a) „És beméne Zakariás házába s köszönté Erzsébetet. És lőn, amint hallotta Erzsébet Mária köszöntését, repese méhében a magzat, és betelék Erzsébet Szentlélekkel” (Luk. 1,40). Mint a nap kelte, olyan a Szent Szűz érkezése. Jön, siet, szíve dobog; a Magnificat már hangzik lelkében. Nézi lélekkel a kanyargó út szélén a virágot, az olajfát, a tamariszkust; most belép a házba s üdvözli Erzsébetet, – szava, mint az ezüstharang; ily édes üdvözlet még nem hangzott Hebronban. E szózattól tisztul meg János, telik el Szentlélekkel Erzsébet. Ime az Isten illetései. Lelke tisztít s eltölt s a Szent Szűz által közli kegyelmeit; ő vezet közelebb Istenhez, hogy elteljünk s énekeljünk. De van ott valaki, aki még nem beszél, aki néma s félrevonultan áll; ez Zakariás, neki még nem jött meg ideje. – Az életnek csomói, nehézségei, árnyai a kegyelemben is megvannak s nem tünnek el mindjárt. Néha már győzünk egy irányban, de más tekintetben még nyögünk. Tűrj és várj. Van homály a fény mellett, van némaság ének mellett; az ne zavarjon.
b) „És nagy szóval fölkiálta és mondá: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. És honnét vagyon az nekem, hogy az én Uram anyja jöjjön hozzám?” A Szent Szűz csengő hangú köszöntését Erzsébet alázattal viszonozza, mintha riasztaná Mária méltósága, de már a következő percben kitör belőle: boldog vagy, boldog vagy, aki hittél. Nem vagyok ugyan méltó, hogy hozzám jöjj, de engedd meg, hogy hozzátegyem: örülök, hogy itt vagy, maradj itt, ne menj el. – Az érdemet, a jogot, méltó voltunkat Istennel szemben nem lehet tekintenünk, hiszen létünk, éltünk, képességünk, érdemünk, mindenünk vele szemben tiszta kegyelem. E napsugárban fürdöm én, nem akarok mást.
c) „Beteljesednek mindazok, mik neked mondattak az Úrtól!” Aki hisz, az megvalósít; annak gondolatai tavaszi erők, életcsírák, s azok kihajtanak. A praktikus ideálok nem theóriák, hanem valósuló hatalmak. Boldog, ki hiszed, hogy Isten el nem hagy, hogy legyőzöd kísértéseidet, hogy közel az Úr – hogy Isten gyermeke vagy – hogy itt jelen van; beteljesedik. A valóságot nem azáltal bírjuk, hogy látjuk, hanem hogy tesszük. Az intellektualizmus az ő halálthozó illúzióival ott lappang az új filozófiában, mely szerint a fogalom a dolog, az élet fogalma az élet maga; szó sincs róla. „Fac et videbis”; a tettől nyílik meg szemed.