„Szeretet, szeretet! A legszívesebben meghalnék, amikor mindig csak azt mondom nektek: „Szeretet, szeretet!” De nem tehetek róla, nem tudok mást mondani.”
„Mezítelen voltam és ruháztatok engem; beteg és meglátogattatok engem” (Máté 25,36).
Lellisi Szent Kamil nagyon messziről indult az életszentség ormai felé és nagy időbe tellett, míg durva, civakodó hadfiból az önfeláldozó felebaráti szeretet utolérhetetlen gyöngédségű hősévé alakult.
1530 máus. 25-én az Abruzzók egyik félreeső kicsiny helységében, a Chieti közelében fekvő Bucchianico faluban pillantotta meg először Isten szép világát. Anyját mindjárt születésekor elvesztette, s atyja, V. Károly császár hadseregének egyik vitéz kapitánya csak néhány évvel élte túl a csapást. Így a szegény gyerek már hatéves korában árvaságra jutott. Nem csoda, ha megfelelő gondozás hiányában egészen vadócmódra nőtt fel és korán vészes szenvedélyek hálójába került. Különösen a játékszenvedély hatalmasodott el rajta. Jóformán minden idejét kártya- és kockajátékkal töltötte.
A régi maradt akkor is, mikor tizenkilenc éves korában a velencei köztársaság zsoldjába szegődött. Mert bár a katonaélet vad kicsapongásaitól távol tartotta magát, olyan féktelenül vetette magát a kártyázásra és kockázásra, hogy lassanként egész vagyonát elvesztette. Mivel pedig ugyanekkor lábán veszedelmes seb támadt, kénytelen volt egyszer s mindenkorra búcsút mondani a katonai életnek. Nehéz sebével egyelőre a római Szent Jakab-kórházban (S. Giacomo dei Incurabili) vonta meg magát. Itt is régi életmódját folytatta, a kórház vezetői siettek túladni rajta, mihelyt sebe valamennyire behegedt.
Így a fiatal obsitos minden vagyon és megélhetés nélkül egyik napról a másikra az utcára került. Más kereset hiányában kénytelen volt tehát a kőművesek mellé szegődni napszámosnak. Ilyen minőségben hosszabb ideig dolgozott a manfredoniai kapucinus-kolostor építésén. Itt érte őt a kegyelem első sugallata.
Jó ideig itt is hódolt ugyan játékszenvedélyének. Egy alkalommal még felsőruháját is eljátszotta. Azonban épp akkor a gvárdián szívhez szóló intelmei megrendítő hatással voltak rája; elhatározta, hogy gyökeresen megjavítja életét. Hosszas habozás helyett azon nyomban odavetette magát a gvárdián lába elé és nagy alázattal a rendbe való felvételét kérte tőle. A jó gvárdián befogadta őt testvérei közé.
Kamil ekkor a megtérő bűnös lángoló buzgóságával vetette magát novíciusi kötelességeinek teljesítésére. Mivel makacs láb baja kiújult, néhány hónap múlva kénytelen volt újból visszatérni a világba. Ugyanígy járt a ferencrendieknél is. Sebe miatt itt sem volt tartós maradása. Kénytelen-kelletlen megint a Szent Jakab-kórház kötelékébe lépett tehát és itt idővel annyira megkedveltette magát, hogy a kórház vezetősége gondnokká nevezte ki. Lelki vezetőül Néri Szent Fülöpöt (máj. 26) választotta.
Az ő keze alatt a lelki életben rohamos előhaladást tett, és mindjobban megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy egész életét a szegény betegek testi és lelki ápolására szenteli,hisz szemmel látta, mennyire gondatlanok és megbízhatatlanok a fizetett ápolók.
Négy ápoló és egy pap önkéntes csatlakozása után már 1582-ben letette az új betegápoló testvérület alapját. Vállalkozásával egyelőre nem volt szerencséje; a kórház vezetősége kicsinyes féltékenységből megtiltott neki minden tevékenységet. Kamil ekkor egy kicsiny bérházban kezdte meg szamaritánus tevékenységét, de már az első hetekben tapasztalnia kellett, hogy mint laikus édes-keveset tehet a szegény szenvedő betegek lelkének megmentésére. Elhatározta tehát, hogy pappá lesz. Bár már harminckét éves volt, nem átallott odakuporogni az iskolapadba és a kis gyermekekkel együtt tanulni a latin nyelvtan szabályait.
