Az üldöztetés idején Szent Ciprián püspök így bátorította híveit: „Csak az fél a haláltól, aki Krisztust nem ismeri.” Midőn később őt magát is a bíró elé hurcolták és halálra ítélték, ezt mondotta: „Hála legyen Istennek.” A vesztőhelyen utoljára letérdelt, hogy imádkozzék. Azután fölkelt, huszonöt aranyat adott a hóhérnak, bekötötte a maga szemét és várta a hóhér csapását.
Minden embernek meg kell halnia, mert Ádám, az első ember, vétkezett. „Egy ember által jött a világba a bűn és a bűn által a halál.” (Róm 5,12) Krisztus tökéletes engedelmességgel és a legtisztább szeretettel vette magára a halált. Az Ő példájára nekünk is engedelmesen és megadással kell fogadnunk a halált mennyei Atyánk kezéből. Krisztus az Ő halála által kiérdemelte nekünk az örök életet. Átváltoztatta a halált. Így a halál annak, aki Krisztusban hal meg, az örök élet kapuja. Nem tudjuk, mikor, hol és hogyan halunk meg. Egyet azonban tudunk: ha Isten gyermekeiként halunk meg, örökre megszabadulunk, ha halálos bűnben halunk meg, örökre elveszünk. Ezért kell mindig Isten gyermekeiként élnünk, így mindenkor készen állhatunk a halálra.
A halál pillanatában a lélek elválik a testtől. A test visszakerül a földbe és elenyészik. Lelkünk azonban nem enyészhet el, mert szellem. Lelkünk a halál után azonnal Isten ítélőszéke elé kerül, ahol számot kell adnia minden gondolatáról, szaváról, cselekedetéről és az elmulasztott jóról. Ez a külön ítélet. „El van határozva, hogy az ember egyszer meghaljon, utána következik az ítélet.” (Zsid 9,27) A külön ítélet után a lélek vagy a mennyországba vagy a tisztítótűzbe vagy a pokolba kerül.
„A hirtelen és váratlan haláltól ments meg Uram minket!”
„Nem halhat meg rosszul, aki helyesen élt, és aligha halhat meg jól, aki rosszul élt.”
(Szent Ágoston)
„Nem a halál jön értem, hanem a jó Isten”
(Kis Szent Teréz)