A két lator

a) „Egyik pedig a latrok közül, kik ott függnek vala, káromlá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg tenmagadat és minket is” (Luk. 23,39). Nem értjük, hogy minek szenvedünk; ha szeret az Isten, minek kínoz? „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is…” Ime, a kereszten függő emberiség káromlása. De a szenvedés a mostani világrendben elkerülhetetlen, véges, vergődő, fejlődőfélben levő természetünk, erkölcsi harcaink, gyarlóságunk s bűneink miatt. Krisztus is, a lator is szenved; de a lator káromkodik, és Krisztus imádkozik; a latornak sötét a lelke, s Krisztus mennyországot hord magában. Ez a különbség, és ez a problémának megoldása. Erkölcsi fölényünk által emelkedünk ki a szenvedés mechanikájából. Fölemelkedve a hit, remény s a türelem magaslatára, napfényt és értelmet sugározunk a szenvedés észbontó mélységeibe.

b) „Felelvén pedig a másik, feddé őt, mondván: Te sem féled az Istent, holott ugyanazon büntetés alatt vagy. S mi ugyan igazságosan, mert cselekedeteinkhez méltó díjt veszünk, de ez semmi gonoszt nem cselekedett” (40,41). A világ legtöbb szenvedése a bűnből való; mert részint saját bűneink, részint mások gonoszságainak átka alatt nyögünk. Istent megbántva, kegyelmeit megvetve, a lelkiismeret szavát ignorálva élünk; csoda-e, hogy szenvedésekbe bonyolódunk. Aki nem látja, „hogy cselekedeteihez méltó díjt vesz”, abban többnyire hiányzik a mélységnek érzete! Szegény világ, telve a szemek, a test kívánságaival s az élet kevélységével, nem ismeri föl, hogy miért szenved. – Minden szenvedésemet bűneimért ajánlom föl.

c) „És mondá Jézusnak: Uram, emlékezzél meg rólam, midőn országodba jutsz” (40,42). A szentírás egyik legmegragadóbb és legfölségesebb helye. Akasztófán függve fölismeri az elgyötört Krisztusban a királyt, még pedig azt a királyt, ki a halál portáján lép be országába. Ó imádandó hódolat a dicsőség királyának! Ó hit, mely a gyalázat s a megvetés és a zsidóság aposztáziájának sokszoros éjfélét átszakítja, s ezt a himnust zengedezi Jézusnak: Uram… királyom… örök országnak királya… emlékezzél meg! Ha megemlékezel, akkor megkegyelmezesz. Erre hangzott az Úr Jézus szava: Még ma velem leszesz a boldogságban! Bevezetlek, mint keserű szenvedésem édes kincsét magammal viszlek. Ne félj; tűrj; csontjaidat megtörik, de lelked az országot bírja majd! – Igy lehet tűrni keresztet s kínt, s ezt adja Jézus! Nekem is mondja: Velem leszesz, velem! Ó Uram, hadd legyek veled; vigy be országodba.


Me receptet Sion illaUrbs coelestis, urbs beata,

Sion David, urbs tranquilla,Supra petram collocata.

Cujus faber auctor lucis,Urbs in portu satis tuto,

Cujus porta lignum crucis,De longinquo te saluto,

Cujus clavis lingua Petri,Te saluto, te suspiro,

Cujus cives semper laeti.Te affecto, te requiro.