Abdon és Sennen Decius császár alatt szenvedett vértanúhalált.
Történt, hogy Decius császár Babilóniát több tartománnyal együtt leigázta, s keresztényeket is talált ott. Corduba városába hurcolta őket, ahol válogatott kínzásokkal végzett velük. Két alkirály, név szerint Abdon és Sennen eltemették a holttesteket. E tettükért feljelentették őket Deciusnál, aki maga elé rendelte, majd bilincsbe verve Rómába vitette Abdont és Sennent.
Decius és a szenátus színe elé állítva megparancsolták nekik, hogy áldozzanak, s akkor minden vagyonukkal együtt visszanyerik a szabadságukat, vagy ha nem, vadállatok elé vetik őket. Mélységes megvetéssel leköpdösték a bálványokat, mire a cirkuszba vitték őket, és két oroszlánt meg négy medvét eresztettek rájuk. Ezek azonban hozzá sem értek a szentekhez, inkább vigyáztak rájuk.
Végül a hóhérok karddal rontottak a szentekre, megölték őket, s lábukat összekötözve kihúzták a porondról, és a Napisten szobra elé dobták testüket. Három napig ott hevertek, majd Quirinus szubdiákonus összeszedte, és házában eltemette őket. Az Úr 253. esztendeje táján szenvedtek vértanúhalált. Constantinus idejében négy vértanú föltárta hollétüket, s a keresztények átvitték őket Pontianus temetőjébe, ahol az Úr sok jótéteményt ád általuk a népnek.
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium részlet…
Abdon – Szennen ókeresztény vértanúk: előkelő perzsa ifjak, akik hadifogolyként kerültek Rómába. Itt a keresztények kiváltották őket. Térítettek Spanyolországban, majd Diocletianus idejében (304) vértanúhalált szenvedtek. Tiszteletük főleg a középkorban Francia- és Spanyolországban virágzott. Oltalmukat jégeső, sáskajárás ellen kérték. Ez a nyár természeti csapásait elhárító patronátus nyilván kalendáriumi helyükkel függ össze.
Abdont és Szerment már a magyar középkorban is számon tartották. Ünnepük liturgikus kalendáriumainkban benne van. Tiszteletüknek bizonysága a gömöri Almágy (Gemersky Jablonec) magyar falu máig élő patrociniuma (1332). Éppen erről a tájról, Rozsnyó vidékéről jegyezték föl, hogy Abdon és Szennen napjára virradóra, napkelte előtt ezt kell írni a ház, kamra, istálló, pince szemöldökfájának belső oldalára: Abdon mindenféle csúszómászó állatok! A másik Abdon-napig mindenféle „csintalan” állat és féreg kipusztul a ház tájáról.
Hajdanában Gyöngyöspata asszonyai is számon tartották, homályosan még emlékeznek rá. Az udvarhelyi és csíki székelyek úgy vélik, ha a fát Abdon és Szennen napján megkongatják, akkor kialszik, kipusztul.
A német és nyomában az eddigi magyar kutatás a nap népi hiedelemvilágát német abtun „letenni, abbahagyni, véget vetni” igével hozza a hasonló hangzás alapján kapcsolatba. Ezt Almágynál a szomszédos középkori német települések még magyaráznák, bár megfelelő környező szász párhuzamokat nem ismerünk. A székely adat azonban talán középkori liturgikus hagyaték. Nyomatékosan kell tehát utalnunk a latin országokban kialakult patronátusoknak német közvetítés nélkül, esetleg vallon telepítésekből eredő átvételére.
Imádság a Szentháromsághoz (Columba Marmion)
Imádlak Istenem, ó végtelen fölségű Atya!
Imádom Fiadat, mert ugyanúgy méltó minden tiszteletre, mint Te, hiszen egyszülött Fiad Ő, Isten, mint Te!
Ó Atya, ó Fiú imádom közös Szentlelkedet, örök szeretet-köteléketeket.
Imádlak, boldog Szentháromság.
Ámen!
ÖRÖK SZENTHÁROMSÁG
Szentlélek, jöjj a Szívembe!
Hatalmaddal vonj magadhoz, igaz Isten!
Krisztusom adj nekem szeretetet félelemmel!
Őrizz meg minden rossz gondolattól,
gyullassz fel a te legédesebb szerelmeddel,
hogy minden gond könnyűvé váljék!
Szent Atyám, én édes Uram,
segíts engem minden cselekedetemben!
Örök Szentháromság, aki fényesség vagy,
add, hogy lelkem részesedjék
a te világosságodban!
Te, aki tűz vagy,
részesíts magaddal a tűzben,
s ebben a tűzben egyesítsd akaratomat a tieddel.
Te, aki bölcsesség vagy,
add meg lelkemnek azt a bölcsességet,
hogy fel tudja ismerni
és meg tudja különböztetni a te igazságodat.
Te, aki erő vagy, adj lelkemnek erőt;
legyen annyira erős, hogy se a gonosz lélek,
se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől.
Amen.