Erős akaratával célt ért: két év múlva áldozópappá szentelték.
Kamil most a Piazza del Popolón fekvő Csodatevő Miasszonyunk (Santa Maria de’Miracoli) templomnál kezdte meg működését. A Szent Jakab-kórház protektorának, Cusani bíborosnak és Néri Szent Fülöpnek ismételt tiltakozása ellenére ide telepítette át betegápoló művét is és korábbi társai közül két ápolóval és egy áldozópappal itt egyesült először szerzetesi együttélésre (1584. szept. 8.).
Bár a rosszakarat és a viszonyok sanyarúsága sokféle módon megpróbálta az új intézményt és nem egyszer a teljes megsemmisülés örvényéig sodorta, Kamil egy hajszálnyira sem tért el a maga elé tűzött céltól és szívósságával rövidesen annyira felvirágoztatta a kicsiny testvérületet, hogy már egy esztendő múlva tágasabb helyiségről kellett gondoskodnia.
Ekkor Baratelli Pompeius nagylelkű adományából a város magasabb, áradástól mentes helyén szerzett magának és társainak újabb hajlékot. Sőt kevéssel utóbb a kórház betegeinek ápolása mellett az otthon fekvő súlyos betegek rendszeres látogatását is programba vette és főleg azon igyekezett, hogy töredelmes gyónással előkészítse őket a boldog kimúlásra.
A bárdolatlan, veszekedő katona egy nőnek gyöngédségével tudott végére járni a betegek minden szükségének. Velük sírt, velük imádkozott. Már akkor mondotta:
„A szeretet nem keresi a maga kényelmét. Meg kell sarkantyúzni testünket, ezt a rossz gebét, csak úgy üget majd. A jó katonának a csatában kell meghalnia, a jó hajósnak a tengeren, a jó betegápolónak a kórházban”.
Természetes, hogy ez a hősi szamaritánusmunka nem kerülte el az Egyház fejének figyelmét. V. Sixtus pápa rendkívül elismerő szavak kíséretében már 1586 március 18-án megerősítette az új kongregációt, melynek tagjait ettől fogva a betegek szolgáinak (Ministri infirmorum) vagy a jó halál atyáinak (Patres agonizantes) kezdték nevezni.
Ugyanő 1586 június 16-án megengedte, hogy a testvérek fekete köpenyükön baloldalt vörös színű posztókeresztet viselhessenek. Ekkorra teljesedett Kamil hő vágya is: Colonna hercegnő közbenjárására megkapta a Szent Magdolna-templomot és melléje egy nagyobb házat, mely ettől fogva középpontja lett a nagyra hivatott intézménynek.
A legmagasabb helyről jövő elismerés csak újabb ösztönzésül szolgált Kamilnak és társainak. Mikor 1588-ban a Bájéban állomásozó spanyol tengerészek közt pestis ütött ki, ők habozás nélkül odairányozták lépteiket. És amikor 1590 elején magában az Örökvárosban jelentkezett a szörnyű dögvész, Kamil fájós lábával rögtön ott termett és a Szent Szixtusról nevezett kórházban a hősiességnek valóságos csodáit vitte végbe.
Mikor nyolc társa közül ötöt elragadott a halál, ő a megmaradt hárommal végezte ugyanazt a munkát, amelynek előbb kilencen is csak nagy üggyel-bajjal tudtak megfelelni. E páratlan önfeláldozásra XIV. Gergely pápa 1591 szeptember 21-én ünnepélyes fogadalmú renddé avatta a társulatot és megengedte, hogy tagjai külön fogadalommal kötelezzék magukat a fertőzőbetegek ápolására.
Ekkor a jó halál atyáinak áldásos tevékenysége már messze túlterjedt Rómán. A nápolyi megtelepedést hamarosan követte a nólai, milánói, genovai, bolognai, firenzei, ferrarai, mantovai, messinai, palermói stb. kórházak megalapítása.
Sőt nemsokára Olaszország határain túl is híre kelt a rendnek. Mikor ugyanis VIII. Kelemen pápa 1595-ben unokaöccsének, Aldobrandini Ferenc hercegnek vezetésével mintegy tízezer főnyi segédhadat küldött a magyarországi török háború céljára, e sereg kötelékében nyolc kamiliánus atya egészen Esztergom faláig előrenyomult s derekasan kivette a részét az ősi Magyar Sion visszavívásából.
