HÚSVÉTI SZENT HÁROM NAP
(Sacrum Triduum et Tempus Paschale)
NAGYCSÜTÖRTÖK – NAGYPÉNTEK – NAGYSZOMBAT
„Nincs szebb, mint találkozni Krisztussal és közölni Őt másokkal!”
Virágvasárnappal megkezdődött a NAGYHÉT, MAJD A HÚSVÉTI TRIDUUM, amely az egész Liturgikus év alapja.
XVI. Benedek Pápa ajánlása a Szent Három Napra való lelki felkészüléshez!
A húsvéti szent három nap segítségével átéljük az Úr szenvedését, halálát és feltámadását!
E napok alkalmasak arra, hogy erősebb vágy éledjen fel bennünk a Krisztussal való egyesülésre és komolyan, tudatosan szeressük Őt, aki életét adta értünk. A szent három nap ismét elénk állítja azokat az eseményeket, amelyek a legfőbb megnyilvánulásai Isten emberek iránti szeretetének.
A húsvéti triduum megünneplésére készüljünk úgy, hogy magunkévá tesszük Szent Ágoston buzdítását:
„Figyelmesen szemléljük a szent három nap során Urunk keresztre feszítését, eltemetését és feltámadását. E három misztériumból átéljük azt a jelenben, aminek a jelképe a kereszt, a hit és a remény által pedig azt, aminek a temetés és a feltámadás a jelképe!”
A HÚSVÉTI SZENT HÁROM NAP (Sacrum Triduum et Tempus Paschale)
NAGYCSÜTÖRTÖKÖN kezdődik az esti misével :
„in cena Domini”, bár délelőtt egy másik jelentős liturgikus ünnepséget tartunk, a krizmaszentelési misét, amely során az egész egyházmegye papsága összegyűl a püspök körül, megújítja papi ígéreteit és részt vesz a katekumenek és a betegek olaja, valamint a krizma megáldásában. A papság alapítása mellett e napon megünnepeljük, hogy Krisztus totálisan odaadja Magát az emberiségnek az Eucharisztia szentségében. Azon az éjszakán, amelyen elárultatott, ránk hagyta – amint az Írás mondja – a testvéri szeretet „új parancsát” (mandatum novum) a lábmosás megrázó gesztusa által, amely a szolgák alázatos szolgálatára emlékeztet minket.
Egyetlen nap alatt nagy misztériumokat idézünk fel, s ez eucharisztikus adorációval ér véget Urunk Olajfák-hegyi szenvedésére emlékezve. Hatalmas szorongást érezve, mondja az evangélium, Jézus azt kéri övéitől, hogy:
„Virrasszatok és imádkozzatok velem!”
És látjuk, hogy a mai tanítványok is gyakran elalszanak.
Ez volt Jézus számára az elhagyatottság és magány órája, amelyet követ éjszaka az elfogás és a Kálváriára vezető fájdalmas út kezdete.
NAGYPÉNTEK, középpontban a passióval, a böjt, a megtartóztatás napja, amelyen a keresztről elmélkedünk. A templomokban felidézett passiótörténetben Zakariás próféta szavai visszhangzanak:
„Feltekintenek arra, akit keresztül szúrtak!” (Jn 19,37).
Nagypénteken a Megváltó átdöfött szívére kívánunk tekinteni, ahol – mondja Szent Pál apostol –
„el van rejtve a bölcsesség és tudomány minden kincse” (Kol 2,3), sőt,
„Benne lakozik az istenség teljessége” (Kol 2,9), s ezért az apostol kimondja, hogy
„semmi mást nem akar ismerni… csak Jézus Krisztust, a megfeszítettet!” (1Kor 2,2)
Igaz: a kereszt tárja fel „a szélesség és hosszúság, magasság és mélység” kozmikus dimenzióit, ez az a szeretet, amely meghalad minden ismeretet – azé a szereteté, amely eltölt minket „Isten teljességével”.
