„Szálla alá poklokra…” (5. hitágazat)
Midőn Jézus meghalt arimateai József Pilátushoz ment és kikérte Jézus tetemét. Vette azt, tiszta gyolcsba takarta és egy új sírba fektette, amelyet ő magának vájatott a sziklába. A sír bejárata elé egy nagy követ hengerített és elment. A főpapok és farizeusok pedig lepecsételték a követ és őrséggel biztosították a sírt. (Mt 27,56-66)
Jézus halálakor testétől elvált a lelke. Istensége azonban együtt maradt testével is, lelkével is. Jézus lelke az elhalt igazak lelkeihez szállott, akik megváltásukat várták. Közöttük volt Ádám és Éva, a pátriárkák, a próféták és Keresztelő Szent János lelke. A mennybe még nem mentek be, mert Ádám bűnbeesése óta zárva volt a menny. Most azonban Jézus közölte velük a szabadulást. A helyet, ahol az elhalt igazak lelkei tartózkodtak, „pokloknak” nevezi a hitvallás. Mi rendszerint a pokol tornácának hívjuk, hogy megkülönböztessük a kárhozat helyétől.
Jézus holt teteme három napig kihűlve és megmerevedve feküdt a sírban. Ám rothadás nem érte. Így teljesedett be az ige: „Szentedet nem engeded rothadásnak.” (Zsolt 15,10)
