„Elközelgett a mennyek országa” (Máté 3,2).
Az Isten nagy s óriási mérvekben közli magát s építi föl országát.
a) Első műve a természet; gyönyörű, gazdag, mély világ. Érintkezésben vele megtermékenyül lelkünk; tudomány, művészet, élvezet fakadnak belőle. Lefoglaljuk a természet erőit s uralomra törekszünk. De azért érzem, hogy a természet idegen s hideg az én érzelmeimmel szemben; mintha más, eltérő motívumokon épülne föl erkölcsi világom… az én világom. Mindegy, kifejtem tehetségeimet s a természet erőit, mert ez az Isten gondolata. Beleépítem házamat, templomomat, kultúrámat a természetbe; örülök az erőknek s tehetségeknek. Ugyanakkor tudom, hogy a természetet Isten folytonos aktusa tartja a létben, s az én lelkem is belőle nő ki; legmélyebb gyökérszálával van vele összekötve; isteni ez mind s folyton belőle való. Ne maradjunk hát távol tőle tiszteletből. Mily tisztelet az, mely nem érti a közelség titkát s a lélek s az Isten összefüggésének mélységeit! Örüljünk, hogy Istenből való folyton létünk. Legyen is olyan, erős, hódolatos, örvendező.
b) Második műve a kegyelem, vagyis Istennek mint Úrnak, Atyának, Mesternek velünk való érintkezése. Ő vezet az Isten-ismeret s szeretet fokain föl; kinyilatkoztatja magát, bár lefátyolozza arcát; otthont akar köztünk. Ebben is sok a fokozat; különbözők az érzékenyebb s kevésbbé meleg lelkek! Dolgozzunk vele való személyes összeköttetésünkön. Építsük az otthont; az otthon nem a kövek, falak, hanem az ember pszichéje s vetületei; az otthon a szeretet, bizalom, béke, figyelem, szülők, testvérek s felénk mosolygó arcok. Ez az Isten-országának városa. Érezzük magunkat közel Istenhez e szent városban, ez otthonban; becsüljük ez otthon szellemét, a kegyelmet; éljünk halálos bűn nélkül.
c) Harmadik műve az ő Fia s Fiának hasonmásai. Ah, ez az isteni világ fölséges, különálló kinyilatkoztatás; természet, kultúra, ószövetség fölött el új világ. A fölényes, isteni élet mindenek fölé emelve. Előrevetett árnyékainak számtalan vonását tiszteljük az ószövetségben, de mik ezek vele szemben s mily világ nyílik meg utánzásában! Mily páthosz s temperamentum! Ráborul a lelkemre, uralkodóvá lesz; megnő mérhetetlenül, úgyhogy csak ő nagy s minden egyéb kicsiny lesz, – csak az ő akarata dönt előttem, más nem esik latba; csak az ő szavát hallom, másra nem reagálok, mást nem kérdezek. Igy lesznek prófétáink, kik csak őt látják, apostolaink, kik csak róla beszélnek, – vértanúink, kik mindent odaadnak érte. Nem csodálatos-e, hogy nem mindnyájan érzünk, gondolkozunk s élünk így?