FEBRUÁR 2. – GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE
„Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
[Jn 1:7]
Karácsony fényére emlékezünk 40 nappal karácsony után. A Világ Világosságának születését ünnepeltük, ma pedig Simeon szava nyomán, Jézus bemutatásában szeretnénk meglátni mi is a Világ Világosságát.
Gyertyát szentel ma Egyházunk. A gyertya a mai ember számára már nem jelent annyit, sokkal inkább dísz sokak számára, sem mint jeleket hordozó használati eszköz.
Fedezzük fel újra a gyertya jelentőségét.
- fényt ad, világít a sötétben
- lángja barátságos fényt ad
- meleget ad
- önmagát emészti fel, miközben világít és melegít.
- lángját óvni kell széltől, vihartól, hirtelen mozdulattól.
A gyertya Jézust jelképezi számunkra. Ez leginkább a húsvéti vigília kezdetén, a fény liturgiában mutatkozik meg, amikor a húsvéti gyertya lángjáról indul a fény, amely megvilágosít mindent.
Nekünk is gyertyává kell válnunk. Kapott fényünkkel világítanunk kell, önmagunkkal kell táplálnunk a fényt. Őriznünk kell a fényt, amelyet kaptunk, védeni vihartól, és melegíteni kell vele, sőt másokat lángra lobbantani.
”Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.”
„EGY GYERTYA ÖNMAGÁBÓL NEM VESZÍT SEMMIT, HA LÁNGJÁVAL MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT …”
Szent Szofróniusz, De Hypapante 3, 6-7
„Mindnyájan eléd siettünk, Krisztus, akik őszintén és mélységes hódolattal imádjuk misztériumodat; örömmel eltelve sietünk feléd … Meggyújtott gyertyát viszünk, isteni ragyogásod szimbólumát.
Neked köszönhetjük, hogy ragyog az egész teremtés, sőt örök fény önti el, ami szétszórja a bűn sötétségét. Ezek az égő gyertyák azonban főképp annak a belső ragyogásnak a jelképei, amellyel fel akarunk készülni jöveteledre, Krisztus. Amint Anyád, a legtisztább szűz, karjában vitt téged, az igaz világosságot és felajánlott azokért, akik a sötétségben élnek, most mi is kezünkben tartjuk ezt a mindenki számára látható fényt és a te ragyogásodtól megvilágosítva eléd sietünk, aki az igazi fényesség vagy …
A Világosság, amely a világba jön, hogy megvilágosítson minden embert, megjött … , meg is világította ezt a sötétségbe borított világot, és meglátogatott minket a magasságból Felkelő (Lk 1,78), és megvilágosította azokat, akik a sötétségben ültek. Ez a mi misztériumunk; ezért viszünk égő gyertyát a kezünkben. Azért sietünk elébe fényt hordozva, hogy ezzel is jelképezzük: számunkra már tündöklik a Világosság; de azért is, hogy megköszönjük azt a fényes dicsőséget, amelyet Ő hoz majd nekünk.
Mindnyájan hozzád jövünk, hogy fényedbe öltöztess minket, hogy az öreg Simeonnal mi is karunkba vegyünk, ó, örök, eleven fény. Vele együtt ujjongunk az örömtől, dicsérő himnuszt énekelünk az Istennek, a világosság Atyjának, aki megajándékozott minket az igaz fénnyel, hogy kiragadjon a sötétségből és eltöltsön világossággal.” Siessünk hát elébe együtt, siessünk mindnyájan Istenünk elé!”
(Szent Szofróniusz, De Hypapante 3, 6-7)
Mennyországnak királynéja…
„Mennyországnak királynéja, irgalmasságnak szent anyja.
Tengernek ezer csillaga, üdvözlégy szép szűz Mária.
Légy segítője népednek, az elveszett bűnösöknek.
Kísérője istenednek, anyja lettél teremtődnek.
Halleluja”
„Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani!”
Az ünnep üzenete a mai ember számára.
„Jézus Krisztusról szól ez a mai ünnep, ő az első gyertya, amelynek fényéből minden más fény forrásozik a mi életünkben. A második gyertya a Boldogságos Szűzanya gyertyája, az édesanyáé, aki már az első napokban odaadja gyermekét a Jóisten kezébe, és ezzel a maga teljességében, valóságában mond igent az angyalon keresztül Isten szavára. Mondhatnánk: a Boldogságos Szűzanya számára ez a mai ünnep a pont annak a csodálatos mondatnak a végén, amely válasz az emberiség nevében az Isten hívására.
