a) A Szent Szűz ez állapotában a bensőségnek s elmélyedésnek titka. Magában hordja a misztériumot; tudja, hogy van; tudja, hogy Isten benne van, de az Urat ő sem látta, s csak jelei s angyalai imbolyognak körülötte; érteni őt nem lehet, csak hinni.
Ó titokzatos, szent világ! Lelkünk is terhes Istentől: Isten van bennünk, a mennyország, a kegyelem. az örök élet. Mindezt hordozzuk magunkban, de nem látjuk. Se baj; pesszimisták, hitetlenek mégsem lehetünk; mert ha az Urat nem is látjuk, mindenhonnan a szellemi világ nyomai ragyognak felénk. Angyalok járnak körülöttünk… virágok fakadnak s gyermekek születnek; misztériumban élünk; megoldása e problémának az, hogy hiszünk! E reflexióval kell gyakran tevékenységre s örömre hangolni kedvetlenségünket.
b) A természet nyílik áprilisban, s az édesanya szíve vágyik gyermeke után, mint örömének tavasza után. A Szent Szűz is mondta: „Ki adja azt nekem, hogy… megcsókoljalak, (Én. 8,1), s mondta azt mennyei szenvedéllyel. Vágyott utána! Vannak beteges vágyak, vannak tehetetlen s épúgy egészséges, termékeny vágyak. Krisztust akarta adni nekünk. Nem maradhatott meddő. Minden léleknek és életnek szülnie kell tettet, sok tettet. A tett az édes, a szó a mostoha gyermek. Mi volna a természetből, ha meddő volna, s mi lesz a kegyelemből, ha nem szül szép, meleg, nemes, erős életet? A kegyelem cselekedetei szükségesek az élethez!