„A tevékenyen szolgáló szeretet”
„Munkával, vagy Krisztusra figyeléssel – igyekezzünk a ‘jobbik részt’ választani”
Ő a háziasszonyok védőszentje. Kulcscsomóval vagy főzőkanállal szokták ábrázolni. Márta hite mindannyiunk számára példa. Testvére halála felett érzett szomorúságán átvilágít a Jézusba vetett hit.
Szent János evangélistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Nem tartoztak azok közé, akik vándorútjain tanítványként követték az Urat, s az asszonyok közé sem, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról. De nagyon közel álltak az Úrhoz, s valószínű, hogy ha Jézus Jeruzsálemben volt, náluk szállt meg, hiszen Betánia egészen közel van, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén.
A liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól, ezért az evangéliumokból közös történetüket emeljük ki.
Három alkalommal beszélnek az evangélisták Márta házáról és a testvérekről. Már az önmagában különös, hogy nem Lázár családjáról beszélnek. Valószínűnek látszik, hogy Lázár gyermektelen házasság után megözvegyült, és a szintén özvegy Márta befogadta. Mária talán nem is volt férjnél. Sőt, a hagyomány – legalábbis a nyugati egyházban Nagy Szent Gergely óta – úgy tudja, hogy Mária azonos Mária Magdolnával. Azaz Mária fiatal korában elhagyta a szülői házat, és Magdalába költözött, melyről a zsidók hagyománya azt mondja, hogy paráznasága miatt pusztult el. Mária, miután megtért, szintén Márta házában élt.
Az első találkozás, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács szerint így történt:
Jézus tanítványai kíséretében úton volt. „Útjuk közben betértek egy faluba (Betániába). Egy Márta nevű asszony befogadta a házába. Mártának volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket.” – Volt mit tennie, hiszen legalább tizennégy fáradt férfi vacsorájáról és elszállásolásáról kellett gondoskodnia.
„Egyszercsak megállt, és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha” (10,38-42).
A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma típusa.
Krisztus szava rávilágít: mindkettő jó, de Mária magatartása jobb, mert amit választott – az élet igéjének hallgatása, a jelenlévő Úr csendes szeretettel való szemlélése – maradandó. S akiben ilyen éhség él, azt az élet kenyere úgy táplálja, hogy jóllakik, és mégis vágyódik a további töltekezésre, de jóllakottságában nincs undor, s éhségében nincs kínzó hiányérzet. Az az éhség ellenben, amelyet a Márta-féle tevékenység elégít ki, szenvedést okoz.
A második alkalom, amikor Mártával találkozunk az evangéliumban, Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Az Úr Jézus nyilvános működésének vége felé közeledett. Közel volt már a Húsvét, melyen meg kellett halnia Jeruzsálemben. Azokban a napokban tanítványaival együtt a Jordán keleti partján tartózkodott, ott, ahol János először keresztelt.
A történteket Szent János mondja el:
„Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal, és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték Jézusnak: „Uram, akit szeretsz, beteg!”
Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten fia.”Jézus szerette Mártát, a nővérét, Máriát és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, és akkor így szólt a tanítványoknak: „Menjünk ismét Júdeába!”
Mester – felelték a tanítványok – ‘most akartak megkövezni a zsidók, és újra odamész?’ Jézus így válaszolt: „Nemde tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.”
Azután így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de megyek és fölébresztem.”
„Uram, ha alszik, akkor meggyógyult!” – mondták a tanítványok. Akkor Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!”Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira (kb. 2,5 km), ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket.
Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” – Figyeljünk fel rá, mekkora hit él Mártában!
