a) „Eljegyezve lévén az ő anyja Mária Józsefnek, mielőtt egybekelének, úgy találtaték, hogy méhében fogant a Szentlélektől” (Máté 1,18). A karácsonyi misztériumnak édességében ez a keserű csepp, a színpompás tulipánnak ez a sötét foltja, József gyötrődése, bánkódása, a félreértés, a megnemértés. Mily különös: József kínja a legédesebb Szűz; tövises neki a legaranyosabb rózsaszál. Nem érti. – Mint ahogy az Alpesek kövei sima kavicsokká lapulnak, úgy surlódnak egymáson az emberek is; a legjobbak is néha szegletesek vagy érdesek; el kell egymást viselnünk; hiszen én nem vagyok te, sem ő; s mivel más vagyok, hát máskép is teszek, elütően; bizony néha ütően.
b) „József pedig, az ő férje, igaz lévén és nem akarván őt hírbe hozni, titkon akarta őt elbocsátani.” József szenved s tűr, de nem hamarkodik. Szűz Mária meg hallgat s bízik. Ezek passzív lelkületek, melyek az Istenre, a segítőre utalnak; az is tényező; bizony „az is”. Akárhányszor nem rajtunk múlik az állapotokon változtatni, s akkor is az Isten szent akaratát kell tekintenünk s teljesítenünk.
c) „Mikor pedig erről gondolkodott, íme az Úr angyala megjelenék neki álmában, mondván: József, Dávid fia, ne félj elvenni Máriát, a te feleségedet; mert ami ő benne fogantatott, a Szentlélektől vagyon.” S íme az angyal leszáll s meginti Józsefet álmában, – a felvilágosítás, az enyhítés, a vigasz, a kiegyenlítés angyala. Ez angyalhoz kell fordulnunk, ha a vigasz s a felvilágosítás késik, s kérni segítségét. Ne avasodjunk bele kelletlen érzésekbe, ne rögzítsük egyre csak éjféli oldalát életünknek; ez a helytelen szempont elszegényíti a lelket. Emelkedjünk ki a bénító behatásokból s ne csüggedjünk.