Szent I. Sándor pápa, Eventius Theodilis vértanúk és Szent Juvenálisz püspök és hitvalló
Ave crux, unica spes! – Üdvöz légy, kereszt, egyetlen remény!
„Nekünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednünk: általa nyertünk üdvösséget, életet és feltámadást, * Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk.
A halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el. * Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk.”
(Vö. Gal 6, 14; Zsid 2, 9, az ünnepi zsolozsmából)
Az egyházban a Szent Kereszt tiszteletére két ünnepet találunk. Egyik május 3-án, a Szent Kereszt megtalálásának az ünnepe, a másik, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepe, szeptember 14-én. Mindkét ünnep a szent Keresztet dicsőíti, vagyis azt a fát, amelyen az üdvözítő kínhalált szenvedett és minket megváltott. Az ünnep alapja a valódi Kereszt megtalálása a keresztre feszítés helyén, a Golgotán.
A szent Kereszt 614-ben a pogány perzsák birtokába került, de 628-ban a görög Heraklius császár ünnepélyes diadalmenetben akarta visszavinni Jeruzsálembe, de egy angyal megállásra kényszerítette, s figyelmeztette, hogy Krisztus milyen alázatosan vonult be a városba. Erre Heraklius császár a vállára vette és mezítláb, szegényes ruhába öltözve, vezeklőként vitte vissza az ereklyét Jeruzsálembe. Erre az eseményre is emlékeztet a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe.
Nem a keresztet magasztaljuk fel, hanem aki rajta függött. Mégis, a mai ünnep neve szent Kereszt felmagasztalása. A két farönk önmagában nem szent. A jobb meg a bal lator keresztjét nem magasztaljuk fel. Jézus kivégzésének eszköze attól lesz szent, hogy Jézus a legszentebb Istennek ajánlja fel magát és egész addigi életművét.
„A kereszt a mi nagy nevelőnk, és ha hiányzik a kereszt az életemből, akkor félek, hogy elfeledkezett rólam az Isten”. (Avilai Szent Teréz)
Sokféle tárgyat vagy emberi vívmányt lehet „magasztalni”, például egy műalkotást, egy remek emberi tevékenységet, egy kitűnő autót, egy finom bort vagy ételt. De vigyáznunk kell, nehogy fejünkbe szálljon a dicsőség és megfeledkezzünk arról, hogy mindezek helyes használatát annak köszönhetjük, aki nagycsütörtökön megmosta az apostolok lábát, másnap pedig kereszthalálával megmosta szívünket!
A kereszt azt jelenti, hogy Jézus „kitárt karral szenvedte el a kínhalált”, így vonz és ölel magához mindenkit. – Mindenkit!
Üdvöz légy Szent Kereszt! A kereszten felemelt emberfia Isten szeretetének jele, aki egyszülött fiát adta, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Gondolok erre, amikor keresztet vetek magamra, vagy amikor kereszttel találkozom?
2005 nagypéntekén a Colosseumban Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa) tartotta a Keresztutat. Többek között elmondta:
„Az Úr Jézus áldozatával felvállalta a mi fájdalmainkat, szenvedéseinket. Csak Krisztus útján vagyunk képesek elfogadni a fájdalmat és értjük meg igazán, hogy nincs igazi szeretet, ha nem tudunk lemondani önmagunkról, korlátainkról, és arról, hogy mindent birtokoljunk. (…) A kereszt misztériumában, benne van a szeretet misztériuma is.”
A Szent Kereszt megtalálásának legendája
Jézus Szent Keresztjét évszázadokig elveszettnek hitték, mígnem egy napon I. Constantinus római császár – a világ első türelmi rendeletének, a milánói ediktumnak a megalkotója – úgy nem döntött, hogy megkeresi azt…
A legenda szerint Nagy Konstantin döntő győzelmét a híres keresztlátomásnak köszönhette.
Rómát akkoriban tárcsászárok irányították, az egyeduralom megszerzéséért vívott harcaikban. Róma a polgárháború szélére sodródott. Konstantin a császári címét eldöntő csata előtt legenda szerint egy jelenést látott a napkorong körül, a keresztény Isten szimbólumát, a keresztet, és alatta egy mondatot vélt felfedezni:
„In hoc signo vinces” – „e jelben győzni fogsz”
A császár éjszakai álmában Jézus ismét megjelent, elmagyarázta a császárnak a látomása értelmét, aki az isteni üzenet hatására megtért.
