S ki vagyok én?

a) „Homo Dei”, Isten embere, Istenből indultam ki s feléje küzködöm. Szeretnék az övé lenni. Ésszel s szívvel leszünk övéi. Fölfogással, hittel, s az odatartozásnak legmagasabb fokán azzal, hogy ő a mienk, s hogy bírjuk s éljük. Ez kultúra, vagyis életünkbe átvitt igazság s annak harmonikus kialakítása. Az ilyen lélek „lát”… látja Urát, célját, látja azt a más világot… „tamquam videns” eligazodik s eligazít másokat. S nemcsak lát, de él abban, amit lát; ez a teljes ember! Ereje, lelke van, s megérzik azt mások is. „Isten embere, jöjj le”, mondják Illésnek; „ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz rátok”, feleli. Tűz, tűz, lélek… ez az Isten emberének jellege…! Buzgalom és tevékenység fakad belőle.

b) Krisztusé vagyok, „homo Christi”. Úgyis, hogy megvett, megváltott, úgyis, hogy tanítványa vagyok; hozzá járok iskolába; de kivált, hogy barátja vagyok: „nem mondalak már szolgáimnak, hanem barátaimnak nevezlek”, mondja ő. Kontempláló közelségbe jutottam s meghitt érzelmi közösségbe. Nincs más eszményem. Ő a „figura substantiae Dei”, az alakot, a testet öltött végtelen. „Figura”, igen; még pedig ideális, remek. Eltalált s belenyúlt szívembe; evangéliuma az én öntudatos filozófiám. Ó, hogy szeretem az Urat, az én Uramat… hogy szeretem szeretetének kitörésében épúgy, mint érzelmeinek mélyében… Evangélium, kereszt, eucharisztia képezik a krisztusi szeretet hármas motívumát; általuk lesz gyakorlati, áldozatos és bensőséges az én szeretetem.

c) Az egyházé vagyok, „homo Ecclesiae”. Mint „filius” s „servus” vagyok e remek házban; „conversor in domo Dei, quae est columna et firmamentum veritatis”. Elnézem e fölséges háznak, az egyháznak alapjait, oszlopait, boltíveit, kertjeit; büszke vagyok e dómra, melyet Krisztus gondolt s verejtékező munkában fölépített. Itt járok én ki-be. Továbbá itt polgártárs s testvér vagyok az érzés s az élet közösségében, hol a szentség örökség s a hősiesség jó szokás. Szentek, hősök, mily édes testvéreteknek lenni! Ilyesmit akarok én is; szép lélek kívánok lenni, mely az egyház dicsősége, mely önmagán feltüntesse, hogy mily nagy, nemes, előkelő házból való. „Christianus catholicus” nemesi előnevem.