Március 31. Péntek, Köznap – Szent Ákos püspök és vértanú

„…Nekem meg az a föladatom, hogy sohase tagadjam meg Istenemet.”
Megmondotta az Isten Fia:
„Aki megtagad engem az emberek előtt, megtagadom én is őt Atyám előtt.”
„…te most magad megvallod vallástok egy babonáját, hogy az Istennek fia van.
Á: Igenis van: az igazság és a kegyelem IGÉJE: JÉZUS KRISZTUS!”

Ákos az örményországi Melitiné városából származott. Istenfélő szülei sok imádság által nyerték el Istentől gyermeküket. Már gyermekkorától átadták nevelésre a város püspökének Otriosznak, akitől magas keresztény nevelést kapott. Otriosz halála után az emberek egyhangúlag választották meg püspöküknek. Szent Ákos sokat fáradozott, hogy megszüntesse Nesztoriosz tévtanítását, és részt vett a III. egyetemes zsinaton.

Életében békeszerető ember volt és különösen irgalmasságával tűnt ki. házából kis kórházat csinált, és maga gondoskodott a betegekről. Isten a csodatevés ajándékával tüntette ki. Hosszú időn át bölcsen kormányozva egyházát, 435 körül hunyt el békében.

Szent Ákos avagy Akácius a frígiai Antiochia püspöke volt Kisázsiában a 3· században s működésével nemcsak hívei, hanem még a pogányok részéről is kiérdemelte a „jó angyal” (agathangelos) jelzőt. Püspökségének idejére esik a Décius-féle nagy keresztényüldözés (24-9-2 51). Ez a tehetséges császár a hanyatló római birodalomba a pogány nemzeti vallás föllendítésével akart új életerőt önteni s ezért a legválogatottabb kínzásokkal akarta rábírni a keresztényeket hitük elhagyására, illetve a pogány istenek tiszteletére.

Ennek az üldözésnek egyik jellemző mozzanata Ákos esete. Marciánus konzul viselt helytartó maga elé idézte a püspököt. Hiteles följegyzések szerint a kihallgatás a következő módon folyt le:

Marciánus: Neked kötelességed tisztelni és szeretni államfőnket, a császárt, mert a római birodalomban élsz.
Ákos: Senki sem tiszteli és szereti a császárt olyan nagy tisztelettel és szeretettel, mint a keresztények. Állandóan imádkoznak érte, hogy soká éljen, hogy népeit igazságossággal kormányozza s hogy a birodalom a császár egész életén át békességet élvezzen. Azután imádkozunk a katonaságért és az egész birodalom jólétéért .

M: Ezt magam is dicsérem; hogy azonban bebizonyítsad a császár iránti hódolatodat, áldozatot kell neki bemutatnod.
Á: Én imádkozom, a mi igaz, nagy és láthatatlan Istenünkhöz, hogy áldja meg a császárt minden jóval; áldozatot azonban nem követelhet tőlem a császár.

M: Miféle ostoba tanítás vezetett téged félre? Vesd el azt, aki láthatatlan s ismerd el istenül azokat, akiket látni lehet.
Á: Imádjam istenekül azokat, akiket vádolok, akiket utálok, akiket megvetek, akik olyan bűnöket követtek el, aminőket a ti törvényeitek büntetnek?

M: A keresztények sok minden rosszat költenek a mi isteneinkre ; én csak egyet mondok neked: áldoznod kell, vagy meghalsz.
Á: Ugyanúgy cselekszenek az útonállók, akik megtámadják a vándort, s csak ez elé a választás elé állítják: pénzt vagy életet!

M: Nekem csak az a föladatom, hogy kényszerítselek az áldozatra; ha nem engedelmeskedel, nem maradhat el a büntetés.
Á: Nekem meg az a föladatom, hogy sohase tagadjam meg Istenemet. Megmondotta az Isten Fia: Aki megtagad engem az emberek előtt, megtagadom én is őt Atyám előtt.

M: Íme, amiről már régen szerettem volna megbizonyosodni: te most magad megvallod vallástok egy babonáját, hogy az Istennek fia van.
Á: Igenis van: az igazság és a kegyelem IGÉJE: JÉZUS KRISZTUS!

Ezután Marciánus sorjában megkapja a felvilágosításokat az Úr Jézus fogantatásáról, születéséről és természetéről. Majd más területre tér át: Hivatkozik a szigorú erkölcsű montanistákra, akik készséggel áldoznak, s ezt mondja Akáciusnak:

M: Engedelmeskedj te is ugyanígy. Egyesítsd az összes katolikusokat s vedd föl velük együtt a császár vallását; jöjj át hozzánk egész egyházközségeddel.

Á: A többi keresztényt nem én kormányozom, hanem az Úr Isten parancsa. Ők csak akkor hallgatnak rám, ha helyesre buzdítom őket, s szó nélkül megvetnének, ha rosszat mernék nekik tanácsolni.
M: Mondd meg a többi keresztény nevét!

