„Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.”
„Az üldözésből erőt kell meríteni a békésebb időszakra!
Ez igaz a bántásokra, szeretetlenségekre is.”
Szent Ireneusz 130 körül született, görög származású keresztény volt. Széleskörű szellemi képzést kapott már ifjú korában és a szmirnai Szent Polikárp püspök tanítványa volt – aki viszont Jézus szeretett apostolánál, Szent Jánosánál tanulhatott.
Iréneusz az volt, amit görög neve jelent: a békesség embere. A béke a keresztények számára kezdettôl fogva annak az üdvösségnek a foglalata, amit Krisztus hozott. Iréneusz egész élete folyamán a béke helyreállítása és megerôsítése érdekében dolgozott, ennek szentelte minden erejét. A békesség szeretete és a békítés képessége nyilvánvalóan egészen személyes karizmája volt.
Az Egyház békéjéért és egységéért folytatott szüntelen küzdelem tette életét gazdaggá, s állított neki örökké áldott emléket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Iréneusz gyönge, ,,minden áron való békességet” akart. Ellenkezőleg! Férfias harcot folytatott mindazokkal szemben, akik az Egyház békéjét veszélyeztették vagy megrendítették.
A béke szolgálatában cáfolta korának tévedéseit, és igazi teremtői tett gyanánt elsőként hagyott ránk egységes keresztény tanítást.
Ezzel a keresztény teológia elismert megalapítója, és ,,a katolikus dogmatika atyja” lett.
Iréneusz azon kisázsiai keresztény közösségek egyikéből származott, amelyekben az apostolok munkájának emléke különös elevenséggel élt, és hűségesen ápolták is azt. Születésénél fogva görög volt és keresztény. Ifjúságától kezdve széles körű szellemi képzésben részesült. Ennek köszönhette a Szentírás és az őskeresztény irodalom ismeretén kívül bámulatos olvasottságát a kortárs filozófiában és irodalomban.
Ezenkívül abban a szerencsében volt része, hogy mint serdülő fiatalember az apostol-tanítvány, Polikárp püspök lábainál ülhetett, s szívébe fogadhatta tanítását, amint később erről maga tanúskodott. Polikárp személyisége oly mély benyomást gyakorolt Iréneuszra, hogy még idős korában is emlékezett e tiszteletreméltó püspök föllépésének és tevékenységének minden mozzanatára. Szó szerint idézni tudta Polikárp szavait János apostolról és a Jézus környezetébe tartozó más férfiakkal való találkozásairól.
Férfikorában Dél-Galliában, Lugdunum (Lyon) városában találjuk Iréneuszt. Presbitere volt egy kisázsiai kivándorlókból álló egyházközségnek, akik azért telepedtek ott le, hogy továbbépítsék a római birodalom keleti és nyugati tartományai között már régen fennálló kereskedelmi kapcsolatokat. Lyon akkoriban fejlődött Gallia legnépesebb városává, melyben a keresztények Potheinosz püspökük vezetésével meglehetősen elszigetelten éltek.
A bevándorlóknak Iréneusz az ő testvéri közösségükben készített maradandó működési teret. Hamarosan ki kellett állnia papi munkájának tűzpróbáját is. 177- ben ugyanis Lyon bennszülött lakossága szenvedélyes gyűlölettel üldözni kezdte a keresztényeket. Potheinosz püspököt és közösségének több tagját bebörtönözték és szörnyű módon megkínozták.
Iréneuszra hárult a törődés a foglyokkal és annak biztosítása, hogy kapcsolatot tarthassanak egyházközségükkel. Hogy mekkora bizalmat élvezett, kivehetjük a következőkből: Egy napon Potheinosz püspök a többi fogolytársával egyetértésben Eleutherius pápához küldte ôt követségbe. Az volt a feladata, hogy Krisztus vértanújelölt hitvallóinak nevében szelídebb eljárásra bírja a pápát a kisázsiai montanistákkal szemben, akiknek hibája tulajdonképpen csak szenvedélyes fanatizmusuk volt. Küldetését Iréneusz sikerrel fejezte be.
