„Ha az Úr szólít, indulj a hívásra!”
SZENT PÁL Ciliciában, Tarsus városában született Kr. e. 10 táján, Benjámin törzséhez tartozott, eredeti zsidó neve Saul volt. Születésétől római állampolgár volt, igen jó görög nevelést kapott, ami nyelvében és stílusában mutatkozik meg. Gamaliel rabbi iskolájában igen komoly vallási nevelést kapott, farizeus lett. Szenvedélyes, tüzes lélek volt. Vallási eszményeihez mindég őszintén ragaszkodott, akár eretnekeket üldözött, akár az evangéliumot hirdette.
Saul tanú volt 36-ban István diakónus megkövezésében, majd elkeseredett üldözőjévé vált a keresztényeknek. A damaszkuszi úton Krisztus megjelent neki és kijelölte Saul különleges szerepét a pogányok megtérítésében. Megtérése után egy ideig Arábiában tartózkodott, majd Damaszkuszba ment, és akkor már prédikált. 39 táján Jeruzsálembe ment, utána első apostoli útján körbe járt tanítva. Ezen az úton vette fel a görög-római Pál nevet. Nem ismert fáradságot, szenvedést, ha dolgoznia kellett.
49-ben ismét Jeruzsálembe ment Pál, részt vett a Jeruzsálemi-zsinaton, ahol az ő ösztönzésére elhatározták, hogy a pogányságból megtért keresztényeket nem kötelezik a Mózesi törvények. Még két apostoli útja volt, melyeken sok levelet írt a különböző egyházközségeknek. Tudta, hogy az üldözés miatt ő a legutolsó, de azt is, hogy különösen kiválasztott.
58-ban Jeruzsálemben letartóztatták, Rómába került, mert Pál a császárhoz fellebbezett. 63-ban felmentették, kiszabadult. Lehet, hogy Spanyolországban ekkor járt, valószínűleg járt még egyszer Keleten is. Régi hagyomány szerint valószínűleg Görögországban elfogták, hetedszer is fogságba kerül, Rómába szállították. Ez a fogság 67 táján vértanúsággal végződött: lefejezték az osztiai úton.
SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE ~ PÁL FORDULÁSA LEGENDÁJA
A népek szent apostolának életéről, aki „Isten kiválasztott eszközeként” szóval és tettel utat tört az evangéliumnak a világban, megrendítő tájékoztatást adnak levelei és az Apostolok Cselekedetei.
Kövessük ennek a Krisztus követésében magát fölemésztő életnek a nyomát.
Az átváltozás órájáról, amikor Saulból Pál lett, drámai leírást ad Szent Lukács:
Amikor Saulnak kimerítő lovaglás után kevéssel dél előtt a távolban feltűntek Damaszkusz tornyai, ‘az égből egyszerre nagy fényesség vette körül.
Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá:
„Saul, Saul, miért üldözöl?”
Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?”
Az folytatta: „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”!
Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva.- „Itt három napig imádkozott és töprengett!”
Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét.
Ezután megnyíltak szemei és látott.
Pál fölemészti magát „az ige terjesztésében”
A gyenge és beteges ember mintegy hatezer, fáradságosan megjárt kilométer után végigtekint az Úr keresztútjának követésében eltelt életén, és így könnyít szíve terhén:
„Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünket. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig.
– Krisztus szolgái mások? Én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben.
Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam életveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton.
Veszélyben forogtam a folyóvizeken, veszélyben a pogányok között; veszélyben városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam, gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam, és nem volt mit fölvennem…”
„Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”
Korintusiaknak írt I. levél 15. fejezet 50-58.
A végső állapot.
„Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.
Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk.
Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált.
Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.
Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.” (1Kor.15;50-58)
Szent Pál apostol megtérése ugyanabban az évben történt, amikor Krisztus kínhalált szenvedett és Szent Istvánt megkövezték. Nem egy naptári évben, hanem egy év leforgása alatt: Krisztus március 25-én szenvedett kínhalált, Szent Istvánt ugyanazon év augusztus 3-án kövezték meg, Pál pedig január 25-én tért meg.
Három okát adhatjuk annak, hogy Pál megtérését miért ünnepeljük meg más szenteknél inkább.
Először a példa miatt, hogy bármily nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott.
Másodszor az öröm miatt, mert amekkora gyásza volt az Egyháznak az üldözésben, oly nagy lett öröme Pál megtérésében.
Harmadszor a csoda miatt, amit az Úr cselekedett ővele, midőn legvadabb üldözőjéből leghűségesebb hirdetőjévé tette.