„A kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra fölemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb formája.” (Deus caritas est No.12.)
Krisztus keresztje – írta Nagy Szent Leó pápa – „minden áldás forrása és oka”.
NAGYSZOMBATON az Egyház lelkileg Máriával egyesül és imádságban a szent sír előtt marad, ahol Isten Fiának teste fekszik, élettelen állapotban nyugszik a megváltás műve után, amelyet halálával vitt végbe (Vö. Zsid 4,1-13).
Az éjszakai Húsvéti vigíliában az újonnan megkereszteltek és az egész keresztény közösség szíve újra éled az örömteli Glória és Alleluja éneklése közben, mert Krisztus feltámadt és legyőzte a halált.
Kedves testvérek, hogy képesek legyünk lelki haszonnal átélni Húsvét ünnepét, az Egyház arra kéri híveit, hogy járuljanak e napokban a bűnbocsánat szentségéhez, amely egyféle halál és feltámadás mindnyájunk számára. Az ókori keresztény közösségben Nagycsütörtökön volt a bűnbánók ünnepélyes kiengesztelődésének ünnepe, amit a püspök vezetett. Természetesen a történelmi feltételek megváltoztak, de ma is kötelesek vagyunk egy jól végzett gyónással készülni Húsvétra. Becsülni kell a szentséget, hiszen ebben a Feltámadott ajánlja fel nekünk az új élet kezdetének lehetőségét és örömét. Tudatában vagyunk annak, hogy bűnösök vagyunk, de bízunk az isteni irgalmasságban! Béküljünk ki Krisztussal, hogy még inkább átéljük és átadjuk feltámadásának örömét.
Krisztus megbocsátása, amit a bűnbocsánat szentségében ad belső és külső béke forrása, s ez tesz képessé minket arra, hogy a béke apostolai legyünk abban a világban, amelyben sajnálatos módon megosztottságok, szenvedések és tragédiák vannak, gyűlölet és erőszak, képtelenség a kibékülésre, az őszinte megbocsátásra.
Tudjuk azonban, hogy nem a gonoszé az utolsó szó, mert a megfeszített és feltámadt Krisztusé a győzelem, s ez lesz látható az irgalmas szeretetben. Az Ő feltámadása ezt a bizonyosságot adja nekünk:
a világban lévő minden sötétség ellenére nem a gonoszé az utolsó szó!
Ezzel az igazsággal bátorítva képesek leszünk nagyobb bátorsággal és lelkesedéssel elkötelezni magunkat, hogy egy igazságosabb világot építsünk.
Ezt kívánom mindnyájotoknak, kedves testvérek szívből, remélve, hogy felkészültök hittel erre az elközelgő húsvéti ünnepek segítségével.
Legyen társatok Mária, a legszentebb, aki követte isteni Fiát a szenvedésben és a keresztnél, és osztozik az Ő feltámadásának örömében!
(XVI. Benedek pápa)
NAGYCSÜTÖRTÖK
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”
Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az Utolsó Vacsora miséjével kezdődik.
Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása. Nagycsütörtökön, az Utolsó Vacsora emlékünnepén, a megemlékezés a kivonulást megelőző lakomáról sajátos megvilágításba kerül azzal, hogy előttünk áll Krisztus példája, aki megmossa tanítványai lábát és Szent Pál szavai, aki elmondja, hogy az Eukarisztiában Jézus a keresztény Húsvétot alapította meg.
