„Ó, Krisztus legbátrabb bajnoka, aki az idős kor fogyatkozó tüzében, nyomorúságai közepette is kitartóan prédikál Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról!”
Szent Apollinarisra emlékezik Egyházunk. Aranyszavú Szent Pétertől tudjuk, hogy Ravenna első püspöke volt, aki a hitéért elviselt kínzások következtében halt meg. Egy későbbi forrás szerint antiochiai származású volt, s maga Szent Péter küldte Ravennába.
Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, maga az apostol küldte Rómából Ravennába, ahol meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Azt mondja a pogány papoknak, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Erre rögtön megragadják és husángokkal összeverve, félholtan hagyják ott. Tanítványai azonban feltámogatják, és egy özvegy házában hét hónap alatt felépül.
Innen pedig Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel:
„Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!” Apollinaris, megfeddve a leányt, azon mód kiűzte belőle a démont. Miután a némát, Isten nevét híva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg. A pogányok ütlegekkel próbálták megakadályozni, hogy Jézus nevét kiejtse, ő azonban még a földre bukva is kiáltozta, hogy Jézus az igaz Isten. Akkor mezítláb parázsra állították, de mivel Krisztusról még ekkor is állhatatosan prédikált, kivetették a városból.
Abban az időben, mikor egy ravennai patríciusnak, Rufusnak megbetegedett a leánya, Apollinarisért küldetett, hogy jöjjön és gyógyítsa meg. De alighogy belépett a patrícius házába, a leány meghalt. Mire Rufus:
„Bárcsak ne tetted volna lábadat a házamba! A nagy istenek megharagudtak, és nem akarták leányom gyógyulását. Mit is tehetnél még vele?”
Apollinaris így válaszolt:
„Ne félj, csak esküdj meg nekem, hogy ha leányod feltámad, semmiképpen sem akadályozod meg abban, hogy Teremtőjét kövesse.”
Miután ez megtörtént, könyörgésére a leány feltámadt, és Krisztus nevét megvallva, anyjával és nagy sokasággal együtt felvette a keresztséget és kitartott a szüzességben.
Mikor ez a császár tudomására jutott, írt a prefektusnak, hogy Apollinarist kényszerítse áldozat bemutatására, vagy küldje száműzetésbe. A prefektus az áldozat bemutatását megtagadó Apollinarist megbotoztatta, és parancsot adott, hogy vonják kínpadra. Apollinaris az Úrról állhatatosan prédikált, a prefektus pedig sebeire forró vizet öntetett, és nehéz vasba veretve akarta száműzetésbe küldeni.
A keresztények e mérhetetlen kegyetlenség láttán, haragra lobbanva a pogányokra rontottak, és közülük több mint kétszáz férfit megöltek. Ezt látva a prefektus elrejtőzött, és Apollinarist a börtön fenekére vetette, majd megláncolva hajóra tette és három klerikussal együtt, akik követték, száműzetésbe küldte. A vihar hányattatásait csak Apollinaris, két klerikus és két katona vészelte át, akiket meg is keresztelt.
Majd visszatér Ravennába, ahol a pogányok elfogják, és Apollo templomába hurcolják. Ott annak szobrát meglátva megátkozza, és az tüstént leomlik. Ezt látván a papok Apollinarist Taurus bíró elé állították, de miután vak fiának a szent visszaadta a szeme világát, maga is hívó lett, és a szentet négy éven át birtokán marasztalta.
Történt ezután, hogy a papok Apollinarist bevádolták Vespasianusnál, s az parancsba adta, hogy aki az isteneket megveti, az mutasson be áldozatot, vagy megfosztják polgárjogától. Nem helyes ugyanis, hogy az isteneket mi bosszuljuk meg, mert ellenségeiken maguk is bosszút állhatnak, ha megharagszanak. Ekkor Demosthenes patrícius átadta az áldozatot megtagadó Apollinarist egy századosnak, aki ekkorra már keresztény volt. Ennek kérésére a leprások falujába ment, hogy a pogányok haragja elől ott húzza meg magát. A nép azonban nyomában maradt, és félholtra verték. Még hét napot élt, majd tanítványait buzdítva kiadta lelkét. Ugyanitt, tanítványai tisztelettel eltemették Vespasianus alatt, aki az Úr 70. éve táján kezdett uralkodni.