Mindeme munka éltető lelke mindig maga Kamil volt; mindig ő járt elöl jó példával. Mikor Rómában 1596 nyarán újabb járvány ütötte fel fejét, a felebaráti szeretet másik nagy hősével, a spanyol Kalazanci Szent Józseffel versenyt rótta a szegény szenvedők hajlékait.
Nem csoda, hogy ez a megfeszített munka, melyet állandó lábfájása is súlyosbított, lassanként felőrölte a szent életerejét. Negyven esztendeig hordozta lábának nyílt sebét, tíz évig kínzó kőbántalmak gyötörték. Bűnbánó lelke ezeket „Isten irgalmasságainak” nevezte.
Ezért 1607 október 2-án V. Pál pápa beleegyezésével lemondott rendje vezetéséről, de a munkából továbbra is emberül kivette a részét. Még élete utolsó idejében is ágyról-ágyra vonszolta fáradt testét, hogy személyesen nézzen utána a betegek ellátásának.
Közben ajkáról szünet nélkül áradtak a vigasztalás igéi. Olyan bensőséggel és meggyőző erővel szólott, hogy szavainak senki sem tudott ellenállni. Legkedvesebb beszédtárgya Isten könyörülő szeretete volt. Azt tartotta, hogy amely szentbeszédből hiányzik az isteni irgalomra való utalás, olyan, mint a gyűrű, melyből hiányzik a drágakő.
Kedves betegei közt érte utol a halál is 1614 július 14-én. Holttestét a neki oly kedves Mária Magdolna-templom főoltára közelében helyezték örök nyugalomra. Mivel azonban sírjánál nemsokára több nyilvánvaló csoda történt, később az oltár alatt kerestek számára új helyet.
A csodák hatása alatt XIV. Benedek pápa 1742-ben boldoggá, négy évvel rá pedig szentté avatta a felebaráti szeretet nagy hősét. XIII. Leó 1886-ban Istenes Szent Jánossal, az irgalmasrend alapítójával egyetemben a betegek és kórházak patrónusának jelentette ki őt és elrendelte, hogy neve felvétessék a haldoklók litániájába.
Szent Kamill irgalmas szeretetének ma is beszédes bizonysága rendje, mely a 17. század folyamán az egész katolikus világban nagy mértékben elterjedt. 1718-ban nálunk, Magyarországon is gyökeret vert Győrött. Tagjai Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Peruban ma is ugyanolyan szeretettel gyámolítják a halálra váló betegeket, mint annak idején szeretett mesterük tette.
Ő a betegekben az Üdvözítőt tisztelte. Egyszer egy beteg azt mondta neki:
„Kérem, Atyám, legyen szíves, igazítsa meg ágyamat.”
Erre ő: „Mit? Ön kér engem? Nem tudja, hogy parancsolnia kell? Hisz szolgája vagyok?”
Ó – sóhajtott föl gyakran – bárcsak ezekből a szegény teremtésekből egyetlen sóhaj vagy áldás mellém szegülne halálom óráján! Bőségesen és fölségesen teljesült ez az óhaja.
Neki különös értelemben mondotta az Üdvözítő:
„Mezítelen voltam és ruháztatok engem; beteg és meglátogattatok engem” (Máté 25,36).
Állítólag mielőtt Kamilló megszületett volna, az édesanyjának álma volt. Látott egy nagy csapat fiú élén valakit, aki messze kiemelkedett a többi közül, s az összes fiúnak piros kereszt volt a mellén. Így azt remélte, hogy fia fog születni, akiből egyszer majd híres keresztes vitéz vagy szerzetes, sőt szent lesz. Jóllehet eleinte nem sok remény volt rá, az álom mégis valóra vált:
1595-ben lehetett először vörös keresztet látni a törökök elleni hadjárat alkalmával az egyik csatatéren, mégpedig nem a harcra buzdítás, hanem az életmentés szolgálatában. Kamilló nyolc társa is hadba vonult, és mindkét tábor sebesültjeit ápolták.
