asszony is férjének”. (1Kor 7,3)
A kölcsönös jog elismerése a házasság lényegéhez tartozik, de nem a gyakorlása is. Maga Szent Pál ajánlja, hogy a házasok olykor „egyenlő akaratból ideiglen tartózkodjanak, hogy imádságban foglalkozzanak”. (1Kor 7,5)
És jóllehet, az apostol a hosszabb megtartóztatást a vele járó erkölcsi veszélyek miatt a házasok átlagának nem is javallja, de ezzel éppenséggel nem helyteleníti azok eljárását, akik az erény s tökéletesség érdekében, hogy Istennek annál osztatlanabbul szolgáljanak, joguk gyakorlatáról lemondanak, testvérként élnek, s házasságukban az Istenanyának vagy Szent Józsefnek szűzies viszonyát utánozzák. Ezt tették többek közt Szent Imre hercegünk, Szent Eduárd s Szent Henrik királyok stb.
A házas viszony célja
Első s legfőbb célja a házasságnak a gyermek. Bár a gyermek a legnagyobb istenáldás, de a hitvesek nem kötelesek gyermeket óhajtani. Azonban, ha szent jogukkal élnek, a gyermeket semmi módon sem szabad kizárniok s kötelesek azt Istentől elfogadni. Második célja a házasságnak a nemi élet szabályozása, az erkölcsös élet megkönnyítése, a szeretet s szent barátság ápolása.
Minthogy tehát a házasságnak másodcélja is van, azért nem tilos a házasságjog gyakorlata azon esetben sem, ha csakis a második cél érvényesülhet (pl. magtalanság esetén, áldott állapotban, sőt akkor sem, ha az anya élő gyermeket alig tud a világra hozni).
A házasjog gyakorlata módjának s körülményeinek e kettős cél szerint kell igazodniuk.
Általában szabad a házasoknak az, ami a kettős célra alkalmas, azt előmozdítja.
Tilos s pedig súlyos bűn terhe alatt az, ami az első célt kikerüli, meghiúsítja (feltéve, hogy maguknak szántszándékkal teljes kielégülést engednek meg).