Nikomédiai Szent Julianna (született: Nikomédia, 286 körül –Elhunyt: Nikomédia, 304) szentként tisztelt
ókeresztény szűz, vértanú. A keresztény egyház szentként tiszteli a szüzet, és ünnepét február 16-án üli meg.
A Kis-ázsiai Nikomédiában született pogány családból, és szülei 9 éves korában eljegyezték egy pogány fiúval. Amikor Julianna 18 éves lett, az ifjú követelte a házassági ígéret végrehajtását, amelybe az időközben kereszténnyé lett Julianna csak úgy ment bele, ha jegyese is felveszi a kereszténységet. Julianna pogány szülei és az időközben kormányzóvá lett Eulogius hiába kérlelték, hogy tekintsen el ettől. Julianna hajthatatlan maradt, a vértanúságig kitartott abban az igazán katolikus elhatározásban, hogy vegyes házassággal nem teszi ki végveszedelemnek a maga és esetleges születendő gyermekei lelkét. Erre Eulogius erre fenyegetésekkel, kínzásokkal árasztotta el, majd 304-ben lefejeztette!
Julianna ókeresztény vértanú neve egyike a legkedveltebbeknek a magyar női nevek között. Ő a névadója a Júlia szép leány balladai alakjának. Ennek ellenére a liturgikus és népi hagyományban szinte nem is találkozunk vele. Ikonográfiai nyomára sem akadtunk. Templom-dedikációja is igen ritka, és ott is nyilván a kegyúr családjának valamelyik nőtagja volt a névadó. Így Ónod (1867). Egyik névnapi köszöntőben, amelyet majd száz esztendeje Székelyhídon jegyeztek föl,* mintha még a Júlia szép leány balladai világa is felvillanna:
„Ragyog és tündöklik Juliannának napjára:
Ragyogjon életed gyönyörű virága,
Sohase hervadjon zöld citrusnak ága,
Inkább virágozzon életeknek fája.
Akkor is ha eljön életed határa,
Végyen fel a nagy Úr maga jobb karjára,
Helyeztessen ottan égi palotára,
A bárány Úr Jézus víg lakodalmára.
Szívesen kívánom.”
Julianna Nicomedia prefektusának, Eulogiusnak volt a jegyese, de nem akart addig egybekelni vőlegényével, míg az el nem fogadja Krisztus hitét. Apja emiatt levetkőztette, súlyosan megverette, és átadta a prefektusnak. Eulogius így szólt a leányhoz:
„Kedves Juliannám, miért űztél gúnyt belőlem, hogy így visszautasítasz?”
Julianna így válaszolt:
„Ha imádod az én Istenemet, engedek neked, egyébként soha nem leszel a férjem.”
Mire a prefektus:
„Úrnőm, nem tehetem meg, a császár lefejeztetne.”
Julianna:
„Ha így félsz a halandó császártól, hogyan akarhatod, hogy ne féljem a halhatatlan Császárt? Tégy, amit akarsz, engem ugyan félre nem vezetsz.”
Ekkor a prefektus keményen megvesszőztette, parancsára fél napon át a hajánál fogva lógatták, majd folyékony ólmot öntöttek a fejére. Mivel ez nem ártott neki, vasra verték és börtönbe zárták, ahol angyal képében eljött hozzá az ördög, és ezt mondta:
„Julianna, én az Úr angyala vagyok, ő küldött ide, hogy intselek téged, mutass be áldozatot az isteneknek, nehogy még sokáig kínozzanak, és nagyon rossz véget érj.”
Julianna sírva imádkozott:
„Uram, Istenem, ne hagyj elvesznem! Mutasd meg, ki az, aki ilyen tanácsot ad nekem.”
Szózatot hallott ekkor, hogy ragadja meg ezt az „angyalt” és kényszerítse, hogy saját maga vallja be kilétét. Így is tett, s kérdésére az ördög azt felelte, hogy az apja küldte őreá, hogy rászedje. Julianna kérdezte:
„Ki a te apád?” – „Belzebub – hangzott a válasz –, aki minden gonoszra elküld minket, és kíméletlenül megkorbácsoltat, valahányszor a keresztények legyőznek. Most már tudom, hogy vesztemre jöttem ide, nem tudtalak legyőzni.”
Többek között még azt is megvallotta, hogy a keresztények akkor tartják őket a legtávolabb maguktól, amikor az Úr testének misztériumát ünneplik, imádkoznak és prédikálnak. Ekkor Julianna az ördög kezét hátracsavarva megkötözte, a földre taszította, és avval a lánccal, mellyel őt kötözték meg, jól ellátta a baját, az ördög pedig kiabált, könyörgött: „Julianna, úrnőm, irgalmazz nekem.”
