a) „A tizenegy tanítvány pedig Galileába méne ama hegyre, hová Jézus rendelte vala őket” (Máté 28,16). S nemcsak a tizenegy, hanem sokan velük. Csődül az „Ecclesia” föl a hegyre, talán a Táborra, a tündöklő Krisztus-látás hegyére; a megnyugvás sátrainak hegyére. Mily menet; ragyogó nap, virágos erdő, illatos fuvalom! Hová nem mennének föl, hogy az Urat lássuk! „És látván őt, imádák, némelyek pedig kételkedének”… Nem voltak a nagy érzések zónájába beállítva; hegyen jártak, de emberi nehézkességükben ott fönn is törpék maradtak s a nagy Krisztushoz föl nem értek. Ó belső világ, magaslataid lehetnek bennem, ha lapályban sínylődöm is. Pusztaság lehetek, gazdag környezetben, sötétség a verőfényben. Alakítani akarom magam, hogy magas, fennkölt, napsugaras, krisztusi legyek. Bízom, hogy azzá lehetek, bárhol, barmikor.
b) „Végre a letelepedett tizenegynek jelenék meg… s mondá nekik: Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Márk 16,15). Örülök Krisztus hatalmának. Erős Üdvözítőm van, kinek lábai alatt összetöpörödik a világ. Az ördög is hatalmat igért neki a hegyen; ó, de mily más hatalom ez, mely legyőzte a világot. S ezt a hatalmat Jézus nem bosszúállásra használta, nem tört össze senkit, csak a bűnt és halált. E hatalmát adja most tanítványainak: menjetek bűnt törülni, embert újjáalakítani, a világ terhét csökkenteni, eget nyitni. Ezt mind megtehetitek; menjetek ez öntudattal a világba, a világgyőzelem páthoszával; menjetek; el kell foglalnotok a világot, mert tehetitek; én akarom, küldlek erre boldogító hatalommal. Ily lelkülettel kell járnia az apostolnak, ilyennel Krisztus minden tanítványának.
c) „Aki hiszen és megkereszteltetik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, nem árt nekik; a betegekre kezeiket teszik és meggyógyulnak” (Márk 16,16). Hozzuk jól öntudatunkra, mily kötelesség a hit. Maga Krisztus meghalt a hit proklamálásáért! Komolyan követelte az őbenne való hitet a főpap előtt. A vértanúk mind a hitért vérzenek; Szent Pállal az örök reményért hordanak láncokat. Az egész kereszténység tanúság a hit mellett! Mily rémséges tévely, mely el akarja szakítani az erkölcsöt a hittől, gyökerétől; lekonyul szegénykének a virága. – Mily sivár gondolat élni hit, tehát Isten nélkül! Hogyan legyen az erős és nagylelkű, ki az Istent, a minden-szépet és minden-jót a kinyilatkoztatás hitével átkarolni nem tudja. – Az én föladatom: hinni, megkeresztelkedni, vagyis újjászületni, élni a hitből és üdvözülni. – „Ujjászületni”, mily erős kifejezés; az isteni élet mélységes erőre utal, s mily édes, biztató tény, hogy isteni, boldogító életet élhetek. Élni, új életet, új örömöt, beszélni új nyelvet, énekelni új éneket.