Római küldetésének köszönhető, hogy Iréneusz nem osztozott püspökének és többi bebörtönzött lyoni testvérének és nővérének sorsában, kik az ő távolléte alatt mindannyian vértanúhalált szenvedtek. A nyolcvan éves Potheinosz püspököt nyilvános kihallgatása alkalmával oly súlyosan bántalmazták, hogy két nappal később meghalt. A tekintélyes Vettius Epagathus (aki a keresztények védelmére jelentkezett, s azonnal letartóztatták), Vienne-i Sanctus diakónus, az éppen megkeresztelt Maturus, Alexander orvos, a hős Blandina rabszolganő, a tizenöt éves bátor Ponticus, Pergamoni Attalus („aki mindig oszlopa és támasza volt a testvéreknek”) és a lyoni egyházközség más tagjai, összesen negyvennyolcan, iszonyú kínzások után az amfiteátrumban haltak meg egy népünnepély alkalmával.
Amikor Iréneusz visszatért Rómából, elárvult és megfogyatkozott egyházközséget talált, amely most őt, „Krisztus szövetségének” általánosan tisztelt és szeretett, buzgó apostolát választotta püspökévé. Az üldözési hullám közben némileg alábbhagyott, ezért Iréneusz felelősségteljes hivatalát bizonyos mértékig akadálytalanul láthatta el. A következő években mégis állandó kísérője volt a gond és az aggodalom, hogy váratlanul ismét kitörhet egy letartóztatási hullám.
Püspöki tevékenységéről kevés hírünk van. Minden jel arra mutat, hogy nem elégedett meg egyházközségének vezetésével, hanem buzgón fáradozott Gallia további misszionálásán, s hithirdetőket küldött az ország különböző részeibe. Addig Dél-Gallia nehezen hajlott a megtérésre, most egymás után keresztény közösségek támadtak Tours-ban, Chálons-ban és Autunben, és valószínűleg Besançonban, Dijonban és Langres-ban is virágozni kezdett a keresztény élet. A lyoni vértanúk vére nyilvánvalóan nem hullott hiába. Szent magvetés gyanánt ezerszeres termést hozott a gall kereszténységben, amely Iréneusz püspöksége alatt pompásan felvirágzott.
Mintegy tizennégy évvel az Eleutherius pápához történt küldetése után Iréneusz még egyszer békekövetként lépett föl a pápa és a kisázsiai egyházközségek közt.
Victor pápa ugyanis a húsvét ideje fölött támadt vitában ki akarta zárni a kisázsiai püspököket az egyetemes Egyházból, mivel „eretnek módon eltérnek a közösségtől és az Egyháztól”.
Ekkor Iréneusz „a kormányzása alatt álló gall testvérek nevében” írást intézett Victor pápához, melyben tisztelettel és nyomatékosan kérte, hogy „ne zárja ki Isten egyházait, amelyek az ősi, áthagyományozott szokásokhoz ragaszkodnak”, hanem „lépjen föl a béke, az egység és a szeretet érdekében”.
Euszébiosz ezzel kapcsolatban megjegyzi Egyháztörténetében (V. 24), hogy Iréneusz ezúttal igazi békeszerzőként viselkedett, méltón a nevéhez. A közvetítő fáradozásait ezúttal is siker koronázta: a vitatkozó felek véglegesen kibékültek.
A püspök – felelőssége tudatában – új feladatra vállalkozott, amikor gall egyházmegyéjében is megjelentek és nagy károkat okoztak a terjeszkedő gnosztikus tévtanok. Egy barátja tájékoztatást kért ezekről az úgynevezett gnosztikusokról.
Ez adott alkalmat Iréneusznak, hogy terjedelmes művet írjon:
A hamis gnózis leleplezése és cáfolata (Adversus haereses) címmel. Megcáfolta azt a téves tanítást, hogy az anyag rossz, és az emberek csak megfelelő megvilágosodás és tudás segítségével nyerhetik el az üdvösséget. Az üdvösség nem a tanultság következménye, hanem Krisztus követéséből születik.