Egy alkalommal a pápa meglátogatta a Szentlélek-kórházat, ahol Kamilló a legszívesebben dolgozott. Amikor megérkezett, szemrehányást tettek Kamillónak, amiért abban a köpenyben fogadta, amelyben a betegeket is ápolta. Erre ő így válaszolt:
„Hogyan? Amikor magával Krisztussal vagyok elfoglalva (a betegeire gondolt!), akkor miért öltöznék át a helytartója tiszteletére?”
Kamilló szeretete és áldozatkészsége nem ismert határokat: egyaránt gondja volt a bűnözőkre, a csavargókra, a szegényekre és a társadalom legkülönfélébb kitagadottjaira.
Buzgalmában tette ezt a számunkra furcsán hangzó kijelentést:
„Ha nem volnának szegények, ki kellene ásni a közepéig a földet, hogy találjunk néhányat!”
Egy nap úgy déltájban megjelent a szakács, és közölte, hogy nem tud főzni, mert a házban nincs semmi ehető.
„Azért csak csengess ebédre – mondta Kamilló –, majd segít az Isten.”
Alighogy kiejtette ezeket a szavakat, megállt a kapu előtt egy szekér, tele finom liszttel – egy jótevőjük küldte. Gyorsan nekiálltak sütni, és – ha kicsit késve is – asztalhoz ülhettek.
Istenünk, ki Szent Kamill áldozópapodat a betegek rendkívüli szeretetének kegyelmével ékesítetted, kérünk, érdemeiért áraszd szívünkbe szereteted lelkét, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk, és halálunk óráján biztonsággal költözhessünk Hozzád!
Szent Szimforóza és hét vértanú fia
Szent Szimforóza Getálius vértanúnak az özvegye volt. Mikor özvegységre jutott, Tivoliban fekvő birtokára költözött hét fiával együtt. Azelőtt Gábiban laktak s házuk mindig menedékhelye volt a keresztényeknek. Sőt Getúlius – egyébként császári katonatiszt – legbuzgóbb terjesztője volt az evangéliumnak. Ez okozta vesztét. Mikor Hadrián császár tudomására jutott, hogy egyik főtisztje a keresztényeknek vezető embere, kivégeztette.
Szimforózát nem ejtette kétségbe férje halála, csak magasabbra szította Isten szent szeretetét lelkében. Ő is a vértanúság koronájára vágyott, de az idő eléggé békességes volt. Hadrián nem akarta folytatni elődjének kegyetlenségeit.
A szent özvegy tehát a keresztény szeretet gyakorlásával készült a halálra; nagy vagyona mindig rendelkezésére állt a szegényeknek. Reménykedése ellenére mégis sikerült elnyernie a vértanúságot hét fiával együtt (135 körül).
A császár éppen Tivoliban építtetett magának egy palotát. Nagy ünnepélyességgel akarta felavatni. A pogány papok ezt az alkalmat használták fel Szimforóza ellen. Azt üzenték a császárnak, hogy az istenek nem adnak jóslatot, csak panaszkodnak Szimforóza és fiai imádságai miatt. De ha a császár kényszeríti őket, hogy nyilvánosan áldozzanak az isteneknek, minden kívánságát teljesítik.
A császár erre maga elé idézte az özvegyet: Először barátságosan próbálkozott. De Szimforóza azt válaszolta:
– Férjem, Getúlius és testvére, Amancius hű katonáid voltak. Mégsem áldoztak az isteneknek, inkább vállalták a kínokat Jézus nevéért. Az igaz hit megvallásáért haltak meg. Bátor harcosok voltak; győztek isteneid fölött. Hóhéraid megölték ugyan őket, s ez gyalázat a világ szemében, de most az égben, az angyalok között élvezik győzelmüket a halhatatlanság királyának örömeiben.
Erre már haragosan válaszolt a császár:
– A halhatatlan istenekre! Vagy áldoztok, vagy valamennyien meghaltok!
A vértanú özvegyét nem tudta megijeszteni.
– Örülök a szerencsének, hogy fiaimmal együtt Istenem kedvéért áldozat lehetek.
– Gondold meg, hogy megesküdtem – mondta a császár. De Szimforózának nem volt meggondolnivalója.
– Azt hiszed, megijedek fenyegetéseidtől? Nem! Mindnyájan az után a békesség után vágyódunk, amiben most Getúlius van, akit te ölettél meg hitéért.
Ekkor Herkules templomába vitték. Talán az oltár előtt mégis sikerül megtörni ellenállását. Mikor ott sem volt hajlandó áldozni, ütlegelni kezdték, majd hajánál fogva felkötötték. Végül nehéz követ kötve a nyakába, vízbe fojtották.