Erről a mártírról szól Ambrus Praefatiójában:
„Apollinarist, a tiszteletre méltó elöljárót Péter, az apostolok fejedelme küldte Ravennába, hogy vigye hírül Jézus nevét a hitetleneknek. Míg az isteni erő sok csodajelét mutatta meg a Krisztusban hívőknek, a gonoszok ütlegekkel, korbácsokkal gyakran összetörték, és már agg testét borzalmas kínzásokkal gyötörték meg. De, hogy a hívők vissza ne rettenjenek a megpróbáltatásoktól, Jézus Krisztus Urunk erejével apostoli jeleket vitt végbe.
Megkínzatásai után halott leányt támaszt fel, vakoknak a látást, némáknak a beszéd képességét adja vissza, démontól megszállottat szabadít meg, a leprást fertőzésétől tisztítja meg, ragályos kórtól béna tagokat gyógyít, pogány szobrot dönt le templomával együtt.
Ő, tiszteletre és csodálatra méltó főpap, aki a főpapi méltósággal kiérdemelte az apostoli hatalom elnyerését is!
Ó, Krisztus legbátrabb bajnoka, aki az idős kor fogyatkozó tüzében, nyomorúságai közepette is kitartóan prédikál Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról!”
Apollinaris legrégibb ábrázolása a sírja fölé 549-ben épített és róla elnevezett ravennai bazilika apszismozaikján látható: ősz hajjal és szakállal, görög papi ruházatában mint jó pásztor jelenik meg; orans helyzetben áll, hat rá figyelő bárány között. A Sant’Apollinare Nuovo mozaikján a mártírok menetében fehér tunikát és nimbuszt visel, lefátyolozott kezében koronát tart.
A középkori és barokk képeken ezzel szemben latin papi ornátust visel, kezében könyv és pásztorbot. Életének jelenetei a chartres-i székesegyház 13. századi üvegablakain is megjelennek.
Olvasmány Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből…
Szent Apollinaris szülőföldje egyházát vértanúságával dicsőítette meg. Méltó volt, hogy Apolinaris, aki életét, Isten parancsát követve elveszítette, visszakapja azt az örök életben. Boldog, aki így fejezte be életpályáját, megőrizte a hitet, hogy ezáltal valóban első legyen hívei között. Senki ne higgye, hogy ha őt hitvalló névvel illetnék, az kisebb lenne, mint a vértanúság. Hiszen ő naponta sokszorosan kész volt a harcot felvenni.
Hallgasd meg Pál apostolt, aki azt mondja: Mindennap meghalok (1 Kor 15, 34).
Kevés annak egyszer meghalni, aki, királya számára az ellenség felett gyakori dicső győzelmet arathat. Nem annyira a halál, sokkal inkább a hit és az odaadás tesz valakit vértanúvá; és ahogyan erényes dolog a csatában a király iránti szeretetből elesni, ugyanígy tökéletes erénynek számít, ha valaki kitartóan helytáll, és végsőkig folytatja a harcot. Nem azért tisztelünk valakit vértanúként, mert a vértanúság halált hozott neki, hanem mert kipróbálttá tette a hitét. Dárdáját használta és fegyvereink minden nemét kipróbálta rajta a ravasz ellenség, de ezt az erős vezért nem tudta kimozdítani helyéről, nem tudta megtörni állhatatosságát.
Igen nagy dolog, testvéreim, ha – szükség esetén – valaki az Úr Krisztusért megveti a jelen életet, de az is dicsőséges, hogyha valaki életével megveti a világot is, és megtiporja azt annak fejedelmével együtt.
Krisztus sietett a vértanúhoz, a vértanú pedig sietett Királyához.
Jól mondtuk, sietett, hiszen a próféta így szólt:
Ébredj fel, siess velem szembe, és láss (vö. Zsolt 58, 6).
Hogy pedig az egyház az érte küzdőt megtartsa, lelkesen Krisztushoz fordul, hogy az igazság győztesének megszerezze a koronát, és magának biztosítsa a háborús időkre harcosának jelenlétét.
Ez a hitvalló gyakran ontotta vérét, és sebeivel, lelkének hitével tanúskodott Alkotója mellett. Az égre nézett, megvetette a testet és a világot. Győzött mégis, és megtartotta győzelmét.
Ehhez hozzájárult az is, hogy a zsenge egyház egész szívével azt kérte, hogy még ne következzék be elöljárójának vértanúsága. Zsenge egyházról beszélek, amely mindig mindent elér, és amely inkább könnyeivel, mint erejével próbált célt érni. Nem tud annyit elérni az erősek erőszakossága, mint a gyerekek könnye, mert az erős a testet tudja megtörni, a gyermek viszont a szívre tud hatni; az erőst az észérvek sem indítják meg, a gyermek jósága viszont mindenkire hatással van.