Bizalommal néz Jézusra egy olyan helyzetben, amikor emberileg teljesen reménytelen minden, hisz a halál visszavonhatatlan. De ő bízik az Úrban, és olyan hitvallást tesz, mint előtte senki, csak Péter. Jézus megnyugtatta: „Feltámad a testvéred.” Márta erre azt mondta: „Tudom hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”
Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”
– Ilyen vallomást Krisztusról csak Péter tett, és állítanunk kell, hogy Mártának éppúgy nem „a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt”, azaz nem érzéki tapasztalatai és éles elméje következtében született meg a felismerés, hanem a mennyei Atyától kapta ezt a hitet, mint Péter.E szavak után Márta ment, és hívta a nővérét, Máriát.
Halkan szólt neki: „Itt a Mester, és hív téged.”
Ennek hallatára Mária gyorsan fölkelt, és odasietett Jézushoz, mert Jézus még nem ért be a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak Máriával a házban és vigasztalták, látták, hogy gyorsan fölkel és elsiet, utána mentek.
Azt gondolták hogy a sírhoz megy, sírni.Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Amikor Jézus látta, hogy sír, és a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült…
Megindultan kérdezte: – Hová tettétek?
Azt felelték: – Jöjj Uram és nézd meg! Akkor Jézus könnyekre fakadt.
A zsidók megjegyezték: – Nézzétek, mennyire szerette!
Némelyek így vélekedtek: -Ő, aki a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, nem tudta volna megakadályozni, hogy ez meghaljon?Jézus a szíve mélyéig megrendült, és odament a sírhoz, mely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: – Hengerítsétek el a követ!
(11. fejezet).
De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: -Uram, már szaga van, hiszen negyednapos! Jézus így felelt: – Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? Erre elhengerítették a követ.
Jézus pedig égre emelte a tekintetét, és így imádkozott:
„Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.”
E szavak után hangosan beszólt a sírba:
„Lázár, jöjj ki!” – És a halott kijött”
Ezt az utolsó, legnagyobb jelet, amely mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyította Jézus küldetését és Messiás voltát, leginkább Márta és Mária értette, akik hittel tekintettek az Úrra.
A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen Húsvét előtt. Ismét János evangélista mondja el a következőket:
„Hat nappal Húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek a tiszteletére.”
Ez a vacsora azonban nem Márta, hanem a leprás Simon házában zajlott le. A három testvér is hivatalos volt: – Márta felszolgált, és Lázár is a vendégek között volt. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült olajat, megkente vele Jézus lábát, és megtörölte a hajával.
A ház betelt a kenet illatával.
Az egyik tanítvány, Karióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta:
„Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények között?” – De ezt nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és eltulajdonította, amit rábíztak.
Jézus rászólt:
„Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi.”
Máté evangéliumában Jézus így folytatja:
„Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” (Jn 12,1–8; Mt 26,6–13).
Sajnos a liturgikus megemlékezés Máriára – épp azért, mert alakja egybemosódott Mária Magdolnával – nem terjed ki. Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették.
Szent Jánosnál még az is olvasható, hogy mi lett Lázár feltámasztásának következménye a három testvérre nézve: „Amikor a zsidók megtudták, hogy Jézus Betániában tartózkodik, sokan elmentek. Nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban” (Jn 12,9-11).
Ezt a gyilkos tervet mégsem hajtották végre, Mártáéknak azonban érezniük kellett a hitetlen zsidók részéről a gyűlöletet. Hiszen ők minden Jeruzsálembe zarándoklónak tanúságot tehettek a Feltámadottról.
A hagyomány tudja a család későbbi sorsát, és a legendákban írottan is ránk maradt. Eszerint az ősegyház elleni üldözésben (40 körül) az egész keresztény közösséget, melynek Márta háza adott otthont, elfogták. Nagyobb csoportról volt szó, ezért nem merték megölni őket, hanem a tengerpartra hurcolták, és ott egy evező, vitorla és kormánylapát nélküli hajóra rakták, és a tengerre bocsátották őket.
A kivégzésnek ez nagyon gonosz módja volt, hisz az áldozatokat a viharos tengerbe akarták fojtani. Ám a hajó nem süllyedt el, hanem Gallia partjainál szárazföldet ért. Kikötöttek, és hirdetni kezdték az evangéliumot!
