a) Keveset tudunk a lelkek világáról; Jézus is csak itt-ott érintette azt; emberi képzeteink s kategóriáink nem alkalmazhatók reá. Csak érzéseinkkel vagyunk rokonaik. A jó lelkek is várják Krisztust. Míg ő el nem jön, addig nem látják meg az Istent; azért főérzelmük ez a nagy advent; imájuk a vágy s Krisztus megjelenése az ő nagy karácsonyuk; így lett karácsony a limbusban! Hogy ragyog föl köztük az Úr Jézus lelke, az örök boldogság napja! Hogy lett ott éledés, üdülés, tavasz a fáradt lelkek világában! Hogy csendült meg ajkaikon az ének: Hozsanna, áldott ki az Úr nevében jön! Hogy hódoltak neki pátriárkák, próféták, Szent József, Keresztelő sz. János! Ó, ahol Jézus van, ott tavasz s éledés, ott erő és öröm van, ott tudnak énekelni. Jubilate Deo omnis terra!
b) Mily szent örömmel, mily diadalmas érzéssel néz végig az Úr e tiszta lelkeken. Ezek az ő szenvedélye; vért és életet adott, hogy tiszták legyenek s „szeplő és ránc nélkül”; íme most belépett a piszkos földről a szép, tiszta lelkek verőfényébe. Ez már isteni zóna; oda vágyik az erős élet! Istenem, bennem is oda vágyik! Mennyi a bűn az életen, mennyi a tökéletlenség, elfogultság, kicsinyes látószög, egyéni színezés, korlátoltság, gyöngeség, gyávaság s makacsság, engedékenység és kevélység, lágyság és keménység! S mily siralmas látvány, ha lelkem hajótörötten, rongyosan, szegényesen jönne az örök révpartok felé s ott betegen hosszú „quarantaine”-be kerülne. Jézusom, tisztíts, égess, hogy mikorra megpillantasz, örömre gyulladjon szemed!
c) Ezeket elviszi magával. Nagyok az igényei a szívtisztaságra, de kielégíttetnek. A „háromszor szent” fölemeli a tisztult lelkeket, és mint ahogy a fecskék költözködve az Alpesek fölé emelkednek: úgy a lelkek az isteni Megváltó Fölségéhez. A fénynek s életnek végtelen óceánja hívja őket, s mennek, röpülnek. – Tisztelem az Isten nagy igényeit lelkem tisztaságával szemben; föltétlenül meghajlok előtte, mikor megpróbál, meglátogat betegséggel, szenvedéssel, lelki vigasztalansággal; tudom, hogy tisztít és közelebb jutok hozzá!