Mit mondjak még? Az egyház, mint szent anya, mindent megtett azért, hogy elöljárójától soha el ne szakadjon. Íme, a vértanú püspök, mint jó pásztor nyája közepette, többé már nem szakad el övéitől lélekben, bár testében egy időre eltávozott tőlük. Eltávozott tudniillik külsőleg, testével azonban közöttünk nyugszik. Íme, legyőzetett a gonosz lélek, az üldöző elesett; aki pedig királyáért meghalni kívánt, íme, uralkodik és él.
Urunk és Istenünk, vezesd híveidet az örök üdvösség útjára, amelyet Szent Apollinaris püspök az ő tanításával és vértanúságával megmutatott. Add, hogy közbenjárásával parancsaid útján állhatatosan megmaradjunk, és vele együtt méltók legyünk elnyerni a mennyei koronát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú, Szentlélek!
A mai napon leborulva előtted, dicsőítelek az egész teremtett világért,
És azért a teljes szeretet egységért, melyben hárman egyként éltek.
Gondviselő Atyám, mindnyájunk Teremtője!
Hálát adok neked az életemért, és mindenkiért, akiket hozzám vezettél.
Áldott légy jóságodért, hogy gyermeked lehetek, és bizalommal Rád hagyatkozhatom.
Köszönöm, hogy szeretetedből a Földre küldted egyszülött fiadat,
Hogy én megismerhettem és követhetem Őt.
Atyaisten legszentebb leánya, Mária!
Te teljes alázatodban igent mondtál az Atya hívó szavára.
Kérlek, segíts nekem, hogy mindig igent tudjak mondani Istennek.
Dicsőítelek Téged életem Királya, megmentő Krisztusom!
Köszönöm, hogy 2000 évvel ezelőtt feláldoztad életedet a világért,
értem, és megváltottál bűneinkből.
Áldott légy Szent Véredért, melyet irgalmasságodban kiontottál értünk.
Dicsőítelek Egyházadért, és megköszönöm, hogy én is benne élhetek.
Boldogság tölt el, hogy itt vagy elrejtve a legszentebb oltáriszentségben.
Hogy leborulhatok színed előtt és imádhatlak Téged.
Köszönöm, hogy Tebenned és általad megismerhettem az Atyát,
És hogy minden felebarátom arcában felismerhetlek Téged.
Áldalak Jézus, hogy nem hagytál árván minket,
Hanem mennybemeneteled után elküldted nekünk Szentlelkedet!
Reménység fényes hajnalcsillaga, Istenszülő, Mária!
Jézus a te anyai karjaidba ajánlott minket a keresztről.
Gyermeki hálával köszöntelek téged.
Köszönöm, hogy fogod a kezem akkor is, ha én elfordulok tőled,
És hogy türelmesen segítesz nekem az imádság, a szeretet útján.
Tudom, hogy a szenvedésekben mellettem állsz, és mindig Jézushoz vezetsz engem.
Dicsőítelek Téged, Szentlélek, élő Isten Lelke!
Légy áldva minden kegyelemért, mellyel életemben megajándékoztál.
Jöjj Békesség, Egység, Jóság, Öröm, Igazság, Erősség és Bölcsesség Lelke, jöjj!
Oszlasd el kételyeimet, kishitűségemet, gyávaságomat a sötétség óráiban!
Gyógyítsd be sebeimet, szüntesd meg bátortalanságomat!
Köszönöm, hogy Te mindig türelemre, békére, megértésre és egységre buzdítasz,
Hogy fényességeddel megvilágosítod lelkemben az örök Igazságot.
Hass át engem ezen a napon hittel, reménységgel,
És szereteted izzó tüzével!
Dicsérlek Téged Szentlélek jegyese, Szeplőtelen Szűz Mária!
Kérlek segíts, hogy amint Te, én is a Szentlélek világító lámpása lehessek az emberek között!
Mennyei Édes Atyám!
Fogadd el egész életemet, amit most gondviselő kezedbe helyezek.
Szent Fiad fényességével világítsd meg előttem bűneimet,
Hogy szívemből megbánhassam azokat.
Szentlelked erejével újíts meg engem örök szeretetedben,
És teljesítsd be rajtam szent akaratodat. Amen