A szeretet tette Iréneuszt az Egyház egységének és békéjének szószólójává. A püspökök egysége – akik tanításukban egyöntetűen az apostolokra és Krisztusra visszamenő hagyományra támaszkodnak – az igehirdetés megbízhatóságának csalhatatlan jele volt számára. Szinte ujjongva mutat rá, hogy az Egyház ezt az összhangot „nagy gondossággal őrzi, mintha egyetlen házban lakna, és mintha csak egy szíve, egy lelke és egy szája volna”.
Iréneusz a keresztény hit egységégének benső okát is világosan fölismerte Krisztusban, aki „önmagában mindenkit és mindent egybefoglal”. Krisztus, akiért az egész teremtés van, velünk „jár az egész üdvösségtörténeten át”, köztünk és bennünk van, hogy megváltottainak közösségét egyre jobban egybefűzze.
Minden, amit Iréneusz írt, kizárólagosan a keresztény hit oktatásának szolgálatában állt. Jellemző rá, hogy nem akart mesteri szónoknak föltűnni, mert semmi mással nem törődött, csak a rábízott lelkek üdvösségével. Sajnos egyéb írásaiból csak egyetlen egy maradt ránk: az apostoli igehirdetés kifejtése, melyben a keresztény jóhír igazságát az ószövetségi ígéretekkel való belső összefüggésből mutatja ki.
Írásait már életében is mindenfelé olvasták és terjesztették. Az egyházatyák és régi írók elhalmozták dicséretekkel, s „Nyugat fényességének” nevezték. Mivel tökéletes igazságszeretetében sohasem mondott többet, mint amit megbízható forrásokból merített, állításai a mi kritikus korunkban is megállják a helyüket, és megőrizték időszerűségüket azok számára, akik hitbeli ismereteiket el akarják mélyíteni.
TANÍTÁSA
A legismertebb műve, „Az eretnekség ellen”, latinul „Adversus Haereses”, melyben alaposan elemzi és cáfolja korának főbb gnosztikus tanait. Akkor ugyanis a katolikus hitre komoly veszélyt jelentett az egyházra a gnoszticizmus, melynek legismertebb képviselői Markión és Valentinus voltak. Iraeneus velük vitatkozva fejti ki tanításait.
Az öt könyvből álló írás egyik lényege, hogy a láthatatlan Isten annyira szereti az emberiséget, hogy emberré lett. Iréneusz párhuzamot von Ádám, az első ember és Krisztus között.
A teremtés eredményeképpen szerinte nem egy tökéletes világ jött létre, hanem egy olyan, amelyben az embernek megadatott a lehetőség, hogy állandóan tökéletesítse magát. A bűnbeesés nem véletlenszerű dolog, és nem a Sátán diadala, hanem arra szolgált, hogy letörje Ádám büszkeségét és gőgjét, és a folyamatos önfejlesztésre késztesse.
Az Ószövetség kegyetlenkedései ezért a kezdetleges emberi természet velejárói voltak. Jézus megszületése ebben a fejlődési folyamatban segíti az emberiséget. Jézus emberré lett, és Isten a saját örökké való életében akarja az emberiséget részesíteni úgy, hogy az ellentmondással teli emberi természetünket ne törje össze. Ez minden képzeletet felülmúló beteljesedés lesz az Istennel való közösségben.
A dogmatika Atyjának is nevezik Iréneuszt. Erre az ad alapot, hogy felismerte, hogy a gnosztikusok tanításával szemben Krisztus igaz tanítása csak úgy védhető meg, illetve adható tovább, ha a tanítást egységes rendszerbe foglalják. Ő állította össze a katolikus egyházban használt szent iratok listáját, kánonját. Ennek alapjául azokat az írásokat használta föl, amelyeket mindegyik keresztény közösségben használtak. A helyi eltérések esetlegessége számára azt bizonyítja, hogy azok nem Jézustól származtak.Görögül és kelta nyelven is prédikált, így szerepe volt a gallok megtérítésében.
Sajnos semmi pontosat nem tudunk arról, hogyan végezte életét a béke és egység eme előharcosa. Egy tiszteletreméltó régi hagyomány szerint vértanúként halt meg egyházközségével együtt Septimius Severus császár idejében: egy nap császári parancsra katonák zárták körül a várost, minden keresztényt elfogtak és megöltek.