Szent Pál, az üldözőből Krisztus tanújává válik, és egész életét a megismert örömhír hirdetésének szenteli. Kitartásával és lelkesedésével akarok én is hirdetője lenni Jézus örömhírének.
„Istenünk, te Szent Pál apostol igehirdetésével az egész világot tanítottad. Megtérésének mai szent ünnepen kérünk, segíts, hogy példáját követve tanúságot tegyünk igazságodról a világban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.” Amen
Urunk, Jézus Krisztus!
Te mindannyiunkat meghívsz arra, hogy apostolaid, küldötteid legyünk a világban. Azt kéred tőlünk, hogy hirdessük evangéliumodat és tanúságot tegyünk rólad. Apostoli küldetésünket nem egyedül, hanem közösségben kell teljesítenünk, valódi szeretetközösségben Krisztussal, az Egyházzal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.
Az Úr Jézusról való tanúskodás, a szeretetben való vezetés egyszerre jár szenvedéssel és örömmel. A dicsőség koronáját azonban egyedül csak az Úrtól szabad várnunk, senki mástól, mert ő maga a mi dicsőségünk. Ha visszavárnánk a ránk bízottaktól a nekik adott szeretetet, ezzel zárt rendszert alkotnánk, amely Isten nélkül is működne ideig-óráig, de közben a köztünk áramló szeretetbe belelopakodna az önzés és a világ szelleme. Nekünk azonban a forrásból, Isten szeretetéből kell merítenünk az élet vizét, s ezt a bennünk szétáradó, túlcsorduló életet kell szívünkön át továbbadnunk azok szívébe, akik ránk vannak bízva, hogy az ő szívükből megint csak áradjon tovább.
Urunk Jézus, apostolod figyelmeztet minket:
„Viseljétek gondját a rátok bízottaknak, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból, Isten szerint.”
Mi azonban oly állhatatlanok és gyöngék vagyunk, hogy legtöbbször a magunk változó hangulatait, érzelmeit követjük, s amit a kezdet kezdetén önként vállaltunk, az egy idő után kezd számunkra teherré és kényszerűséggé válni.
Újítsd meg, kérünk, szívünkben az odaadás lelkületét, s engedd, hogy az elmélkedés perceiben, óráiban alászállva abba a mélységbe, ahol senki más nincs, csak Te és a mi lelkünk, a Veled való bensőséges, boldogító szeretetkapcsolatba beburkolva lássuk azokat, akiket ránk bíztál, és így visszatérve hozzájuk ismét önként, örömmel, szeretetből tudjuk hordozni őket és gondoskodni róluk.
Mindenható Istenünk, te Péter apostol hitvallásával sziklaalapra állítottál minket.
Segíts, hogy rendületlenül helytálljunk minden viszontagságban.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Istenünk, ki Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepével ajándékoztál meg minket, kérünk, segítsd Egyházadat, hogy mindenben kövesse azok tanítását, akik ott álltak kereszténységünk kezdeténél!
SZENT PÁL SZERETET HIMNUSZA
„Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra!
Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 12,30–13,13)
A DAMASZKUSZI ÚT…
Én nem tudhatom azt, hogy neked mi fáj,
s kinok közt a lelked amig zokogni jár,
imádságok között is kétségbeesve,
panaszkodó szájjal kitérőt keresve,
lelkedre hány bánatnak sötét árnyéka nyúlt.
– Én nem tudom, neked milyen volt a damaszkuszi út?
Én nem tudom, téged milyen vihar tépett,
én nem tudom, tőled mit vett el az élet,
hány csata volt nyert, és hány volt a vesztett,
ki tett a válladra keresztre keresztet,
az élet rózsás pirja arcodon miért fakult?
– Én nem tudom, neked milyen volt a damaszkuszi út?
Én nem tudom, neked ki ácsolt keresztet,
nekem testvér, hitves, akiket szeretek.
Minden keresztek közt a legnehezebbeket.
S mig én a keresztet roskadozva vittem,
gúnyt és kacagást hallottam mögöttem.
Szememből értük a fájdalom könnye hullt.
– Testvér! Nekem ez volt a damaszkuszi út!
S mikor a lábam tétovázva lépett,
szemem elsötétült, csak könnyeim égtek,
túl a kinlódások nagy,sötét hegyén,
túl a csalódások, könnyek éjjelén,
a gyötrődések sok, nehéz során:
megláttam Krisztust fenn a Golgotán!
Szólt nekem is, mint Pálnak, ugyanúgy.
– Testvér! Hozzá vitt a damaszkuszi út!
ÁMEN!