Keresztelés előtt a pap megkérdi a keresztelendőt: „Mit kérsz Isten Anyaszentegyházától?” A keresztelendő válaszol: „Hitet.” A pap kérdi: „A Hit mit ád neked?” A keresztelendő válaszol: „Örök életet.” A pap figyelmezteti a keresztelendőt: „Ha tehát az életre be akarsz menni, tartsd meg a parancsokat. Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből, felebarátodat pedig mint tenmagadat.”
Amikor a keresztelőre vittek, a pap Isten Egyházának nevében fogadott minket. Az ő ajka által köszöntött minket a hívők egész közössége, a szentek serege és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk és Urunk, aki bennünket a Szentlélek által az Atyához akar haza vezetni.
A keresztség által megnyíltak nekünk Isten Egyházának gazdag kincsei: a HIT, amelyet Krisztus hozott, a SZENTSÉGEK, amelyekkel az isteni életet ajándékozza: a PARANCSOK és az ő szent PÉLDAADÁSA, melyekkel megmutatja a mennybe vezető utat.
A keresztségben kereszt szüleink által megvallottuk a Hitet, ellene mondottunk a Sátánnak és a bűnnek és megígértük, hogy Isten gyermekeiként fogunk élni. Tehát szükséges, hogy feladatunkat e világon, mint Isten gyermekei vigyük végbe: Istent felismerjük, teljes szívünkből szeressük, imádjuk és minden erőnkkel szolgáljuk.
Ha e világon Isten gyermekei vagyunk és végbe visszük az Ő akaratát, majdan örökké együtt élünk vele.
Az ember arra van teremtve, hogy
Istent, a mi Urunkat
dícsérje, tisztelje és szolgáljon neki,
és ezáltal lelkét üdvözítse.
Minden egyéb a föld színén
az emberért van teremtve,
és azért, hogy segítse őt a cél elérésében,
amire teremtve van.
Ebből következik, hogy
az embernek ezeket
annyira kell felhasználnia,
amennyire célja elérésében segítik,
és annyira kell megválnia tőlük,
amennyire akadályozzák abban.
Szükséges ezért,
hogy közömbösekké tegyük magunkat
minden teremtménnyel szemben,
ami szabad akaratunk döntésére van bízva
és nincs neki megtiltva.
Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk
inkább az egészséget, mint a betegséget,
a gazdagságot, mint a szegénységet,
a tiszteletet, mint a gyalázatot,
a hosszú életet, mint a rövidet,
és következetesen így minden másban
egyedül azt kívánva és választva,
ami jobban elvezet bennünket a célba,
amire teremtve vagyunk.
(Loyolai Szent Ignác)
