„E világon szorongatástok leszen; de bízzatok, én meggyőztem a világot” (Ján 16,33).
a) Sokat mondó szó „szorongás”; jelenti mindazt a vért, mely az Úr nyomában csurgott. E vérontás kezdődik István kövezésén, folytatódik a kereszténység harcain a római világhatalom ellen. Ez a szorongás érvényesül minden szenvedőben, ki szenvedésében Krisztus töviskoszorújára ismer. Szorongatás, hol minden csikorog és ropog, hol lelkek kínszenvednek és világok elváltoznak, – Jézus látja mindezt lélekben! Nagy, fölséges történet, mely a tisztelet és csodálat érzelmeit váltja ki bennünk; mely gyöngeségben folyik és a hősiesség csodáit mutatja föl. – Mondják, hogy nem értik, hogy miért szenvedünk ennyi türelemmel és ennyi halálmegvetéssel? Hogy miért becsüljük nagyra ez állapotot? Senki sem érti meg azt, aki a türelem forrásához nem emelkedik s ott a türelem s az áldozat motívumait nem meríti. Krisztus szenved értem, bűneimért, szeretetből: én is iparkodom utána ez úton.
b) „Én meggyőztem a világot”… önmagamban s legyőzöm híveimben. „Nem győzte volna le igazán, – mondja Szent Ágoston, – ha le nem győzné bennünk folytonosan”. Ő erőnk s győzelmünk oka. Ez az „én”, ez az elszánt, erős, biztos, kifejezésteljes „én”, vagyis hogy „ő” az, ami megmagyarázza a tettek és tények okait a kereszténységben. Aki ettől az „én”-től elvonatkozik, annak problémává lesz hitünk és erőnk; annak érthetetlen a kereszténység s ellentmondást rejt egyrészt a történet, másrészt az alázatos hit aránytalansága. – Ezen az „én”-en csüggök én; erőit, világosságát, indításait és az Oltáriszentségben őt magát is veszem, s belőle élek.
c) Aki a hitet csak mint az ész aktusát nézi, az mindezt nem érti; az értelmi elem nem magyarázza meg az erőt. A vallás ereje az odaadás a hitben, hogy Jézus az Isten fia, aki megváltott s isteni erőkkel lát el. Hiszek egész szívvel… ez az én bemutatkozásom. „Zola Emil járása – mondja Negri, – nehézkés és impozáns, mint az elefánté, mely rémséges súlyával és toronytalpával utat tör magának az erdőben. De az elefánt le van kötve a lapályhoz és a lankás lejtőkhöz; a Himalaya magaslataira csak sasszárnyak érnek föl”. A műveltek közt a legtöbb hitetlenségnek ez az oka. A tenyér is erő, a talp is az, de ugyancsak nem minden; szárnyak nélkül nem küzdi föl magát a magaslatokra. Szívvel hiszek, így lelkesülök s vágyódom és legyőzöm a világot.