A legenda szerint Lázár püspök lett Aix városában, Márta a város betegeit és szegényeit gondozta, Mária pedig remeteként élt még harminc esztendeig.
SZENT MÁRTA LEGENDÁJA…
Márta, Krisztus vendéglátója, királyi családból származott, atyja Syrus, anyja Eucharia volt. Atyja Szírián és más tengermelléki területeken uralkodott. Márta három várost, Magdalumot, a két Bethaniát és Jeruzsálem városának egy részét örökölte nővérével közösen anyjuk halála után. Sehol nem olvassuk, hogy férje lett volna, vagy hogy férfival együtt élt volna, hanem az Úrnak szolgált, mint szíves vendéglátó. Azt akarta, hogy nővére hasonlóképpen szolgáljon, mert az volt a meggyőződése, hogy ily jeles vendég szolgálatára az egész világ is kevés.
Az Úr mennybemenetele és a tanítványok szétszóródása után fivérével, Lázárral, nővérével, Mária Magdolnával és Szent Maximinusszal, aki megkeresztelte a testvéreket, s akire a Szentlélek bízta őket, és még sok mással együtt a hitetlenek egy hajóba zárták őket, s elrabolták evezőiket, vitorláikat, a kormánylapátot és minden élelmüket. De az Úr vezetésével eljutottak Marseille-ba. Azután Aachen környékére érkezvén megtérítik a népet. Szent Márta pedig ékesszólóan tudott beszélni, és mindenki szerette őt.
„…Azokban az időkben a Rhône fölött egy berekben, Arles és Avignon között élt egy sárkány: félig szárazföldi állat, félig hal, vastagabb egy ökörnél, hosszabb a lónál, palloshoz hasonló fogai éles agyarak voltak, s kétfelől kettős páncél védte. A folyóban bújt el, és minden átkelőt elpusztított, minden hajót elsüllyesztett. Az ázsiai Galatiából jött ide a tengeren át. Leviatán, a vad tengeri kígyó, valamint egy Onachus nevű állat nemzette. Ezt Galatia vidéke szülte.
Üldözőire egy holdnyi körzetben rálövelli ürülékét, és amihez az hozzáér, azt megégeti, mint a tűz. A nép kérésére Márta megkereste a sárkányt. Mikor rátalált a berekben, éppen embert evett. Meghintette szenteltvízzel és egy keresztet mutatott neki – ezzel tüstént legyőzte, s a sárkány úgy állt ott, mint egy birka.
Szent Márta saját övével megkötözte, s a nép ott helyben lándzsákkal és kövekkel elpusztította. Ezt a sárkányt az ott lakók Tarascusnak nevezték, s ennek emlékezetére azt a helyet mind a mai napig Tarasconnak mondják.
Korábban Nerlucnak, azaz „fekete bereknek” hívták, mivelhogy sűrű, sötét erdők voltak azon a környéken…”
Szent Márta pedig – mesterének, Maximinusnak és nővérének engedelmével – itt is maradt. Szünet nélkül imádkozott és böjtölt, majd nővérek népes közösségét gyűjtötte egybe. Nagy bazilika is épült ott a mindenkor szeplőtelen Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Márta kemény életet élt: tartózkodott a hústól és minden kövér ételtől, tojástól, sajttól és a bortól. Csak egyszer evett napjában, de napjában százszor borult térdre, és százszor minden éjjel.
Egy alkalommal, mikor Avignon mellett, a város és a Rhône folyó között prédikált, egy ifjú a folyón túlról hallani szerette volna szavait. Mivel nem volt hajója, levetkőzve úszni kezdett, de az ár ereje rögtön elragadta, és belefulladt a vízbe. Testét, melyet másnap nagy nehezen megtaláltak, letették Szent Márta lába elé, hogy keltse életre. Ő erre kereszt alakban leborult a földre és így imádkozott:
„Adonáj, Uram Jézus Krisztus! Te, aki egykor fivéremet, Lázárt, akit szerettél, életre keltetted, tekints le ránk, én drága vendégem, tekintsd a körülállók hitét, és keltsd életre ezt a fiút!”