A lateráni Szent János bazilika
Nagycsütörtökkel kezdődik az Újszövetség legszentebb pászkaünnepe. Liturgiája úgy mutatja nekünk Krisztust, mint főpapot, ahogy odaadó szeretetét az utolsó vacsora termében és az Olajfák hegyén hősies nagysággal s egyben bensőséges szelídséggel, sőt megragadó szépséggel kinyilvánította. Ma a Legfölségesebb Oltáriszentség alkotja a liturgikus imádságok és cselekmények lényeges tartalmát mindazzal együtt, ami a Sion hegyén tartott kegyelmekben gazdag, utolsó vacsorán ehhez kapcsolódott, úgymint:
— az Úrnak nagy alázatossága a lábmosásnál;
— annak az áldozatnak előzetes, vérontás nélküli bemutatása, amelyhez az Úr magát a következő nap szörnyű kínok között, mint áldozati Bárány önként odaadja és ezzel az Újszövetség titokzatos áldozati és szeretetlakomájának megalapítása;
— Jézusnak az Olajfák hegyére való vonulása; a Getszemáni-kertben átszenvedett órái és ellenségeinek hatalmába való önkéntes kiszolgáltatása.
Mi pedig dicsekedjünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, kiben vagyon üdvösségünk, életünk és feltámadásunk: ki által megváltattunk és megszabadultunk.
Dsida Jenő: Nagycsütörtökön
A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.
Testemet ételül adtam, véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.
Hajnal-derengés borzong a sötét lombokon.
Júdás után, által az erdőn sátánarcú fáklyások jönnek.
Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kereszten holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!
A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt a püspök papjaival együtt ünnepélyes misét mutat be, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat és krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása. Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. Jézus Krisztus ekkor adta át búcsúajándékait: szeretetének jelét a lábmosásban, Testének és Vérének szentségét, a papi átváltoztató hatalmat, s mintegy végrendeletül, elmondta búcsúbeszédét, és elmondta egyházáért főpapi imáját.
„ÍME HITÜNK SZENT TITKA…” – AZ OLTÁRISZENTSÉG ALAPÍTÁSA
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk:
„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.”
Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt:
„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:
„Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”
Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta:
„Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.”
Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz. (Lk.22:14-23.)
A Lábmosás általi megújulás
Pálnak a korinthusbeli gyülekezethez írt levele bekerült a Biblia írásai közé, hogy tanuljunk és okuljunk belőle. Néhány évvel korábban maga Pál hozta létre a korinthusi gyülekezetet, és látszólag ezt a levelét nem sokkal a Pászka (Peszah) ünnepe előtt írta nekik. A korinthusiaknak sok gondjuk volt a hozzáállásukkal és viselkedésükkel, ami azoknak a berögződött pogány szokásoknak a közvetlen eredménye volt, amelyekből csak nem rég jöttek ki. Egy új gyülekezet esetében ma is előfordulhatnak hasonló gondok. E levél bizonyos mondanivalójának és jelentőségének kielemzése hozzásegíthet a Pászka ünnepének jobb megértéséhez, és ahhoz, hogy a közeledő Pászka ünnepét hatékonyabbá, értelemben gazdagabbá tegye. A korinthusiaknál fellelhető önzésnek, büszkeségnek és rátartiságnak soha, de különösen az Úrvacsora alkalmával nem szabad helyet adni.
De lássuk magának a korinthusi levélnek a tartalmát, és azt, hogy mire is utasítja őket Pál! Az Oltáriszentség ünneplése. (1Kor.11:17-22.)
A levél tartalmából az vehető ki, hogy amikor a korinthusiak összegyűltek az Úrvacsorát megünnepelni, azt valamiféle pogány szokások keretein belül tartották meg, és az váltotta ki Pál szigorú megjegyzéseit a kivagyisággal és a velejáró dőzsöléssel, ivászattal kapcsolatban. A kenyér és a bor szimbolikus jelentőségét, szellemi mondanivalóját egyáltalán nem vették figyelembe. Ha a mai értelemmel nézzük az akkori eseményeket, világosan kitűnik, hogy legalábbis részben azért kerültek ilyen helyzetbe, mert nem értették meg, nem fogták föl a lábmosás értelmét, amelyre maga Jézus adott utasítást a tanítványainak, mielőtt magukhoz vették volna a kenyeret és a bort.
János evangéliumában pontosan le van jegyezve ez az esemény!
A lábmosás. (Jn.13:1-17.)
