a) „Egyik pedig a latrok közül, kik ott függnek vala, káromlá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg tenmagadat és minket is” (Luk. 23,39). Nem értjük, hogy minek szenvedünk; ha szeret az Isten, minek kínoz? „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is…” Ime, a kereszten függő emberiség káromlása. De a szenvedés a mostani világrendben elkerülhetetlen, véges, vergődő, fejlődőfélben levő természetünk, erkölcsi harcaink, gyarlóságunk s bűneink miatt. Krisztus is, a lator is szenved; de a lator káromkodik, és Krisztus imádkozik; a latornak sötét a lelke, s Krisztus mennyországot hord magában. Ez a különbség, és ez a problémának megoldása. Erkölcsi fölényünk által emelkedünk ki a szenvedés mechanikájából. Fölemelkedve a hit, remény s a türelem magaslatára, napfényt és értelmet sugározunk a szenvedés észbontó mélységeibe.
b) „Felelvén pedig a másik, feddé őt, mondván: Te sem féled az Istent, holott ugyanazon büntetés alatt vagy. S mi ugyan igazságosan, mert cselekedeteinkhez méltó díjt veszünk, de ez semmi gonoszt nem cselekedett” (40,41). A világ legtöbb szenvedése a bűnből való; mert részint saját bűneink, részint mások gonoszságainak átka alatt nyögünk. Istent megbántva, kegyelmeit megvetve, a lelkiismeret szavát ignorálva élünk; csoda-e, hogy szenvedésekbe bonyolódunk. Aki nem látja, „hogy cselekedeteihez méltó díjt vesz”, abban többnyire hiányzik a mélységnek érzete! Szegény világ, telve a szemek, a test kívánságaival s az élet kevélységével, nem ismeri föl, hogy miért szenved. – Minden szenvedésemet bűneimért ajánlom föl.
c) „És mondá Jézusnak: Uram, emlékezzél meg rólam, midőn országodba jutsz” (40,42). A szentírás egyik legmegragadóbb és legfölségesebb helye. Akasztófán függve fölismeri az elgyötört Krisztusban a királyt, még pedig azt a királyt, ki a halál portáján lép be országába. Ó imádandó hódolat a dicsőség királyának! Ó hit, mely a gyalázat s a megvetés és a zsidóság aposztáziájának sokszoros éjfélét átszakítja, s ezt a himnust zengedezi Jézusnak: Uram… királyom… örök országnak királya… emlékezzél meg! Ha megemlékezel, akkor megkegyelmezesz. Erre hangzott az Úr Jézus szava: Még ma velem leszesz a boldogságban! Bevezetlek, mint keserű szenvedésem édes kincsét magammal viszlek. Ne félj; tűrj; csontjaidat megtörik, de lelked az országot bírja majd! – Igy lehet tűrni keresztet s kínt, s ezt adja Jézus! Nekem is mondja: Velem leszesz, velem! Ó Uram, hadd legyek veled; vigy be országodba.
| Me receptet Sion illa | Urbs coelestis, urbs beata, | |
| Sion David, urbs tranquilla, | Supra petram collocata. | |
| Cujus faber auctor lucis, | Urbs in portu satis tuto, | |
| Cujus porta lignum crucis, | De longinquo te saluto, | |
| Cujus clavis lingua Petri, | Te saluto, te suspiro, | |
| Cujus cives semper laeti. | Te affecto, te requiro. |