Ekkor a prefektus elővezettette Juliannát a börtönből. Az maga mögött húzta a megkötözött ördögöt, aki egyre kérlelte:
„Julianna, úrnőm, ne tégy engem még nevetségesebbé, ezentúl nem tudok senkin sem erőt venni. Azt mondják, a keresztények irgalmasok, de benned nincsen irgalom.” Így vonszolta keresztül az egész fórumon az ördögöt, majd egy pöcegödörbe dobta.
Így jutott a prefektushoz, aki kerékbe törette, hogy szétroppant csontjaiból előbukkant a velő. Az Úr angyala azonban ízzé-porrá törte a kereket, és Juliannát egy pillanat alatt meggyógyította. Látván ezt a jelenlevők, hittek, mire rögtön le is fejeztek ötszáz férfit és százharminc asszonyt közülük. Ezután egy folyékony ólommal teli üstbe vetették Juliannát, de az ólom kellemes fürdővé változott. A prefektus megátkozta saját isteneit, akik egy leányt nem voltak képesek megbüntetni, pedig annyira megsértette őket. Megparancsolta, hogy fejezzék le.
Miközben a vesztőhelyre vezették, utolsó útján a megvert ördög fekete gyermek képében megjelenik és kiabálva a poroszlókat biztatja:
„Ne kegyelmezzetek neki! Isteneiteket szidalmazta, és engem ma éjjel súlyosan megvert. Kapja csak meg, amit megérdemelt!”
Julianna kissé felnyitotta szemét, meglátta, hogy ki az, aki ilyesmit beszél, erre a démon észvesztve menekül, futás közben ezt kiáltozta:
„Jaj nekem, én szerencsétlen, még most is el akar fogni, meg akar kötözni.”
Szent Juliannát lefejezték. A prefektus közben hajóra száll, a kivégzés pillanatában azonban nagy szélvész támad. A tengeren hajózva viharba kerül, a gálya elsüllyed, harmincnégy társával együtt testüket a tenger mély örvénye örökre magába zárja. Amikor tetemüket a víz kiveti, vadak, madarak szaggatják szét. Mindezekből érthető, hogy Juliannát megláncolt ördöggel szokták ábrázolni.
Jézusom, én Uram és én Istenem, leborulok szent oltárod előtt …
Jézusom, én Uram és én Istenem, leborulok szent oltárod előtt s legmélyebb hódolattal és bizodalmas szívvel imádlak, hogy némi, habár csekély elégtételt nyújtsak a számtalan bántalomért, melyekkel az emberek szereteted e titkában illetnek. Még azok is, kik hisznek igaz jelenlétedben, megbántanak hidegségükkel és közönyösségükkel. Legédesebb és legtürelmesebb Megváltóm, bizalommal fordulok végtelen irgalmasságodhoz s kegyelemért és bocsánatért esedezem a bűnös világ számára. Ó egek, pótoljátok imádásotokkal és dicsőítésetekkel azon imádást és magasztalást, melyet az embereknek kellene Isten iránt tanúsítaniuk.
Angyalok, zengjétek szüntelen;
Szent, szent szent a seregek Ura, Istene és te szívem meg ne szűnjél gyöngéd szeretettel mondani:
Imádás, dicséret s magasztalás szüntelen Jézus Megváltómnak az Oltáriszentségben.
Elfogja lelkemet a néma bámulat, ó gyertek angyalok, imádjuk az Urat.
Bámulva szívlelem, mire a hit tanít, hogy Krisztus szent teste, vére, Szíve van itt.
Leszállsz édes Jézus, megtartva szavadat hogy légy oltárainkon áldozó s áldozat.
Emberek fiait, mert szereted nagyon, Szentséges szent Szíved közöttünk itt vagyon.
Mily sok bántalmat vall e szentségben Szíved, mely minket a pokol hatalmából kivett.
Hitetlen kigúnyol, hívő nem látogat, itt hagyják üresen állni templomodat.
Mit adjak, Jézusom e nagy bántalmakért ki értem a keresztfán ontottál drága vért?
Vedd forró szívemet égő áldozatul s szemem könnyharmatát örökös zálogul.
Bocsáss meg azoknak, ó örök Szeretet kik e nagy Szentségben átdöfik szívedet.
Térítsd a kétkedőt, buzdítsd fel a hívőt hogy forduljon feléd elpártolt rossz szívük.
Repüljön a lelkem a hitnek szárnyain Úr Jézust imádni a föld oltárain
E Szentségben imádja szent Szívét mindenütt s ne szakadjak el Tőle míg az órám nem üt.
(forrás: Örökimádás imakönyv, 1936)
