a) A félrevezetett, föllázított nép sekélyes, fölületes, sötét lelkét két alkalommal éreztette a maga egész kegyetlenségében az isteni Megváltóval. Két plebiscitben mutatta meg, hogy tud hálátlan és kegyetlen lenni. Először: „Az ünnepnapon pedig szokott vala nekik Pilátus elbocsátani egyet a foglyok közül, akit kértenek. Vala pedig egy Barabbás nevezetű, ki a lázítókkal fogatott meg és ki a lázadásban gyilkosságot cselekedett” (Márk 15,6). Ez állt Jézussal szemben, s a nép választott. Az utca piszkos árja elsöpörte Krisztust, a gyöngyöt, és kiemelte a szemetet. Megtagadta saját érzelmeit, a pálmavasárnap diadalát, a jótétemények emlékét, s választotta magának Barabbást, ezt a rideglelkű, szenvedélyes rablóbanda-vezért; aki nem tudott szeretni, embert gyógyítani, vakoknak édes napsugárt, szenvedőknek írt és békét nyujtani; aki nem hordott mennyországot magában, s másokat még kevesbbé vezetett be abba. Ó emberiség, ó lelkem, ó őrültje a szembeállításoknak, őrültje a választásoknak! Hányszor állítsz szembe Istent s valami hajlamot és ingert, lelket és testet, mennyországot és sáros világot, királyi öntudatot s gyáva meghódolást, fölséges, lelki világodat s nyomorult emberi tekintetet, és választasz… többet nem mondok, mert a logikának, az észnek itt nincs többé szava: gyilkolod önmagadat! Ó kinek szavazta meg a szabadságot a zsidó nép? Ki érdemelt szerinte életet? Kivel akart megosztani levegőt, kenyeret, napsugárt? Kinek akart örömöt szerezni? Kitől várt áldást magára, gyermekeire? Mélyen imádlak, megalázott Úr Jézus; látom, hogy az a töviskoszorú, mely homlokod körül fonódik, tulajdonkép szívedet sebzi, s értlek! De mit mondjak, mikor magam is oly gonosz és őrült és oly fekete voltam, hogy elfelejtettelek világtól, testtől, ingerektől!
b) A második plebiscit az „Ecce homo”-jelenet. Jézus töviskoszorús, vérző alakja jelenik meg az erkélyen, s a levegőt áthasítja a visongó, rivalgó kiáltás: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt”. Nem tekintem itt már tovább a csőcseléket, de a gyűlölet ez exploziójának kegyetlen rombolását nézem Krisztusomnak, a Szent Szűznek, a híveknek lelkében. Mint a dinamit, mely szakít izmot, testszövetet, ideget, szervet és ronggyá tépi az embert: úgy a gyűlölet e kitörése szétszakította Krisztus lelkét és édes övéinek szívét. Mily rémületes kiáltás! Mily rettenetes átok Krisztus fejére! Elnémulok és Jézusom lábaihoz kuporodom! Ó halálra ítélt isteni Megváltóm, ez a te viszonzásod. Igy fizetnek néked! Ezt a keserűséget ajánlod föl az Úrnak, te nagy földönfutó, te édes száműzött! Tehát elmégysz, mert üldöznek, mert megölnek? Ez a te utad, ez úton keressz számomra életet, kegyelmet és vigaszt, s megutáltatod velem a gyűlöletet, az Isten-bántást, a kegyetlenséget.