Másnap fiaira került a sor. Mind a hét megmutatta, milyen nemzetségből való. Hét oszlop várt rájuk Herkules temploma előtt.
Az oszlophoz kötözve kínozták őket, de minden kínzás megtört állhatatosságukon. Kivégezték hát őket is.
Kreszcenciusnak nyakát szúrták keresztül, Juliánusnak a mellét.
Tőrrel, dárdával, karddal végeztek Nemezissel, Primitívvel, Jusztinnal és Sztakteussal. A legkisebbet, Eugéniust, kettévágták.
Testüket a császár parancsára egy gödörbe dobták.
Később Rómába kerültek, Szent Mihály templomába.
Himnusz Vértanúkért
A Krisztus örök örömét
s a vértanúk győzelmeit
illőn dicsérje énekünk
dalos lélekkel, boldogan.
Az egyházak vezérei,
csatáink győztes hősei,
mennyország harcos csapata,
e föld valódi fényei.
Világ félelmén győztesek:
a testi kínt ők megvetik
és szent halál jutalmaként
a boldog fény lesz otthonuk.
Őrült kínzóik keze közt
vergődve ontják vérüket,
de állnak rendületlenül
várják az örök életet.
A szentek töretlen hite,
az el nem lankadó remény
s a tökéletes szeretet
legyőzi a világ urát.
Az Atya fénye itt ragyog,
itt győz a Lélek ihlete,
ujjong a Fiú ereje
s a menny örömmel eltelik. Amen.
Felajánló ima Szent Antalhoz
Szent Antal, hű pártfogója mindazoknak,akik téged szeretnek és tisztelnek, te tudod, hogy szeretlek és pártfogásodba nagy bizalmat helyezek. Mivel nagy gyarlóságom mellett az élet sok veszélyén szerencsésen átvergődni alig remélhetek: tehozzád fordulok és kérem segítségedet.
Hogy annál biztosabban megnyerhessem és védelmed alatt minden rossztól, de főkép minden bűntől egész életemben megmeneküljek, megújítom a szeretetnek azt a kötelékét, amely eddig is hozzád fűzött, s a mindenható Isten színe előtt, szent őrzőangyalom jelenlétében ünnepélyesen mindenkorra védőszentemmé és pártfogómmá választalak.
Amennyiben Isten szeretetével nem ellenkezik, fölajánlom magam szolgálatodra, és ígérem, hogy egész életemben iparkodom kedvedben járni és tiszteletedet imámmal és a te szent példád követésével előmozdítani.
Fogadj, ó kedves Szent, pártfogásodba és vezérelj engem Isten dicsőségére és lelkem üdvére.
Kössünk egymással soha meg nem szakadó szövetséget. Számíts engem ezentúl barátaid közé, és kérjed Istent, hogy tegyen méltóvá szeretetedre.
Siess segítségemre főkép halálom óráján, és védelmezz meg a gonosz lélek támadásai ellen, hogy a kárhozattól megmeneküljek, s veled és minden szenttel egyetemben, Istent örökké áldhassam és magasztalhassam. Amen
Imádság a Szent Őrzőangyalhoz
Szent őrangyalom, én hű barátom és földi zarándoklásom társa, kit a mennyei Atya oltalmamra küldött! Hálát adok neked minden irántam tanúsított szeretetedért és gondviselésedért, amellyel üdvösségem fölött őrködsz.
Kérlek téged, légy segítőm és közbenjáróm Isten trónja előtt.
Oltalmazz meg minden testi és lelki veszedelemtől; védj engem üdvösségem ellenségei ellen, nyerd meg nekem azt a kegyelmet, hogy Isten színe előtt mindig félelem és rettegés között munkáljam üdvösségemet; tégy éberré a veszélyekben, okossá a kísértésekben, hogy soha bűnbe ne essem.
Segíts munkámban; őrizz utamban és nyugalmamban; bátoríts küzdelmeimben; koronázz meg győzelmemben; örülj örömemben, mikor tebenned örvendezem; szánd meg bajaimat; vigasztalj meg szenvedéseimben, de főképen oltalmazz életem végküzdelmében, és vezesd lelkemet az ő Istenéhez, Teremtőjéhez és végcéljához. Amen.