Katonáit arra utasította, hogy Krisztus jelével a pajzsukon harcoljanak, másnap nem kis szerencsével, győzelmet aratott. A csata körülményei mindenesetre elég indíttatást eredményezett a kereszt felvételére és megtalálására. A császár felvette a keresztény hitet, megszüntette a keresztények üldözését, és vallásszabadságot hirdetett. Nem sokkal később, már a Római Birodalom államvallásává vált a kereszténység. Kivívott győzelme nemcsak a császári cím megszerzése, de később a keresztény vallás, és a Római Birodalom fennmaradásának szempontjából is kulcsfontosságúnak bizonyult.
Az ünnepi esemény történelmi gyökere pontosan meghatározható: 335. szeptember 13-án történt a Szent Kereszt megtalálása, majd másnap a felmagasztalása. Az eseményről nemcsak Rufinusz (345–410), hanem Szókratész (380–440) egyháztörténet-író is beszámol.
A keresztényeket a kezdetektől érdekelték Krisztus életének és szenvedésének helyszínei, így amennyiben lehetőségük volt, szívesen vállalkoztak komolyabb zarándokútra, hogy megtekinthessenek egy-egy szent helyet. Az üldözések idején ezt természetesen csak titokban tehették. Nagy Konstantin császár végül szabadságot adott nekik vallásuk gyakorlására, sőt, isteni sugallatra birodalmát maga is keresztény alapokra helyezte. Mélyen vallásos édesanyja, Szent Ilona császárnő személyesen szorgalmazta a Szentföld feltárásának ügyét.
Ebben az esztendőben Ilona császárné zarándoklatra indult a Szentföldre, ahol több templomot is építtetett Betlehemben, Jézus születésének helye fölé és Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, a Mennybemenetel helyén. A történetíró beszámolója szerint ez a minden erényekkel ékeskedő asszony:
„… isteni intések alapján Jeruzsálembe ment, és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették. A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli… Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.”
Krisztus keresztjének felirata azonban külön hevert ott a sziklaüregben…
A császárnő parancsára nekifogtak a szent sír feltárásának, reménykedve, hogy előkerülnek a Szent Kereszt maradványai is. Nehézséget jelentett azonban, hogy a szenvedés helyén a pogányok egy Aphrodité-szentélyt építettek, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az Úr szenvedésének szent helyét elfedjék, s így a feledésnek adják át. Nem számoltak viszont azzal, hogy a vallásos érzéseiben így mélyen megbántott jeruzsálemi keresztény közösség nemzedékeken át annál szívósabban őrizte annak tudatát, hogy itt van az Úr sírhelye.
Császári parancsra lerombolták az Aphrodité ó-szentélyt, a helyét felásták, s az alatta lévő földet is elhordták. Ekkor találták meg a sírt, az Üdvözítő feltámadásának emlékhelyét. A sír közelében találtak három keresztet, de még nem tudták, melyik volt az a „boldogságos fa, amelyen az Úr teste függött, és amely magába itta drága vérének csöppjeit”.
Ekkor Makariosz, Jeruzsálem püspöke, aki maga is szorgalmazta az ásatást, jelet kért Istentől. Látván a császárné és minden résztvevő tanácstalanságát, így szólt:
„Hozzátok ide mind a három megtalált keresztet, és Isten megmutatja majd, melyik hordozta az Úr Szent Testét.”
A püspök imát mond, és ennek hatására a csoda megtörténik! Tanácsára egy már régóta betegségben szenvedő, és halálveszélybe került előkelő hölgyhöz viszik az „üdvösség fáját”, és egyenként megérintette a feltalált kereszteket. Az ő hirtelen bekövetkező csodás gyógyulása tette nyilvánvalóvá, hogy melyik az Üdvözítő keresztje. Konstantin császár templomot emeltetett a kereszt megtalálásának helyén Jeruzsálemben, a Golgotán, amit Szent Kereszt templomnak is neveztek. A bazilika felszentelésére 335. szeptember 14-én került sor. A Szent Keresztet felmutatták tiszteletadásra a népnek, ekkor került sor először a Szent Kereszt első nyilvános ünneplésére és felmagasztalására. Konstantin császár fényes pompával tervezte bevitetni a keresztet a templomba, de édesanyja, Szent Ilona császárné sugallmazására Jézushoz hasonlóan vállára vette és úgy vitte a templomba Jézus keresztjét.
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a jeruzsálemi liturgiában a Szent Kereszt-ereklyét mutatták fel. A hívők ez előtt meghajolva fejezhették ki hódolatukat és hálájukat az Üdvözítő iránt, aki kereszthalála által váltotta meg a világot.
