a) „Keljetek föl, menjünk; íme közeledik az, ki engem elárul” (Máté 26,46). Jézus félt, szomorkodott, vigaszt keresett tanítványainál, bemutatta magát gyöngeségében, de imádkozott is, és győzött. Természete borzadt; azt kiáltotta feléje: kíméld magad; de ő megkérdezte az Istent, és az megmutatta neki az utat, az odaadás és áldozat útját, melyre Jézus elszántan lépett. Életének legnagyobb kísértését megállotta; lehajtotta fejét Atyja kezeibe és az megnyugtatta és biztatta őt. – Kettős húsvéti győzelme van Jézusnak; egyikben legyőzte a halált; másikban a testet és vért, s kiemelte élet, világ, halál fölé a győzelmes lelket. Nézz bele Jézus belső világába és annak fölényes, remeklő kialakulásába Getszemaniban. Nekem is ezt kell átélnem; kísértések, nehézségek, küzdelmek fölé kell lelkemet emelnem; legyőzök vele s általa mindent. Ó mily dicsőséges húsvét ez, a lelki győzelmek húsvétja, melyet az ember átél!
b) „Ime közeledik, ki engem elárul”. Rémületes közeledés; Jézus találkozik Judással; tiszta, nemes, saját véres verejtékében az alacsony világ fölé kiemelkedett lelke, mely nem engedett a rossznak, szemben áll az alávaló, undok ösztönöknek rabjával, a hálátlan, áruló tanítvánnyal. – Istenem, emberi utak, emberi fejlődések! Mivé fejlik szeretet, ismeret, kegyelem, akarat az egyikben; mivé a másikban! Biztos, hogy azért fejlett Judásban az isteninek karikatúrájává, mert maga sem vette komolyba Istent, Krisztust, az evangéliumot, az élet veszedelmeit és az Isten kegyelmeit. Nagy áldás az, ha komolyba vesszük a lelket és belevezetjük minden áron az Isten országát!
c) „Míg ő szólott, íme Judás eljöve és vele nagy sereg… és azonnal Jézushoz járulván, mondá: Üdvözlégy rabbi és megcsókolá őt. Mondá neki Jézus: Barátom, mi végre jöttél?” (Máté 26,47). Jézus szép, isteni lelkére rávetődik a passziónak egyik legsötétebb árnya; a megtestesült Istent megcsókolja a megtestesült sátán; meri; judásbérrel kezében júdáscsókkal ajkán lép Krisztushoz. Ez a csók a legmegalázóbb s a legfájdalmasabb emberi illetés; ezt a tanítványtól szenvedte. A világ győzedelmeskedik; nézzétek, ilyenek a tanítványai! – Barátom, lehetséges-e, hogy ily végre jöttél, hogy ennyire jutottál, te apostolom. barátom és legégetőbb szégyenfoltom? Imádlak mély részvéttel, Jézusom! Értlek, tudom, hogy melyek lelkednek legégetőbb sebei, melyek dicsőségednek sötét foltjai! Nem ellenségeidtől, hanem híveidtől, barátaidtól, papjaidtól valók azok! Az én erényem Jézus becsülete és vigasza; féltékeny leszek rá.