Megfogta az ifjú kezét, az pedig föltámadt, és fölvette a szent keresztséget.
Eusebius mondja el Egyháztörténetének ötödik könyvében, hogy a vérfolyásos asszony a gyógyulása után udvarában, illetve díszkertjében Krisztusszobrot állíttatott, rojtos szegélyű köntössel – ahogy egykor látta őt –, és nagy tiszteletben részesítette ezt a szobrot.
Az alatta növő füvek pedig, melyeknek korábban semmiféle gyógyerejük nem volt, mikor elérték a rojtokat, olyan hatásosak lettek, hogy sok beteg meggyógyult tőlük. Erről a vérfolyásos asszonyról, akit az Úr meggyógyított, mondja Ambrus,* hogy ő volt Márta. Jeromos pedig arról számol be, s a Háromrészes Egyháztörténetben is benne van,”* hogy a hitehagyott Julianus elvitte innen a képmást, amit a vérfolyásos asszony csináltatott, és a magáét tette a helyére, de villám csapott bele, és összetört.
Halálát egy esztendővel előre kinyilatkoztatta Mártának az Úr. Abban az egész évben láz gyötörte, és elhunyta előtt nyolc nappal az angyalok karát hallotta, akik nővérének lelkét vitték az égbe. Így beszélt erről fivéreinek és nővéreinek egybegyűlt közösségében:
„Drága társaim, kedves növendékeim, kérlek, örvendezzetek velem együtt, mert ujjongva látom, hogy nővérem lelkét angyali karok viszik a megígért hazába! Én gyönyörűséges, szeretett nővérem, Mestereddel, az én Vendégemmel élsz tehát a boldog hazában!”
Ezután, minthogy érezte közeli halálát, figyelmeztette övéit, hogy gyújtsanak gyertyákat és virrasszanak körülötte, míg meg nem hal.
A halála előtti napon, éjféltájban az őrállókat elnyomta az álom, erős szélroham vágott be, és eloltotta az összes gyertyát. Szent Márta gonosz lelkek csapatát vette észre, és imádkozni kezdett:
„Én Atyám, Éli, drága vendégem! Összegyűltek csábítóim az én elveszejtésemre, s kezükben tartják az írást mindarról, ami rosszat tettem. Éli, Atyám, ne távozzál el tőlem (Zsolt 70,12), hanem siess segítségemre (uo. 69,2)!”
És íme látta, hogy nővére jön felé, kezében fáklyát tartva, amiről meggyújtotta a gyertyákat is, s mialatt egyikük a másikát nevén szólította, íme, megjött Krisztus, és azt mondta:
„Jöjj, szeretett vendéglátóm, és ahol én vagyok, ott leszel te is velem! Te befogadtál és vendégül láttál engem házadban, én befogadlak téged az égben, és szerelmedért meghallgatom azokat, akik a te közbenjárásodat kérik.”
S midőn elközelgett költözésének órája, kivitette magát a szabadba, hogy láthassa az eget, s meghagyta, hogy tegyék le a puszta földre, bele a hamuba, és hogy tartsák előtte a kereszt jelét. E szavakkal imádkozott:
„Én drága vendégem, őrizz meg engem, a te szegénykédet, és miképpen nálam vendégeskedni méltóztattál, úgy végy fel engem a te mennyei vendégségedbe.”
És meghagyta, hogy olvassák föl neki Krisztus szenvedését a Lukács szerinti evangéliumból. S mikor elhangzott, hogy
„Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet” (Lk 23,46), kilehelte lelkét.