Súlyos bántalmazások után Iréneuszt is meggyilkolták. Úgy látszik, hogy már Jeromos is tudott erről, mert kifejezetten vértanúnak mondja a szent püspököt.
Tényszerű adatokat Tours-i Szent Gergely közöl Iréneusz püspök vértanúhaláláról.
Erre a hagyományra alapozva az Egyház vértanúnak tiszteli és ünnepli Iréneuszt.
A Jeromos-féle martirológium a 202. évben június 28-ra teszi Szent Iréneusz vértanúságát. A római kalendáriumba 1920-ban vették fel az ünnepét, június 28-ra, de 1960-ban Szent Péter és Pál vigíliája miatt áttették július 3-ra. 1969-ben, mivel a vigília megszűnt, visszakerült június 28-ra. *
Néhány, főleg a gondolkodására utaló vonást fel tudunk idézni ennek a 2. században élt teológusnak és békeszerzőnek az életéből, aki megkapta a „katolikus dogmatika atyja” és a „nyugati egyház fényessége” megtisztelő címet.
Egy ránk maradt levélrészletben Iréneusz visszaemlékezik ifjúságára, és ezt írja egyik barátjának:
„Láttalak téged, amikor még gyermek voltam, Polikárpnál. Jobban emlékszem az akkori időkre, mint arra, ami csak az imént történt. Mert amit az ember ifjúságában tapasztalt, lelkével növekszik, és megmarad vele egyesülten. A Szent Polikárppal való találkozás egész életére rányomta bélyegét. Ezt írja: ,,Szavait az Istentől kapott kegyelem révén akkoriban nagy buzgósággal fogadtam; nem papírra, hanem a szívembe írtam be azokat.”
Adversus haereses című munkája elején ezt írja a finom lelkű és igen tanult Iréneusz:
„Nem szoktam hozzá ugyan az íráshoz, és nincs gyakorlatom az írásművészetben – a szeretet mégis hajt engem.”
Azután kifejti, hogy Krisztus megváltó műve nem a tudomány közvetítésében áll, amely senkit sem tud boldogítani, hanem kizárólagosan az Üdvözítő önzetlen, szerető tettében, halálig menő önfeláldozásában. Iréneusz hangsúlyozza, hogy az Urat ebben kell követnünk, és hogy „jobb és hasznosabb dolog őszinte egyszerűségben keveset tudni és a szeretetben Istenhez közeledni, mint fölhalmozott tudásunkkal magunkat tanultaknak tartva istenkáromlásban és Isten ellenségeiként élni.”
Istenre és az Egyházra vonatkozó kijelentései olyan élőek, szívből jövőek, hogy még ma is megragadják az embert. Úgy tartotta, gyakran nevetni kellene az eretnekek ötletein, „a valóságban azonban sírni kell, ha látjuk, mennyire visszaélnek az igazság szentségével és nagyságával, ezzel a kimondhatatlan hatalommal.”
Iréneusz írta le az első pápanévsort Pétertől kezdve, s a maga korában koronatanúja a római püspök primátusának. Így hangzik a klasszikus megfogalmazás:
„A római egyházzal, sajátos rangja révén, minden egyháznak összhangban kell lennie.”
És mégis abban a vitában, amely a húsvét ünneplésének időpontja miatt föllángolt a római püspök és a keleti egyházak között, Iréneusz nem állt egyértelműen a pápa mellé. Keleten húsvétot az első tavaszi holdtölte napján – ezért gyakran hétköznap – ünnepelték, s a hagyományra hivatkoztak. Rómában (ugyanúgy, mint ma) az ünnepet az első tavaszi holdtöltét követő vasárnap tartották meg, és Viktor pápa is a hagyományra hivatkozott. Mivel a keleti egyházak nem akarták átvenni a római gyakorlatot, a pápa kizárta őket az Egyház közösségéből. Ekkor lépett színre Iréneusz.
Levelet írt Viktor pápának, és nyomatékosan kérte, hogy ne járjon el túlságosan szigorúan. Inkább hagyja, hogy a különbözőség megmaradjon, mint hogy az egyháznak egy része elszakadjon az egésztől. A pápa visszavonta a kiközösítést, és a keleti egyházak a 3. században önként átvették a húsvét római időpontját.