Urunk Bemutatásának ünneplése a IV. századtól kezdve általános volt Jeruzsálemben is, Rómában is. Az Ószövetségben Isten prófétája által szólott, és vigasztalta választott népét, hogy a babiloni fogság után helyreállított templom, ha szegényesebb is mint a salamoni, de méltóságában messze felülmúlja, mert ide látogat el az Eljövendő. Simeon és Anna próféta-asszony pedig a Szentlélek ösztönzését követve lettek tanúi Isten ígérete beteljesedésének. A karácsonykor gyulladt isteni Fény egyre nagyobb világosságot áraszt. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is.
Ebben az ünnepben mi is felfedezhetjük önmagunkat. Minden ünnep, amelyet napról-napra, hétről-hétre az Egyház hirdet és megünneplünk, szeretnénk benne fölfedezni az igazi, üdvhozó üzenetet a mi életünk számára.
Hogy állok én az életem gyertyájával…?
Vajon kiteszem-e a lelkemet a bűnnek – Jézus, az Isten nélkül való járás útján – s engedem-e, hogy hitem lángja kialudjon, vagy igazából csak pislákoljon…?
A gyertyákat azért teremtette a Jóisten, hogy teljesen elégjenek.
Ezen az ünnepen tudatosítsuk önmagunkban azt a csodálatos szent titkot, amelyet a Jóisten megálmodott
velünk:
„ember, a te életed egy gyertya az Isten tenyerén!”
„Az életed egy gyertya, amely fényt sugároz, melegséget áraszt a körülötted élők számára, de amely gyertyának csonkig kell égnie ebben a földi életben, hogy aztán a feltámadás után az örök életnek vég nélkül éghessen, melegséget sugározhasson, lángolhasson”.
A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe:
„Magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. A szeretetnek a gyertyája csonkig ég!”
„A gyertya Krisztus, kinek testét a viasz, lelkét a cérna, s istenségét a világosság ábrázolja.”
A szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket, ünnepeken éppúgy szentelt gyertyát gyújtottak, mint betegség vagy más bajok idején. A későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották a rontó szellemek távoltartására a keresztelés napjáig (illetve, hogy a csecsemőt ki ne cseréljék). Amikor a fiatal anyák először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján arra az evangéliumi eseményre emlékezünk, amikor Jézust, a világ világosságát, a megtestesült igét bemutatták a templomban.
Az ószövetségi időkből származik e hagyomány: a zsidók egyiptomi fogsága idején a népet ért 10. csapás következtében minden elsőszülött gyermek meghalt, ezért a későbbiekben az elsőszülötteket szüleik a templomba vitték, elismerve, hogy minden az Úr szent tulajdona.
A mi életünkben e gesztus arra utal, hogy eljött a megígért Messiás, Jézus, aki világosságot hoz az emberek közé, s mi Isten segítségével, a szeretet fényével minden bajból kiutat találhatunk. A szertartás során megáldják a templomban a gyertyákat, majd bevonulásukkal Isten elé járulnak a hívek.
A régiek fontosnak tartották, hogy mindig legyen otthon megszentelt gyertya, s ha baj volt a családban, vagy éppen ünnepre készültek, ennek fényénél imádkoztak. Sajnos ma már kevesen tartják ezt a szép hagyományt, pedig nagy ereje van a szentelt gyertya lángjánál elmondott imának. E szokás újraélesztésével is vissza kellene térnünk őseink szent hitéhez. Akár öröm, akár bánat ér minket, emlékezzünk Krisztus fényére, mert ő segíteni fog rajtunk!
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe tartalma szerint éppen úgy az Úr ünnepe, mint Szűz Máriáé, ezért a liturgiában több neve is van.
— Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, és a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt.
— Mária megtisztulása a neve azért, mert Mária a zsidó törvények iránti engedelmességből az Isteni gyermek születése után 40 napra a Mózes törvénykönyvében meghagyott módon bemutatta a tisztulási áldozatot a templomban.
„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.(Lk.2;22-24.)
Ó, szentséges Anyám, Mária!
Te minden erény legtisztább tükre!
Ki Jézusod születése után alig negyvenedik napra, jóllehet a szüzek legtisztábbja valál,
még a törvénynek megfelelőleg, a templomban az előírt tisztulásra megjelentél.
Ó, engedd példád szerint szíveinket minden szennytől tisztán megóvni, hogy egykor méltónak találtassunk a dicsőség templomában bemutattatni a Te isteni Fiad, a mi Urunk és Megváltónk érdemei által. Ámen.
(Ima egy 1897-ből való kétnyelvű imakönyvből)
— Jézus bemutatása a zsinagógában a neve azért, mert ezen a napon mutatták be Jézust, mint elsőszülöttet a templomban, és szentelték szülei Istennek.
„Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal:
„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet inden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához:
„Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”(Lk.2;25-35)
— A keleti liturgiában Hypapanie a neve, azaz: találkozás (Occursus Domini), mert ezen a napon találkozott Isten Fia először papságával. Ezt az ünnepet Jeruzsálemben valószínűleg már a IV. században, az Úr ünnepének tartották, és csakhamar nyugaton is elterjedt. Az örmények „az Úr érkezése a templomba” néven nevezték.
Eredetileg azonban, tartalma szerint pedig még ma is, ez az ünnep az Úr ünnepe. Isten Fia már születésekor találkozott a kiválasztott néppel. Az egyszerű pásztorok csodálkozó hódolata ezt jelentette. Ezen a napon azonban a szent törvények értelmében először találkozik a templomban a papsággal és a prófétákkal, a maga örök papságának előképeivel. Az Úrnak ez a találkozása szolgájával – a Vőlegény találkozása menyasszonyával – az ünnepi liturgia első és legmélyebb gondolata. Egyúttal azonban Máriának egy olyan törvény iránt tanúsított alázatos engedelmességét dicsőíti; s ezáltal kiváló Mária-ünneppé is válik. Jézus bemutatása a templomban, illetve égi Atyjának való szentelése a gyertyaszentelésnek (megszentelt világosságnak) mai szertartásában jut kifejezésre a legszebben.
Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú…
Aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta… karjaiba vette őt, Istent magasztalva és így szólt:
„Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél világosságul a nemzetek megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek” (Lk 2, 28 – 32)
Jézus tanít meg szeretni, csak vele, benne és általa járja át világosság az életemet. Ha világosságban járok, nem botlok meg, de ha elesnék is, tovább tudok menni. Minden nap megtapasztalhatom, hogy Jézus az én dicsőségem: vagyis Isten láthatatlan, felfoghatatlan mélységének, benső életének felszínre bukkanása, fényes ragyogása. Aki minden éjszaka az Úrral való találkozásból fakadó békességben adja át magát Teremtőjének elalváskor, annak halála is ilyen békességes lesz, s egy nap az örök Hajnal ragyogására ébred.
Jeruzsálemben és a keleti egyházban általában, ahol Jézus bemutatását először ünnepelték, Mária templomba vonulásának emlékére mindig gyertyás körmenet volt, mert ő:
„a népek felvilágosítására szolgáló fényt” vitte oda.
„Gyújtsatok örömmel világosságot az igazi világosságnak … fénnyel a kezünkben akarunk elébe menni, mint Jézus világosságának gyermekei, gyertyáinkat az igazi világosság elé akarjuk vinni.”
„Senki se maradjon el a gyertyás körmenetektől. Azért tartjuk kezünkben az égő gyertyát, hogy a Megváltó isteni fényét jelképezzük, amely mindent az örök fényességgel áraszt el, és hogy különösképpen jelezzük lelkünk tisztaságát, amellyel Krisztus elé járulunk.”
Urunk, Jézus Krisztus! Gyújtsd fel szívünkben istenséged ismeretének tiszta világosságát, hogy mindig tetszésed szerint éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk megvilágosítója: Krisztus, Istenünk! és Téged dicsőítünk Atyáddal és éltető Lelkeddel most, és mindörökkön örökké. Amen.
FELAJÁNLÓ IMA A SZENT OSTYÁBAN JELENLÉVŐ JÉZUSNAK
Szent Petrus Julián imája
Jézus! Uram! Imádlak az Oltáriszentségben és neked adom magam egész szívemmel, egész lelkemmel, minden erőmmel, meríts magadba, a legszentebb Szentségben valóságos jelenlétedbe, várok a te megmentő szavadra, fáradtságom, kétségem ellenére. Add végtelen szereteted ajándékának tudatát.
‘Megtört kenyér’ Te aki állandóan feláldozod magad, hadd legyek én a te tabernákulumod a testvérekkel való találkozás helyén,és legyek abban a helyzetben hogy Benned társaságod forrásában az elajándékozást és az örömöt megtaláljam.
Erősíts hangoddal, amivel engem hívsz, kezeiddel, amikkel támogatsz engem, az odaadás kenyerével, amivel táplálsz engem, hadd legyek eszköze végtelen békédnek, aki te magad vagy! Köszönöm Uram, hogy hívtál engem, veled és a testvérekkel imaközösségben maradni azért, hogy az örök isteni szellemed tüzébe öltözzek.
Maradj nálam, törd tovább a kenyeret azért, hogy az éjszaka aggodalma engem ne győzzön le. A legszentebb Szentség szeretett Asszonyának közbenjárására kérlek Téged, hogy hűséges, imádó, és izzó misszionárius legyek a te Eucharisztikus Birodalmad megérkezésének tiszteletére! Amen.
