A szemérmesség hű kísérője a tisztaságnak minden fokozatában. Nem külön erény, hanem a tisztaság hímpora, zománca, mely hivatott annak a legmesszebbmenő védelmet biztosítani. Óvja az érzékeket, nevezetesen a látást, nehogy általuk bármi a lélekhez férkőzzék, ami az illemet sérti. Különös gonddal fedi a mezítelent s attól ösztönszerűleg elfordítja a szemeket. A természet bővebben adott belőle a gyengébb női nemnek, de a férfiúnak nem kevésbé válik díszére s becsületére.
Minden okos nevelő nagy gondot fordít arra, hogy főleg az ifjúságban a szeméremérzetet óvja s fejlessze, mert annak csökkenését nyomon követi az erkölcsi romlás.
Az a bizonyos elfogultság s pír az arcon, mely a két nemnél egymással szemben főképp az ifjúkorban jelentkezik, a legvonzóbb báj, melyet az Alkotó saját földi arcképére lehelt, a szépséges romlatlan lélek hű letükröződése. Viszont a túlságos fesztelenség, kihívó viselkedés, kacérság, főképp a ruha hiányosságával való kérkedés nem csupán a jó ízlést sérti, hanem egyben a megromlott léleknek gyászos leleplezése.