Másnap, vasárnap, miközben a holttest mellett a hajnali dicséretet mondták, a harmadik óra táján, Périgueux-ben Szent Fronto éppen szentmisét mondott. A szentlecke után elaludt székében, s megjelent neki az Úr, mondván:
„Szeretett Fronto, ha teljesíteni akarod azt, amit egykor az én vendéglátómnak ígértél, kelj fel gyorsan és kövess engem!”
Teljesítette a parancsot, és azon nyomban Tarasconba mentek. Zsoltárokat énekeltek Márta teste körül, végigmondták az egész zsolozsmát, a többiek pedig válaszoltak. Utána saját kezükkel helyezték sírjába Márta testét. Amikor pedig Périgueux-ben az evangélium előtti énekek végére értek, a diákonus az evangélium felolvasásához áldást kért, s fölébresztette a püspököt, aki még alig tért magához, amikor válaszolt:
„Testvéreim, miért ébresztettetek föl? Az Úr Jézus Krisztus elvitt engem vendéglátójának, Mártának a holttestéhez, s eltemettük őt. Küldjetek azért gyorsan futárokat oda, s hozzák el aranygyűrűmet és gyapjúkesztyűmet, mert mialatt a test eltemetéséhez készülődtünk, rábíztam a sekrestyésre, de megfeledkeztem róluk, mert oly hirtelen ébresztettetek föl.”
Elküldték a futárokat, s a püspök szavai szerint meg is találták a gyűrűt és a kesztyűt, és elvitték neki. De csak a fél pár kesztyűt, minthogy a másik felét a sekrestyés a történtek tanújeléül megtartotta magának. Szent Fronto még ezt is hozzátette:
„Amikor a temetés után kimentünk a templomból, követett bennünket egy ottani barát, aki járatos volt az Írásokban, és megkérdezte az Urat, mi az ő neve. Semmit nem válaszolt, hanem megmutatta neki azt a kinyitott kódexet, amit a kezében tartott. Semmi más nem volt beleírva, csak ez a vers: »Örök emlékezetű az én igaz vendéglátóm, nem fog félni a kihallgatáskor az utolsó napon.« S amikor a kódexet lapozni kezdte, minden lapján ugyanezt találta beleírva.”
Midőn pedig a sírnál sorra történtek a csodák, eljött Chlodvig, a frankok keresztény királya is – akit Szent Remig keresztelt meg –, mert súlyos vesefájásokban szenvedett, és ép egészséggel tért vissza, amiért is gazdaggá tette a helyet. Háromezer lépés földet adományozott neki körös-körül a Rhône mindkét partján, azután városokat és várakat, és szabaddá nyilvánította.
Martilla pedig, Márta szolgálója megírta a szent életrajzát, majd Szlavóniába ment, s ott hirdette Isten evangéliumát. Márta elhunyta után a tizedik esztendőben az Úr örök békéjében elnyugodott.
Olvasmány Szent Ágoston püspök beszédeiből….
„Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják”
Urunk, Jézus Krisztus szavai arra figyelmeztetnek, hogy csak egyvalamire törekedjünk, amíg e világban sok mindenfélével foglalkozunk. Most még mint zarándokok törekszünk, mint akiknek nincs otthonunk, mint akik még úton vagyunk, mint akik még nem érkeztünk el hazánkba. Még vágyakozásban élünk, még nem vettük birtokba, még nem élvezzük. De azért minden tunyaság nélkül törekedjünk, szüntelenül törekedjünk, hogy egykor eljussunk oda. Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni.
Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét.
Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.
Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12).
Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így:
„Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!”
Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40).
Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek.
De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?
Mindezekből ott egy sem lesz.
Hát akkor mi lesz?
Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett.
Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról:
Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket (Lk 12, 37).
Könyörgés
Mindenható, örök Isten, te Szent Mártát kitüntetted azzal, hogy Fiad szállást vett nála. Közbenjárására add, hogy hűségesen szolgáljuk Krisztust testvéreinkben, és így minket is befogadj mennyei hajlékodba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
II. Szent Félix (Bódog) pápa és vértanú
Az ariánus Konstancius császár Libérius pápát száműzte. Utána Félix kormányozta a római egyházat, Konstancius azonban a hithű, hajthatatlan pápát alattomban lefejeztette.