A zsidók és a pogányok számára a kereszt a gyalázat jele, míg nekünk, keresztényeknek a szeretet győzelmének jelképe, melyen: „az Élet halni szállt, s megtörte holta a halált.” – Innen a név: Szent Kereszt felmagasztalása.
Azóta az egyház minden évben megüli ezt a napot, felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk és tudatossá legyen, hogy az Úr Jézus mit vállalt értünk, és nekünk Krisztus követőknek, keresztényeknek milyen irányba kell haladnunk.
A kereszthódolat hagyományos szertartása évről évre visszatér az egyház nagypénteki liturgiájában. Miközben a nép megérinti és megcsókolja az ereklyét, mint az elmúlt évszázadok során, ma is felhangzik az ének:
„Szent kereszt, szent kereszt, te tiszteletedre/ És dicsőségedre jöttünk e szent helyre, szent kereszt/ Rajta Jézus teste fel van rá feszítve/ Örök üdvösségünk szent kereszt” és „Ismét eljöttünk e kedves szép helyre/ Hol ragyog Úr Jézus dicső keresztje/ Öleljük át, csókokkal illessük/ bajainkban így megsegíttetünk”.
Mintha Jézus szavai válnának valóra:
„Ha felmagasztalják az Emberfiát a keresztre, mindeneket magamhoz vonzok.”
Ajkunk pedig ismételje az örökszép fohászt:
„Imádunk Krisztus és áldunk téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.”
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökké.
Ámen
Egyik szentbeszédében Szent Ambrus püspök elbeszéli, hogy az idős Ilona császárné hogyan indult el Jeruzsálembe az Úr szenvedése helyének felkutatására. Merész elhatározással vállalta a veszélyes és fáradságos utazást, egymás után felkereste a szent helyeket, végül megérkezett a helyhez, ahol az Üdvözítő értünk szenvedett.
A Golgotára érve Szent Ilona Lélekkel eltelten így szólt:
“Íme a küzdelem helye, de hol van a győzelem?
Keresem az üdvösség zászlaját, és nem lelem.
Én királyi pompában – az Úr keresztje meg a porban?
Én aranyban, – Krisztus győzelmi jelvénye a romok alatt?
Az még mindig rejtekben van, és az örök élet pálmája el van dugva?
Hogyan tekinthetem magam megváltottnak, ha a megváltás maga
nem vehető észre?”
„Szent Ilona császárné, könyörögj értünk, hogy mindegyikünk rátaláljon a maga keresztjére, és türelemmel hordozza azt!”
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
A szentkereszt megtalálása részlet…
Amikor Ádám közeledni érezte halálát – így meséli az egyik változat – elküldte fiát, Sétet a paradicsomba, hogy számára a könyörület olaját megszerezze. Sét el is jutott az Édenkertbe, de Mihály arkangyal közölte vele, hogy Ádám bűnére majd csak a Megváltó hoz feloldozást. Az ígéret zálogául három almamagot adott Sétnek az Élet fájáról. Amikor Ádám meghalt, fia a magokat a nyelve alá helyezte, s úgy temette el.
A három magból három örökzöld fa sarjadt: cédrus, ciprus és fenyő (illetve pálma vagy olajfa). E fák időről időre felbukkantak a zsidók történetében, végül Krisztus keresztjének alkotórészeként fejezték be üdvtörténeti szolgálatukat. A cédrus Jézus királyságát jelképezi, – a ciprus föltámadását, – a fenyő a halhatatlanságát. A változatokban szereplő pálma vértanúságának, – az olajfa a békének a jelképe, melyet ő hirdetett meg az emberek között.
A körülményes történet mellékszálai elterelik a mondandóról a figyelmet. E mondandó jegyében a kereszt szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt a világ tengelyében áll, és helyét sohasem hagyja el. Az Élet és a Halál, valamint a Tudás egymásba csavarodott törzsű fái a Paradicsom közepében, a föld köldökén állnak, amióta Isten odaültette őket.