Á: Neveik föl vannak jegyezve az örök élet könyvében.
M: Új vallást vezettek be!

Á: Igen. Mi elvetjük az isteneket, akiket ti magatok csináltok, s amikor készen vannak, imádjátok őket. Nektek nem lennének isteneitek, ha a kőfaragó számára nem akadna kő, s ha a kő számára nem akadna kőfaragó. Mi pedig Egyet imádunk, de nem azt, akit mi készítettünk, hanem aki bennünket teremtett – mint Urunk, szeretett – mint Atyánk, megváltott az örök haláltól – mint jóságos Pásztorunk.
M: Sorold el a többi keresztény nevét!

Á: Itt állok én a törvényszék előtt, s téged mások nevei érdekelnek? Azt hiszed, hogy akkor megadjuk magunkat, ha többen vagyunk, amikor jómagam, – noha egyedül vagyok – nem engedem magam kényszeríteni? Ha azonban annyira fontosak neked a nevek, engem Ákos püspöknek hívnak, két társamat pedig Pizónak és Menandernek. Tedd, amit jónak látsz .
M: Újra bezáratlak a börtönbe s közlöm az egész ügyet a császárral ; az ő döntésétől függ, mi lesz veled a jövőben.

A hagyomány szerint, Décius elolvasta a kihallgatásról fölvett jegyzőkönyvet, s Ákos ügyes és bátor vallomása annyira megkapta lelkét, hogy megkegyelmezett a püspöknek. Kiszabadulása után igen sok pogányt térített meg s szent békességben hunyt el. Noha nem szenvedett vértanúságot, mégis a vértanúk közt emlegették és emlegetik. Ennek egyszerű oka pedig az, hogy ő szívesen vállalta volna a vértanúi halált is az Úr Krisztusért, s nem rajta múlott, hogy nem lett tényleg vértanúvá.

Amikor az utókor a vértanúság glóriájával övezi Akáciust, hangsúlyozni akarja a jó szándék óriási erejét és értékét. A szándék az Úristen szemében fölér a tettel, ha a szándék végre nem hajtása nem rajtunk múlott.

IMÁDSÁG NAGYPÉNTEK CSENDJÉBEN

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
„Krisztus meghalt mindenekért, hogy a kik élnek, ezután ne éljenek magoknak, hanem annak, a ki Ő érettök meghalt és feltámadott.” (2Kor 5,15.)

Rólad emlékezem e nevezetes napon, megváltó Krisztusom!
E napon feszítettek téged keresztfára, téged, kinek szájában álnokság nem találtaték. Szörnyűség, hogy oly dühösen üldöztek téged a rossz emberek, – de imádandó vagy te, hogy kész valál meghalni az igazságért!

Adj nekem is erőt, megváltó Krisztusom, hogy én is bizonyságot tehessek az igazságról. Én is találkozhatom még Júdásokkal, Kajafásokkal, Pilátusokkal; mert a mai világban is vannak ezekhez hasonló gonosz emberek, – adjad, óh Jézus, hogy akkor lelked elevenítsen s állhatatosságra vezéreljen. Nem feszítenek ugyan már ma senkit keresztre, de azért még ma is gyakran megesik, hogy az igazságért küzdő jó ember halálra hurcoltatik.

Óh, kedves Jézus, cselekedjed, hogy akik az igazságot terjesztvén az emberiség közjaváért munkálkodnak, minél kevésbé üldöztessenek, és ha üldöztetnek s halálra kerestetnek, bátran megharcolhassák a nemes harcot, s hitüket mindvégig megtarthassák.

Cselekedjed, hogy én is tántorgás nélkül járhassak nyomdokaidon, és ha utol nem érhetlek is, legalább távolról követhesselek.
Vezess mindinkább kötelességeim ismeretére s emberi méltóságom érzésére. Győzz meg afelől, hogy bármily kicsiny s észrevétlen tagja vagyok is az emberiség nagy családjának, azért én sok jót tehetek s kell is tennem, hogy hű tanítványod lehessek.

Buzdíts felebarátaim szeretetére, hogy úgy tekintsem őket mint testvéreimet, s jóllétükért – ha a szükség úgy kívánja – meghalni is kész legyek, mint kész voltál Te, óh emberek dicső Megváltója! És minthogy legszívesebb igyekezetem mellett is sok részben gyarló és bűnös ember vagyok: piros véred, – mely Golgotán a megátkozott földre hullott – legyen rám nézve a Mennyei Atya irgalmának bőséges forrása, melyből a bűnbocsánat édes reménye buzogjon számomra, hogy nyugodtan hordozhassam keresztemet, s halálom idején bizodalommal ajánlhassam lelkemet a Mennyei Atya kezeibe, mondván:
„Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet!”
Ámen!