Egy régi kézirat elbeszéli, hogyan nevezte meg Iréneusz nem sokkal vértanúsága előtt utódjaként Zakariás papot. Mindketten végigimádkoztak egy éjszakát. Akkor megjelent az Úr angyala, és fölszólította Iréneuszt: gondoskodjék róla, hogy Zakariás az üldözők elől elrejtőzzék, mert neki kell a jövőben az ő munkáját folytatnia, számára pedig hamarosan elérkezik a beteljesedés órája. Akkor a szent püspökké szentelte Zakariást, és meghagyta, hogy rejtőzzék el. Miután Iréneusz áldozata beteljesült, Zakariás elsô püspöki tette az volt, hogy eltemette a szent holttestét. *
Részlet… Szent Iréneusz püspöknek „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből…
(Szmirnában Szent Polikárp tanítványa volt. 177-ben lett Lyon püspöke. Nemcsak jelentős teológus, hanem tanúja is az apostoli tradíciónak. Ez teszi írásait különösen értékessé. Ő irányítja Kelet-Gallia misszionálását. Egyike azon első egyházatyáknak, akik a római egyház elsőbbségét vallják: „Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.”)
Isten dicsősége az élő ember, az ember élete Isten látása
„…Isten fényessége életet ad: tehát az életet nyerik el azok, akik látják Istent.
A megérthetetlen, felfoghatatlan és láthatatlan azért teszi magát láthatóvá, felfoghatóvá és érthetővé az embereknek, hogy éltesse azokat, akik őt felfogják és látják. Élet nélkül lehetetlen élni, az élet megléte viszont az Istenből való részesedésből ered. Istenből részesedni pedig azt jelenti, hogy az ember látja Istent, és élvezi az ő jóságát.
Az emberek tehát látni fogják Istent, hogy e látása által halhatatlanná válva, egészen Istenig elérjenek. Ezt – mint már említettem – a próféták előképszerűen tanították: Istent azok az emberek látják majd, akik az ő Lelkét hordozzák magukban, és állandóan várják eljövetelét, így beszél Mózes a Második Törvénykönyvben is: Azon a napon majd meglátjuk, hogy Isten szól az emberhez, és az élni fog (vö. MTörv 5, 24).
Hogy milyen és mekkora az, aki mindent mindenben végbevisz, láthatatlan és elbeszélhetetlen minden általa létesített teremtmény számára, semmiképpen sem ismeretlen: mindenki ugyanis az ő Igéje által tanulja meg, hogy egy az Atyaisten, aki mindeneket átfog, és mindeneknek létet ad, amint az evangéliumban írva van:
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fia nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van (Jn 1, 18).
A Fiú tehát az Atya kinyilatkoztatója kezdettől fogva, hiszen kezdettől az Atyával van.
Ő az, aki a prófétai látomásokat, a különféle karizmákat, a szolgálatokat és az Atya dicsőségét fokozatosan, összehangoltan és megfelelő időpontban nyilatkoztatta ki az embereknek, hogy hasznukra váljék. Ahol ugyanis fokozatosság van, ott összehangoltság is van; ahol összehangoltság van, ott megfelelő időpont is van, és ahol megfelelő időpont van, ott hasznosság is van.
Így lett az Ige, mint az atyai kegyelem osztogatója, az emberek hasznára. Gondoskodásában annyira törődött velünk, hogy az embereknek kinyilatkoztatta Istent, Istennek pedig felajánlotta az embert. Vigyázott azonban arra, hogy az Atya láthatatlan maradjon, nehogy az ember valaha is megvesse Istent, és számára Isten mindig a végső cél legyen, aki felé haladnia kell.
Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy láthatóvá tegye Istent, nehogy teljesen Isten nélkül legyen az ember, és így megszűnjék létezni. Isten dicsősége ugyanis az élő ember, az ember élete viszont az Isten látása. Ha pedig Istennek a teremtményekben való megnyilvánulása is már életet ad a földi lényeknek, mennyivel inkább ad életet az Atya kinyilatkoztatása az Igében mindazoknak, akik látják Istent…”
Istenünk, ki Szent Iréneusz püspöknek megadtad, hogy erősíthette az igaz tanítást és a békét Egyházadban, kérünk, engedd az ő közbenjárására a hitben és a szeretetben megújuljunk, és őrizhessük magunkban a te igazságodat és békédet!