Itt, a fa tövén van Ádám sírja, itt, az Édenkert helyén épül majd föl Jeruzsálem, itt áll majd a kereszt, amelyről Krisztus vére a koponyára hull, hogy megkeresztelje az emberiség ősatyját, és megváltsa ezáltal faját az első bűn terhéről. (A középkori misztikával telített mondandó a geocentrikus világkép szellemében fogalmazódott meg. Ebben minden a föld középpontjából égbe nyúló tengely körül forog…)
A fa mitológiája részlet…
„Ág szülte bimbaját”
A nagy istennők teljes törzsű nemzetségfáján Szűz Mária az utolsó hajtás. Ne arra az asszonyra értsük e hasonlatot, akiről oly szűkszavúan szólnak az evangéliumok, hanem a nép jámborság odaadó imádattal övezett Égi Királynőjére, a szeplőtelen Szűzanyára, akinek évszázadok során kialakult tisztelete a pogány istennők kultuszában gyökeredzik. […]
Ézsaiás próféta jövendölése és a virgo, virga szavak megelelése nyomán alakult ki a középkorban az ún. „Jessze fája” kép, mely Jézus Krisztus nemzetségfáját ábrázolja az evangéliumokban foglaltak szerint. Az írás a Megváltót mind József, mind Mária ágán Jessze fiától, Dávidtól származtatja (Mt 1, 1 skk; Lk 1, 27), akinek a törzséből a prófécia szerint a messiásnak születnie kell…
„A te Kereszted minden áldás forrása, minden kegyelem oka. Általa a hívők gyengeségük helyett erőt kapnak, a gyalázat helyébe dicsőséget, a halál helyébe életet. A régi állatáldozatok sokaságának megszűntével, a sokféle áldozatot most a Test és Vér egyetlen fölajánlása teljesíti be. Mert Te vagy az Istennek Báránya, Krisztus, ki elveszi a világ bűneit, s így önmagadban véghez viszel minden misztériumot, hogy miként egyetlen áldozat van itt minden korábbi helyett, úgy minden népből egy ország legyen.” (Nagy Szent Leó beszédéből…)
Szent I. Sándor (latinul: Alexander – 1. század ) a hatodik római pápa.
Uralkodott 105-től 115.május 3.-ig, haláláig.
Neki tulajdonítják a szenteltvíz bevezetését és az eucharisztikus bor vízzel való elegyítését. Áldásos kormányzati és apostoli térítő tevékenység után börtönbe vetették, legendája szerint vértanúságot szenvedett. Lefejezték, de a börtönben még megtérítette őrét és annak leányát. – Emlékünnepe: május 3.
Szent Juvenaliosz (Juvenál) jeruzsálemi püspök
Juvenaliosz a jeruzsálemi pátriárkai széket az ifjabb Teodóz császár uralkodása alatt (408-450) foglalta el. Ebben az időben Palesztinában szentéletű atyák remeteskedtek, de ugyanebben az időben az Egyház életében különféle tévtanítások okoztak zavart. Juvenaliosz az igaz hit védője és a tévtanítások ellenharcosa volt. Részt vett az efezusi és a khalkedoni zsinatokon, védelmezve az igaz hitet. Ezért sokat kellett neki szenvednie a tévtanítók részéről, sőt meg főpapi székéből is eltávolították. Ő elment Konstantinápolyba. Egy idő után, a viharok elmúltával, újra visszatért Jeruzsálembe és igyekezett ott rendet tenni.
Utolsó éveit békében töltötte el. A főpapi méltóságban eltöltött 38 év után Szent Juvenálosz (ógörögül: Ιουβενάλιος), jeruzsálemi pátriárka lett 422-től haláláig.
Ima a keresztről
Urunk, Jézus Krisztus, aki a kereszt súlya alatt megalázkodva
kinyilatkoztattad a világnak megváltásod árát,
add meg minden embernek a hit világosságát,
hogy fölismerve Benned Isten és az ember Szenvedő Szolgáját,
legyen bátorságuk követni Téged ugyanezen az úton,
mely a kereszten és a kiüresedésen át a vég nélküli életbe vezet.
Amen.
Imádság a kereszthez
Áve, Krisztus Keresztje!
Bárhol található is jeled, Krisztus ott tanúságot tesz az ő húsvétjáról:
a halálból életbe való átmenetről.
Tanúságot tesz a szeretetről, amely a halált legyőző élet ereje.
Áve, néked, Kereszt, bárhol is vagy, tereken vagy az út mentén,
ott, ahol az emberek szenvednek és haldokolnak…
ott, ahol dolgoznak, tanulnak és alkotnak…
Mindenhol; férfiak, nők, fiúk és lányok nyakában…
és az emberi szívekben.
Áve, Krisztus Keresztje!
Jézus Krisztus, ki eljöttél, hogy érettünk szenvedj:
Uram, irgalmazz nékünk!
Ki prófétai szóval kinyilatkoztattad: haláloddá leszek, ó halál!
Uram, irgalmazz nékünk!
Ki a kereszten kitárt karokkal minden századokat magadhoz vontál:
Uram, irgalmazz nékünk!
Urunk, Krisztus engedelmes volt mindhalálig, éspedig a keresztnek haláláig.
Ámen!