Fehérvasárnap – Dominica in albis
„Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet…, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja.” – „Quasi modo geniti infantes, rationabile, sine dolo lac concupiscite”
„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Fehérvasárnap (latinul Dominica in albis, az ünnepi introitus alapján: quasi modo-vasárnap, a magyar néphagyományban: mátkálóvasárnap, komálóvasárnap) a hamvazószerdával kezdődő húsvéti ünnepkör zárónapja, mindig a Húsvétot követő vasárnap. – vagyis húsvét nyolcadát (a fehérhetet) záró vasárnap,
A korai kereszténységben a felnőtteket nagyszombaton keresztelték, akik a liturgia során – a tisztaságot jelképező – fehér ruhát kaptak. A frissen kereszteltek ezt a ruhát egy hétig viselték, és húsvét utáni szombat este, illetve vasárnap vették le. Keresztszüleik ilyenkor megvendégelték őket, ezzel megünnepelve a keresztgyerek–keresztszülő közötti lelki rokonságot. A keresztelés későbbi évfordulóján is ajándékokkal emlékeztették őket a keresztség szentségében való újjászületésre.
A húsvét nyolcadát záró vasárnapi szentmise introitusa is ezt fejezi ki:
„Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja.”
A latin változat (Quasi modo geniti infantes, rationabile, sine dolo lac concupiscite) kezdő szavai után kapta az ünnep a quasi modo-vasárnap, Quasimodogeniti nevet.
„Mint ma született kisdedek, szellemi tejre vágyjatok…hogy felnőjetek.”
A mise kezdő éneke ismét a kereszteltekhez szól, akik immár teljes jogú tagjai a közösségnek. Ez a szellemi tej, amely felnőtté tesz és megerősíti, továbbviszi bennük a keresztség kegyelmét: az Eucharisztia, a jövendő dicsőség záloga. Erre utal az áldozási ének is:
Nyújtsd ki a kezedet, és érintsd a szegek helyét, s ne légy immár hitetlen, hanem hívő…
Igen, az áldozásban odalépünk Krisztus sebének érintéséhez, és ez az a legfontosabb kötelék, amely megerősíti egységünket az Egyházzal, Krisztus testével. Szent Pongrácnál fejezzük be zarándokutunkat, aki a hűség szentje, mert tizennégy évesen vérével pecsételte meg keresztségi esküjét:
„boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki! (Lk1,45).”
A katolikus liturgia szerint ezen a napon az evangéliumból Szent Tamás apostol történetét olvassák fel, aki először nem hitte el a többi apostolnak, hogy Jézus feltámadt, és az Úr következő megjelenésekor lett hívő, amikor láthatta és megérinthette őt. Innen ered az ünnep alternatív neve: „tamásvasárnap”, melyet a keleti katolikus egyházak használnak.
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta:
„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!”
De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük.
Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket:
„Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet!
Aztán Tamáshoz fordult:
„Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!”
Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!”
Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.
Népszokások, néphagyomány
Amikor a felnőttkeresztség helyett az újszülettek megkeresztelése terjedt el, Magyarországon szokásba jött, hogy ezen a napon választották ki a következő gyermek számára a keresztszülőt (komát), és ezt komatál küldésével fejezték ki, ami lehetett jelképes (pl. piros tojás, gyümölcsök), vagy akár az ünnepi asztalról vett igazi bőségtál is.
A komálás változataként alakult ki egyes vidékeken a mátkálás, ami a fiatal lányok szertartásos barátságkötése volt, amit hímes tojások vagy mátkatál cseréjével pecsételtek meg. Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem fehérbe öltözött kisebb lányokkal küldték, akik a kiszemelt mátkához belépve így szóltak:
„N. N. tiszteli, ha megmátkálná a tojást!”
A szoros kapcsolat legalább férjhezmenetelig tartott, de akár egész életre szólhatott, különösen, ha később keresztkomák (egymás gyermekeinak keresztanyjai) is lettek. A mátkálás után a lányok egymást kegyelmezik, azaz magázták és mátka-, vagy komaasszonynak szólították.
(Komázó mondóka Somogyból)
Komatálat kaptam, Föl is aranyoztam.
Koma küldi komának, Koma váltsa magának!
(Mátkázó versike Ormánságból)
Mátka, mátka, mátkázzunk, Hónap délre komázzunk.
Ha éljünk, ha haljunk, Mindig mátkák maradjunk.
A fehérvasárnap népies neve a népszokások miatt mátkálóvasárnap, vagy komálóvasárnap. Hahóton a neve mátkavasárnap, az Ormánságban mátkázóvasárnap, a csángóknál mátkaváltó vasárnap. Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
Aquinói Szent Tamás imája
Kimondhatatlan, teremtő Atya,
kinek hódol az angyalok kara
s engedelmeskedik a végtelen,
roppant és csodás világegyetem,
ki szétosztod világosságodat,
Te a bölcsesség szent forrása vagy.
Ó lángoló Rend, Szépség, Szeretet,
öntsd vaksi értelmemre fényedet.
Töltsd be hatalmasan és egyszerűn:
a balga tudatlanság és a bűn,
e két átkozott sötétség, amely
nyomunkban jár, távozzon tőlem el.
Szétárad léted bő sugara itt
s megnyitod a csecsemők ajkait,
oldozd meg nyelvem is kegyelmesen,
hogy zengő, forró és édes legyen.
Ó add, hogy könnyen folyjon a beszéd
ajkamról, ha hirdetem az igét.
S add az elme értő élét, Atyám,
hogy legyen bennem mély a tudomány,
amit tudhatok, úgyis oly kevés,
ne mossa el bennem a feledés.
S tanuljak nagyon könnyen s mint finom
szellőrezdülést a virágszirom,
érezzem meg az örök gondolat
szárnyalását: az égi titkokat.
A célba-érés reménye hevít:
igazítsad a lelkem lépteit,
feléd haladjak mindig boldogan,
Feléd, ki Isten s Ember vagy, Uram,
ki élsz és uralkodol odafenn
s itt lenn örökkön-örökké. Amen.
Himnusz Istenhez
Te vagy mindeneknek túlján,
más névvel hogyan illesselek?
Milyen ének tudna megénekelni?
Nincs szó, amely kimondhatna.
Mely szellem tudna megérteni?
Nincs értelem, amely fölfoghatna…
Minden lény vágya, minden teremtmény sóhaja
tehozzád igyekszik.
Hozzád imádkozik minden, ami van,
és a csend himnuszát
hozzád küldi minden létező,
amely olvasni tudja teremtésed könyvét.
(Nazianzi Szent Gergely püspök)