Szent Ireneusz imája
Uram, nem azért hívsz követésedre, mintha szükséged volna szolgálatunkra, hanem egyedül azért, hogy üdvösségünkről gondoskodj. A te követésed, Uram, azt jelenti, hogy részesedünk az üdvösségben, fényed követése pedig, hogy felfogjuk világosságodat.
Szolgálatunk nem ad neked semmit, mert neked nincs szükséged az ember szolgálatára; mégis, azoknak, akik téged szolgálnak és követnek, életet, romolhatatlanságot és örök életet adsz. Amint neked, Uram, nincs szükséged semmire, nekünk annyira szükségünk van a veled való közösségre. A mi dicsőségünk nem más, mint hogy hűségesen és szilárdan kitartsunk szolgálatodban. Amen.
Fohász az Úrhoz
Támassz köztünk is béketeremtőket, akiknek a környezetében kisimulnak a harag ráncai, kézfogásra szelídülnek az ökölbe szorított kezek, és értelmét veszíti minden háborúság! Hallgass meg, Urunk!
Köszönjük nagy teológusainkat és teológiánkat! Köszönjük, hogy Szent Iréneusz olyan jól megismert téged, és annyit dolgozott azért, hogy mi is minél jobban megismerjünk és megszeressünk! Amikor ezért hálát adunk, hallgass meg, Urunk!
Köszönjük, hogy emberré lettél, hogy minket magadhoz isteníts. Segíts célbajutni: megfelelni ennek a csodálatos rendeltetésnek! Hallgass meg, Urunk!
Hogy imádságaink békét teremjenek szívünkben s onnan szétsugározzon a béke mindenkire, akivel csak találkozunk! Hallgass meg, Urunk!
Ha vannak olyanok, akiknek életünkben nehéz volt megbocsátanunk, segíts, hogy halálukban egészen kibékülhessünk velük. Adj minden elhunyt testvérünknek tökéletes békét és boldogságot! Hallgass meg, Urunk! Amen.
Ima Szent Józsefhez, az Egyház oltalmazójához
Szent József befogadta és őrizte Szűz Máriát. Így lett ma is az Egyház oltalmazója, amelynek küldetése, hogy befogadja és őrizze a megváltás titkát. Ezt a nagyszerű ajándékot szent Józseffel együtt nem csak önmagunkba zárva őrizzük, hanem megosztjuk szűkebb és tágabb környezetünkkel.
Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért!
Ima Szent Józsefhez, az Anyaszentegyház védőszentjéhez
Szent József atyai pártfogásodat nem csak magamnak kérem.
Terjeszd védőpalástodat a Római Katolikus Anyaszentegyházra és annak Jézus vérén megváltott minden tagjára, hiszen az egyház téged választott pártfogójának. Amilyen gondos szeretettel védted a názáreti kis családot, úgy vedd szíved gondjaiba Krisztus Titokzatos Testének nagy szent ügyét.
Védd meg minden ellenségtől a hitetlenség és istentelenség minden ártalmától, hadd vezessen minden lelket az örökkévalóság biztos révpartjára. Állj bölcs tanácsoddal a szentséges atya mellé, hogy biztos kézzel vezethesse egyházát a végső diadal felé.
Áldd meg a püspököket, papokat, hogy gyümölcsözően munkálkodhassanak a lelkek megmentésének szántóföldjén. Töltsd el minden katolikus szívét az egyház iránt hűséges tántoríthatatlan hittel és szeretettel. Az egy akolon kívül élő bárányokat is segítsd vissza a Pásztorhoz, Krisztushoz.
Nekem pedig adj ragaszkodó lelkületet, hogy mindig szívemen hordjam egyházam nagy és szent érdekeit, hogy minden erőmmel én is beálljak a nagy arató munkába, hiszen Jézusod maga említette, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Légy velem életem minden küzdelmében, hogy hősiesen helytállva az egyház szent hajóján eljussak az örök boldogság hazájába. Ámen.