Ámde a Szentlélek nemcsak a természetes, hanem a természetfeletti életnek is alkotója. Ő lehelte már az ősszülőkbe az Éden ölén a malaszt isteni életét s válott ezáltal még sokkal magasabb értelemben „elevenítővé”. A bukás után ő élesztette a reményt Éva elárvult ivadékában a Megváltó után. Ő készítgette elő az emberi nemet annak elfogadására, szólván a próféták által. Ő lebegett aztán a szentséges Szűz felett, beárnyékolva őt s megtermékenyítve tisztaságos keblét, ő segédkezett aztán az Üdvözítőnek minden munkájában. Nevezetesen ő fakasztja a keresztvizet a bűnök bocsánatára, ő keni fel a lelket a bérmálásban Krisztus tökéletes harcosává, ő táplálja az Oltáriszentséggel, ő gyógyítgatja, segélyzi, támogatja a többi szentségekben.
De még ezzel sem fejezte be a Szentlélek bennünk az ő élesztő munkáját. Ő fogja ugyanis testünket is egykor feltámasztani s a lélekéhez hasonló nagyszerű tulajdonságokkal felruházni és megdicsőíteni. Végül az örök üdv, a mennyei boldogság is jórészt az ő munkája. Mert mi a mennyország? Világosság, szeretet és öröm Isten hatásában. A világosságot, a dicsőség fényét a Fiú, az Atyának Bölcsessége adja meg nekünk, de az örömet és szeretetet a Szentlélek közli velünk. Ez lesz ám a drága hozomány égi nászünnepünkön! Ez lesz az ő legédesebb ajándéka. Mi lenne meg Isten színe-látása is szeretet és öröm nélkül? Nap – meleg nélkül, virág illat s gyümölcs nélkül. Örömtelen, rideg dicsőség. Íme ezért csatoljuk a niceai hitvallásban a Szentlélekről szóló tanhoz többek közt ezt is: „várom a halottak feltámadását és a jövendő örökkévalóság életét”.
Mindezeket a munkákat azonban a Szentlélek nemcsak úgy találomra végzi, hanem gyönyörűen megállapított rendben, fönséges intézmény által, amely nem egyéb, mint a katolikus Anyaszentegyház.
A Szentlélek eljövetele pünkösd napján egy s ugyanaz az Egyház megelevenedésével, születésével.
Eljön a Szentlélek, az apostolok betelnek vele, nyomban kilépnek a nép elé, s prédikációjukra ezrek térnek, keresztelkednek meg s alapítják az első keresztény katolikus hitközséget.
Miként az Atya – hatalma s istensége bizonyságául – a teremtett világra, a Fiú a megváltás nagyszerű művére, a Szentlélek viszont az Egyházra mutathat. Mert ez valóban az elevenítő Szentlélek munkája. Azért is tesszük a hitvallásban a róla szóló tanhoz „vallok egy szent, katolikus apostoli Egyházat”.
És csakugyan az Egyház története valóságos evangéliuma a Szentléleknek. Már az „Apostolok cselekedetei” című szentírási könyv, melyet az egyháztörténelem első kötetének méltán nevezhetünk, lépten-nyomon a Szentlelket emlegeti.
És aki csak kissé is ismeri a katolikus Egyház történetét, az meg van győződve arról, hogy ezt a hajót, mely Jézust s lelki családját hordozza, magasabb hatalom kormányozza a célpont felé.
Honnan van az a csodálatos élet, változatos színpompa az Egyházban? Honnan az erények hősi példái? Honnan a soha ki nem haló szentek? Megfelel rá Jeruzsálemi Szent Cyrill: „Miként a víz mindenben benne van, mindennek életet kölcsönöz, termékenységet ad; a szőlővesszőben az izzó nedűt hozza létre, a rózsában a sötét pírt, a liliomban a csillogó fehéret, úgy a Szentlélek is mindenben minden. Ő a szüzek tisztasága, a vértanúk ereje, a hitvallók bölcsessége”.
Ő juttatja eszébe az Egyháznak mindazt, amit Jézus Krisztus valaha mondott, ő óvja a pápát s vele egységben élő püspökök összességét – hit s erkölcs dolgában minden tévedéstől. Így tehát neki köszönhetjük azt a nagy s boldogító lelki biztonságot, melyet élvezünk édes anyánknak, az Egyháznak kebelén.
A Szentlélek az, ki Krisztus országának határait folyton terjeszti, ő támasztja, eleveníti az apostoli lelkeket, misszionáriusokat, kik megtérítik az eretnekeket s pogányokat. A Szentlelket nem pótolhatja sem az erőszak, sem a pénz, sem a hamis bölcsesség. Ahonnan ő visszavonul, elszárad s kivesz ott minden élet. Innen van a szakadároknak s eretnek felekezeteknek nagy s feltűnő terméketlensége. Letördelik az Egyház eleven fájáról a korhadó vagy gyenge ágakat. Elültetik, öntözik pénzzel, teleaggatják bibliával. Rügyet, virágot, gyümölcsöt azonban rajta hiába remélnek. Az Egyházon kívül nincs igazi élet. mert nem éleszt a Szentlélek.
Ezek után értjük már, miért hangsúlyozza a niceai hitvallás, hogy a „Szentlélek az Atyával s Fiúval együtt imádtatik és együtt dicsőíttetik”. Nemcsak a Szentléleknek teljesen egyenlő isteni rangja hív fel erre bennünket, hanem a vég nélküli hála is, mellyel iránta tartozunk.