Amikor az izraeliták Egyiptomból fölkerekedtek, Isten felhőoszlopban előttük vonult és mutatta nekik az utat. Átvezette őket a Vörös tengeren és megmentette őket a fáraó seregétől. Ezután sok-sok éven át kísérte őket a pusztában. Ha táborozniuk kellett, a felhőoszlop alábbszállott, ha tovább kellett indulniok, ismét felmagasodott. Isten az izraelitákat mannával táplálta és szomjukat sziklából fakasztott vízzel oltotta: így vezette őket abba az országba, melyet valaha Ábrahámnak és ivadékainak ígért. (2 Móz 13-17)
Miként Isten az izraelitákról az Ígéret földjére való vándorlásuk közben gondoskodott, úgy gondoskodik rólunk is, amíg úton vagyunk mennyei hazánk felé. Megvilágosít és megszentel bennünket, oltalmaz a gonosz ellenségtől és mennyei kenyérrel táplál. Szeretettel vezet minket és megad mindent, amire útközben szűkségünk van.
A földi dolgokat is Isten adja nekünk. Táplálékot és ruházatot, egészséget és tehetséget: mindez atyai kezéből jön. A földi dolgoknak is mennyei üdvösségünket kell szolgálniok.
Isten kezében vagyunk. Ő életünk legkisebb ügyére is már előre gondolt és mindent úgy irányít, hogy javunkra váljék. „Isten mindenkiről úgy gondoskodik, mintha egyedül volna a világon és az egész emberiségről úgy, mint az egyes emberről.” (Szent Ágoston). Istennek ezt a gondoskodását Isteni Gondviselésnek nevezzük.
Isten minden teremtményéhez jó. Senkit nem kicsinyel le. Mindenkiről gondoskodik, mindenkit elhalmoz jótéteményeivel. Isten jóságos.
„Isten ereje véghetetlen, érthetetlen. Ami általa e világon történik, az valóban csoda.”
( Aquinói Szent Tamás)