Amikor Jézus dereka köré tekert törölközővel lehajolt tanítványai lábát megmosni, ezzel nagy és váratlan meglepetést okozott számukra. A tanítványoknak a mesterük mossa meg a lábát! Jézus azért tette ezt, hogy példával mutassa meg nekünk, milyen szellemiségben kellene élnünk, ez a szellemiség pedig a teljes alázatosság, mint alapvető tulajdonság.
A lábmosás szertartása évenként megújítja és újradedikálja azt a megtérés utáni bűnbocsánatot és tisztaságot, amelyet az alámerítkezéssel kaptunk. Mindezekből láthatjuk, hogy egymás lábainak megmosása tulajdonképpen felkészít bennünket a kenyér és a bor vételéhez. Emlékeztet bennünket arra, hogy csak ezzel a helyes, alázatos és bűnbánó, illetve állandóan megtérő (amely évről-évre egyre mélyebbé válik bennünk) hozzáállással járulhatunk az Isten elé; nem pedig úgy, ahogyan a korinthusiak tették. Elgondolkodtathat bennünket azon, hogy miből jöttünk ki, és hová tartunk. Isten felénk nyújtott szeretete és kegyelme felkészít és megtart bennünket abban, hogy megfelelő szellemiségben vegyük magunkhoz a kenyeret és a bort.
Jézus Főpapi imája
„A főpapi ima: – E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott:
„Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.”
Ima az apostolokért:
„Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban…”
Ima a hívőkért:
„De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem…” (Vö.Jn.17;1-26)
A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.
(Latinul: denudatio altarium. – Az esti szentmise végén, miután az Oltáriszentséget már elvitték a szentsírra, a pap Jézus szenvedéseinek emlékezetére minden virágot, terítőt, gyertyatartót és feszületet eltávolít az oltárokról, s azok így maradnak a nagyszombati liturgiáig.)
A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi. Formálódó keresztény liturgia az üldözések idején:
Az mindannyiunk előtt világos, hogy a szentmise gyökerét és értelmét az utolsó vacsorán kell keresnünk, ahol Jézus összegyűlt, hogy megülje tanítványaival a Pészah-ot (héberül: פֶּסַח, görögül: πάσχα; zsidó húsvét, pászkaünnep) az Egyiptomból való kivonulás ünnepét.
A szinoptikus evangéliumok ezt szépen, egyszerűen közlik, míg Szent János evangéliumában egy mélyebb/más aspektust érintve a lábmosás szertartását állítva középpontba elhagyja a Kenyér és Bor átadásának szertartását. Szent Lukács evangelista hozzá is fűzi:
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22, 19).
((Komoly változás állt be a keresztény istentisztelet megünneplésében, mikor az üldözések egyre nagyobb szinten folytak. Jeruzsálemben és környékén a kezdetektől üldözték a keresztényeket (ld. Saul), de a római, keresztényüldözéssel, Néró Kr. u. 64-ben kiadott rendeletével igen veszélyessé vált a magánházaknál történő eucharisztikus ünneplés.
A keresztények tehát elrejtőztek, elsősorban a katakombákban alakítottak ki szakrális tereket, ahol a rejtettségben már nem csak Krisztus áldozatáról emlékeztek meg, hanem vallásos tisztelettel övezték megölt hittestvéreik földi maradványait is.
Kialakult a vértanúk tisztelete, és ezzel együtt a katakombákat tekinthetjük az első szakrális helyeknek, melyeket úgy rendeztek be, hogy alkalmasak legyenek a szent cselekmény bemutatására, a falakat és sírhelyeket szimbólumokkal és képekkel díszítették. Az üldözések tehát megerősítették a keresztény ünneplés formáit, Krisztus áldozatát egyesítette a vértanúk szenvedéseivel, az Egyház közösséggé formálódott, melynek saját szimbolikája, liturgiája és szent helyei voltak.))
Juhász Gyula: Az utolsó vacsora
János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret!
