„S betölté az egész házat.”

Az egyházat; ő most itt a vezető, nevelő, vezető Lélek, a „Spiritus rector”. Házinépet nevel magának:

a) Apostolokat; először megkereszteli a tizenegyet, azután Pált s azután nyomukban egyre folyton az apostoli férfiakat, a pogányok térítőit, Bonifácot, Oláfot, István királyt, Adalbertet, Xaveri sz. Ferencet, Claver sz. Pétert, Szent Vincét s azokat a buzgólkodókat, kiknek lelkében ég a vágy: mentsük meg a lelkeket.

b) Tanúkat, vértanúkat nevel; Szent Istvánt, a bíboros diákonust, a vértanúság piros zsengéjét, „kinek arca fénylik, mint az angyal arca”, „ki telve van hittel és Lélekkel”. Sorban állnak, pálmákkal kezükben; „tanúi ez igéknek mi és a Szentlélek” (Ap.Cs. 5,32). Mily tanúság; ők és a Szentlélek, s mily méltóság, mily hivatás!

c) Liliomos leányokat nevel, élükön a Szent Szűzzel, az „Isten templomával, a Szentlélek szentélyével”. Ágnes, Cecilia, Katalin, Lucia, Agatha, s a liliom nem hervad el ezer év után sem, s kivirágzott Mechtild, Gertrúdban, s később Teréziában, Pazzi Magdolnában, Limai Rózában. Királyi leányok ápolják nálunk is: Margit, Jolánta, Kinga.

d) Finom lelkeket nevel, kik alkalmasak az Urat magukba fogadni, s organumaivá, médiumaivá válnak. Ha nincs is tűznyaláb fejükön, de mély tüzű szeretet izzik bennük, mint Szent Erzsébetben, Szent Vincében, Szent Szaniszlóban, Szent Alfonzban!

e) Mily fölséges ház, ahol én is élek, ahol engem is nevel a Lélek tisztaságra, bátorságra, bizalomra, bensőségre. Ez elite-társaságba csak nemesen érző s jól nevelt lelkek valók. Azért írja az Apostol: „Ezeket írom neked, hogy tudjad, mint kelljen foglalkoznod az Isten házában, mely az élő Isten anyaszentegyháza” (I Tim. 3,14). Isten ad erőt a tiszta, buzgó élethez, a korrekt, következetes fegyelmezéshez, mert „rád száll az Úr lelke és más férfiúvá változol” (Kir. 10,6). Azért vagyok e házban, hogy belőlem is előkelő lélek váljék; Isten is akarja s a Szentlélek dolgozik rajta.