Szent Beatrix, Szent Fausztinus és Szent Simplicius vértanúk.
Simplicius és Fausztinus testvérek voltak, Diokletianus a Tiberisbe dobta őket.
Nővérük, Beatrix eltemette testüket, ezért őt megfojtották.
IMÁK SZENT MÁRTÁHOZ
Szent Márta példája a mai napon arra ösztönöz bennünket, hogy életünk tevékenykedése közepette se feledkezzünk meg Krisztusra függeszteni tekintetünket, mert ez a jobbik rész. Lehet bármi ez a tevékenykedés: a munkánk, hivatásunk, szabadságunk, szórakozásunk, vendégfogadás: mindezekben a jobbik rész a lelkület, a Krisztusra szegezett tekintet.
A mód, ahogyan megtesszük a dolgokat, a tartalom, ami a cselekedet mögött van.
E nélkül minden üres lesz, vele bármi értelmet nyer.
„Az egy szükséges”, hogy Isten legyen életünk középpontjában, és hogy mindent ennek rendeljünk alá, semmiképp se fordítva.
Téged köszönt ma énekünk, Szent Márta, áldott asszonyunk,
te méltó voltál többször is, hogy Krisztust házadban fogadd.
A nagy Vendéget boldogan szolgálta szíved s két kezed,
szorgoskodó gondokba vitt az Úrért égő szeretet.
Jézust örömmel láttad el, míg két testvéred éhesen
kaphatta tőle égi jók s az élet szent falatjait.
A kínhalálba indulót húgod nárdusszal kente meg,
s te legvégső szolgálatod éber jelét adtad neki.
Urunk jó háziasszonya, gyújtsd lángra most szívünket is,
barátságos, hű otthona legyünk az Úrnak szüntelen.
A Háromság dicséretét, ha majd végső hazát nyerünk,
veled daloljuk boldogan időtlen századok során! Amen.
„Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!”
HIMNUSZ SZENT MÁRTÁHOZ
Minket e lelkes, ünnepi dicséret érdemeidhez társulva segítsen,
Márta, kit kedvel az Úr, és szívéhez fűz szeretettel.
Gyakran betért ő hozzád, s otthonodban töltött vendégként nyugalmas órákat,
hallgatta szódat, szolgáló sürgésed látta örömmel.
Gyászba borultan siratod a testvért, nagy keserűen húgod is zokog,
csak, s íme, a Mester könnyezik, s szavára éled a holt már.
Sziklaszilárdan hiszed a halottak újrakeltését, Urad is tanítja,
kérj a szívünkbe újra-újra vágyat égi hazánkba.
Zengjük Atyánkat, egy Fia kegyelmét, velük a Lélek azonos hatalmát,
s hogy dicsőségük veled együtt lássuk, esdve könyörgünk. Amen.
Ave mundi domina
Ave világ Asszonya, Tengereknek csillaga, Édes hárfa, Mária!
Ave zengő citara, Drága nárdusz illata, Gyöngyök legdrágábbika.
Mária, napnál ékesebb, Minden fénynél fényesebb, Édességnél édesebb.
Rózsasziromnál bíborabb, Liliomnál vidorabb, Édennél kívánatosabb.
Minden kegyelem kútfeje, Tisztaságnak tüköre, Illatoknak fűszere.
Fülnek édes dallama, Szívnek boldog balzsama, Szájban bölcsesség szava.
Szűzi szépség, ifjúság, Vértanúk közt rózsaág, Szegényeknek drágaság.
Bánatomban örömem, Háborúban győzelem, Halálomban kegyelem.
Számkivetésünk után Ő szépségében trónusán Fiad mutasd meg, Szűzanyám.
(Sík Sándor fordítása)